Draft prospectek: Sam Hubbard, EDGE (Ohio State)

2018. március 27. - szviko

A JPP-trade alaposan felrázta a csapattal kapcsolatos mockokat, hiszen egyrészt a sémaváltás, másrészt pedig a csere miatt a 3-4 OLB hiánypozíció lett a csapatnál. A következőkben Sam Hubbardot, az Ohio State védőjátékosát vizsgáljuk, aki potenciális jelölt lehet a poszt betöltésére.

sam-hubbard-ohio-state-tulsa.jpg

Hubbard az Ohio-i Cincinattiban született, majd a helyi Archbishop Moeller High School tanulója lett. Az iskola lacrosse és focicsapatában is helyett kapott, utóbbiban safetyként játszott, ahol senior szezonját 109 tackle-lel és 5 INT-vel zárta, ennek megfelelően 5 csillagos tehetségnek tartotta a Scout.com. Érdekesség, hogy először a Notre Dame  lacrosse ösztöndíját fogadta el, majd miután Urban Meyer tobrzásán részt vett középiskolájában, mégis a Buckeyes focicsapata mellett döntött.

Első évét a redshirt szabály miatt kihagyta, viszont ezidő alatt sem tétlenkedett, rengeteg izmot sikerült magára pakolnia. Ez nem volt véletlen, hiszen edzői először linebackerként majd DE-ként számoltak vele. Freshmanként Joey Bosa eltiltása miatt rögtön a kezdőben találta magát a szezonnyitón, a szezon során azonban csak a rotációban kapott helyet. Ezután mind a 13 mérkőzésen pályára lépett, viszont az így szerzett 28 tackle (8 TFL), 6.5 sack 1 INT és 1 FF pedig Freshman All-American jelölést eredményezett. Bosa távozása után Hubbard lett a kezdő, amit 46 tackle-lel, 3.5 sack-kel és 2 leütött passzal hálált meg második szezonjában. Végzős évére javult a játéka, ami persze a számokban is megmutatkozott: 13.5 TFL, karriercsúcsot jelentő 7 sack és 2 FF. Kiváló tanulmányi átlaga miatt első csapatos Academic All-American lett.

Erősségek:

Majdnem tökéletes felépítés egy EDGE Rusherhez (6'6", 265 lbs), méretei miatt a védőfal több pontján is bevethető. Kiváló kézhasználat jellemzi, pass rush mozdulatait tudatosan és sikerrel alkalmazza, DB múlt miatt remekül mozog szabad területeken. Jó magasságban tartja a vállát, ritkán lehet egyensúlyából kibillenteni. Rövidtávú gyorsasága, irányváltási képessége elképszető (6,84-es 3 cone drill a posztja egyik legjobbja, de a Combine-on mért DB-k 60%-nál is jobb). Nagyon erős motorja van, sípszóig játszik, nem ad fel játékokat. Magas futballintelligenciája miatt könnyen el fogja tudni sajátítani a komplexebb NFL sémákat is.

Gyengeségek:

Rövidtávú gyorsasága ellenére nem egy kiváló atléta, sokkal inkább kitartásával nyeri meg a párharcokat, mintsem remek atletikusságával, az NFL-ben ezzel bajban lehet. A kiváló Ohio-i védőfalból nem igazán tudott kitűnni, egyetemi pályafutása alatt nem igazán volt game changer típus, nem produkált elit számokat. Testalkatát minden bizonnyal nem lehet tovább erősíteni. 

Combine eredmények:

Méretek: 6'6" és 265 lb
40 yard: - (Pro Day: 4.96s)
Fekvenyomás: -
Súlypontemelkedés: 35.0"
Helyből távolugrás: 116.0"
3 cone drill: 6.84s
20 yard shuttle: 4.32s

spt-osu10-7-2.jpg

Hubbard egy nagyon igalmas prospect, jó technikája miatt igazi allround játékos válhat belőle. Minden bizonnyal nem ő lesz a következő franchise pass rusher, azonban egy nagyon erős kezdő szintet képes lehet megütni, tartani. Ne feledjük, hogy Urban Meyer kezei közül általában elég NFL kész védőjátékosok kerülnek ki, ezalól ő sem kivétel. Megvizsgálva Hubbardot, könnyen vonhatunk testméreteinél párhuzamot Kony Ealy-vel és DaeSean Hall-lal, két EDGE rusher akiket korábban Dave Gettleman draftolt. James Bettcher is sikerrel dolgozott együtt nagyon hasonló játékossal, Chandler Jones-szal. Első nap végére, második nap elejére várják őt, ezért a 2. kör 2. pickjénél mindenképp számításba kell vennünk őt.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr4013780986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.