Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Egy újabb elvesztegetett szezon?!

2018. október 04. - Asbee

Négy játékhét telt el az idei szezonból, lejátszottuk a mérkőzéseink egynegyedét és 1-3-as mérleggel állunk. A sorsolás erőssége miatt számíthattunk rá, hogy nem verjük végig a ligát, de a játék képe így is csalódásra ad okot. Minél több mérkőzés telik el a szezonból annál jobban úgy érzem, hogy itt az idő lezárni az elmúlt egy-másfél évtizedet és egy új fejezetet kell nyitni a csapat történetében.

Mindössze egyszer jutottunk rájátszásba a legutóbbi Super Bowl győzelem óta, ez pedig óriási frusztrációt szült a csapat szurkolóiban. A képernyőn keresztül nagyon hangulattalanok a mérkőzéseink, a mi stadionunk az egyik legcsöndesebb a ligában. Nem csoda, hiszen jó ideje nem arra tart a szekér amerre kellene mennie. Az elmúlt szezonban eljutottunk a mélypontra, sok ideig az 1/1-re is esélyesek voltunk. Remek lehetőség arra, hogy egy új pályára álljunk és feledtessük a sikertelenséget. Ehhez képest továbbra is az eltört vázát próbáltuk meg összeragasztani ahelyett, hogy egy újat vettünk volna. Ugyan kicserélődött a csapat fele, de ezen változások jó része a cseréket érintette.

Érzésem szerint jelenleg John Mara a leggyengébb fogaskerék a gépezetben, óriási megújulásra lenne szüksége. Hiába nyilatkozta le, hogy változtatni kell, Dave Gettleman kinevezésével egy az egyben azt a módszert próbálta visszacsempészni amellyel Super Bowlt nyertünk, viszont ebben a ligában nem feltétlenül lehet többször is a célba érni ugyanazzal a recepttel. Eddig minden szempontból rosszul alakult ez a lépés. A rákja miatt nem tudott kellő időt a csapattal foglalkozni Gettleman, csak remélni tudjuk, hogy nem tér vissza a betegség és hosszú évekig egészséges életet élhet. Ennek ellenére az már most kijelenthető, hogy borzasztóan sikerült a szabadügynök piaci tevékenysége. Gyakorlatilag egyik nagy szerzemény sem azt hozza amit vártunk tőlük és a célként megfogalmazott támadófal megerősítése sem lett sikeres. A draftja ugyan jónak néz ki, de abban az esetben ha nem lesz Saquon Barkley a liga egyik legjobb futója vagy Lorenzo Carter a rotációban marad, akkor bizony a játékosbörzével is csalódottak leszünk. Ugyan semelyik másik GM jelöltnek sem adtak reális esélyt az újságírók, de érdekes volt Louis Riddick nevét is a kalapban látni, aki jelenleg az ESPN-nél dolgozik, de korábban korrekt munkát végzett az Eagles-nél. Gettlemant sem akarom leírni, hiszen azért csak Super Bowlba segítette a Panthers-t, de nem gondolom, hogy valóban egy új irányt jelent az ő alkalmazása. Nem tudjuk mennyi ideig tud még dolgozni, de fájó, hogy Kevin Abrams lesz az utód.

Pat Shurmurt egyelőre nem tudom megítélni. Ben McAdoo után egy olyan HC-t akartak az elnökségben akinek van vezetőedzői tapasztalata, viszont ez azt is jelenti, hogy valahol megbukott már az adott szakember. Az NFL edzőkinevezései is elég belterjesnek számítanak, bedobtak 7-8 nevet a köztudatba, a csapatok pedig közülük próbáltak választani és a megegyezés utáni első perctől kijelentették, hogy igen, ez a head coach volt a legfőbb jelöltjük. Aha. Féltettem Shurmurt, mivel nem egyszerű feladat átvenni egy 3-13-as csapatot úgy, hogy a papírforma alapján a szezon első felében csak néhány győzelemre számíthat. Ez a tavalyihoz hasonló morális válságba küldheti a játékosokat és gyakorlatilag egy lépésre vagyunk ettől. OBJ-n már láthatóak a kiborulás jelei, a védelem pedig arról nyilatkozott, hogy nehéz úgy jól teljesíteni ha semmi segítséget sem kapnak. Nem lepődnék meg ha vasárnap bedőlne ez a rendszer is és az újabb bukásról írnának az újságírók. Két okból vagyok kritikus Shurmur eddigi munkásságával kapcsolatban. Az egyik az ultrakonzervatív taktika, bár ebben benne van Manning egyre halványuló játéka is (erre később még kitérek). A másik, hogy láthatóan semmi ötlete sincs arra mit kellene csinálnia, nem tud belenyúlni a mérkőzésbe. Úgy állt a Saints elleni végjátéknál az oldalvonal mellett, mint akinek akkor esett le a tény, hogy kevés ide és nem tud megbirkózni az előtte álló kihívásokkal. Nagyon remélem, hogy rosszul érzem ezt, mert nem akarom átélni a tavalyit.

És akkor Eli. Nehéz erről írni, mert a franchise legsikeresebb irányítója és a Hall of Fame-ben van a helye, de az a helyzet, hogy a korábbi gunslinger irányító jelenleg csak a game manager szerepre képes. Minden hibája ellenére elmondható, hogy egy remek QB-val van dolgunk, akinek kulcsszerepe volt a csapat egyik legsikeresebb időszakában, de meggyőződésem, hogy már nem képes arra, hogy Super Bowlba vigyen minket. Ha biztosítottak a feltételek (és gyenge az ellenfél), akkor magas színvonalon képes játszani, de nem tudja már megcsinálni azokat a játékokat amelyek anno a győzelmet jelentették. Általában a biztosra megy, és ugyan jól mutat a papíron a magasabb pontosság, de lesújtó az összkép a 6-7 évvel ezelőtti játékához képes. 37 yardos a leghosszabb átadása, ezzel pedig az utolsó előtti azon játékosok között akik legalább két mérkőzésen kezdtek. Brutális... A Coughlin/Gilbride páros utolsó évei után sem McAdoo sem Mike Sullivan mellett nem tudott hosszabb távon kiemelkedően játszani Manning és eddig idén sem brillírozik. Vajon hány edző kell még neki?

A 3-13-as szezon után várható volt, hogy nem a rájátszásért fogunk küzdeni és azt is tudtuk, hogy közel sem kedvező a sorsolásunk. Nem is az 1-3-as mérleggel van a bajom, hiszen előzetesen lehetett rá számítani, hanem a játék képével. Eli egyre jobban megy lefelé a lejtőn és már nem lehet odaadni neki a labdát, hogy tessék haver nyerd meg a meccset. Az edzői stáb sem ura a helyzetnek, James Bettcher megoldja amit lehet, de amíg a támadóknál nem tudjuk teljes mértékben kihasználni OBJ, Barkley, Shepard és Engram képességeit, amíg gondot okoz egy cover 2 védelem, addig ne legyenek vérmes reményeink. A visszatérő elemek azonban azt mutatják, hogy ez nemcsak az edzők esetleges inkompetenciája miatt van. Ott vannak az előbb felsorolt célpontjaink, akik mellett a védőfal alapjait leteheti Dalvin Tomlinson és B.J. Hill, hátul pedig Landon Collins adhat stabilitást. Több klasszisunk is van, akik a következő 4-8 esztendő kulcsfigurái lehetnek és fel lehet építeni köréjük egy erős csapatot. Ehhez azonban egy jól megfogalmazott koncepcióra van szükség, amelynek a következő franchise irányítónk az alapja. Aztán hogy őt a mostani vagy egy következő stáb fogja kiválasztani az már a jövő zenéje, de úgy érzem, hogy a felsőbb körökben is szükség lehet a váltásra. Túlságosan is romantikusan állnának azok a szakemberek ehhez a projekthez akik részt vettek az elmúlt tíz év sikereiben, ez pedig csak tovább görgetné a problémáinkat. Vajon mikor ismerik be végre a tulajdonosok, hogy valóban rebuildre van szükség? Nem akarok hallani a hagyományos "Giants football"-ról, hanem új alapokat szeretnék látni.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr2914279461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása