Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Pozíciós áttekintő: tight endek

2018. május 22. - Asbee

Évekig nem számított komoly prioritásnak a tight end pozíciója, rendre olcsó megoldásokat kerestünk ide. Tavaly azonban változott a helyzet, először Rhett Ellison érkezett, majd a draft első körében Evan Engram volt a választottunk. Vajon mire lehetnek képesek idén?

 

Remek idényt hozott Engram, a 722 yard tiszteletet parancsoló egy újonctól még úgy is, hogy több esetben ő volt az első számú célpont. Persze így sem dőlhet hátra, hiszen fejlődnie kell még ahhoz, hogy valóban ligaelit "klasszikus" TE legyen. A blokkolójátéka hagy kívánnivalót maga után és soha nem is ez lesz az erőssége. A becsületére legyen mondva, hogy ezt a feladatot is elvégzi és a duplázásra, vagy a linebackerek kikapcsolására jó lehet. Ezen kívül sok elejtett labdája is volt, amin mindenképp javítania kell. Már az egyetemen is gondja volt ezzel, azonban több bravúros elkapást is bemutatott, így koncentrációs problémáról lehet inkább szó.

Ellenben Rhett Ellison a blokkolásairól lett híres és valóban remekül végzi a dolgát. Megbízható játékos benyomását keltette és kicsit talán keveset is alkalmaztuk tavaly. Nem hibázott, rendre abszolválta a rövid yardos elkapásokat, Pat Shurmurral pedig már ismerik is egymást, így ha épp leveszik a legveszélyesebb célpontjainkat, akkor akár őt is elő lehet venni. Tovább növeli az értékét, hogy fulbackként is alkalmazható, korábban Bear Pascoe volt hasonló játékosunk.

Projekt játékosként érkezett Jerell Adams és egyelőre nem tudott kilépni az árnyékából. A harmadik szezonjához érkezve már több játékidőt kell kiharcolnia magának, persze ez nem lesz egyszerű feladat mert a konkurencia nagy.

A futóknál nem írtam Shane Smith-ről, így ezt most pótolom. 11 mérkőzést kapott draftolatlan fullbackként, sok különleges dolgot nem tudott csinálni. Kérdés mi a terve Shurmurnak, de Barkley draftolásával előtérbe kerülhet a futójáték, amiben Smith is komoly segítség lehet.

Kyle Carter a Vikings-ból érkezett, de ott nem kapott sok lehetőséget, Ryan O'Malley-nek pedig nálunk volt egy összecsapása. Az ő céljuk a keretbe kerülés lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr4613984018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása