Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Regular season week 5: Giants 31 Panthers 33

2018. október 08. - Asbee

Egy mindkét oldalon és játékvezetői részről is hibákkal tarkított mérkőzésen szenvedtünk utolsó másodperces vereséget a Carolina Panthers otthonában, ezzel pedig tovább romlott a mérlegünk. Nagyon gyengén kezdtünk, de sikerült javulni és az ellenfelünk sem volt a helyzet magaslatán, így fájó ez a vereség.

Kezdetben kevés esélyt láttam arra, hogy szoros összecsapást fogunk látni, hiszen az elmúlt héten bemutatott szenvedés köszönt vissza, amelyhez a védelem is hozzátette a magáét, képtelenek voltak szerelni az ellenfeleket. A hab a tortán Beckhamék punt return utáni hibája volt, amellyel 7 pontot ajándékoztunk el. Szerencsére nem hagyta el magát OBJ és már a második negyedben javítani tudott, mikor egy trükkös játék után egy touchdownt PASSZOLT Saquon Barkley-nak. Fordulás után pedig beindult az őrület. Mindegyik irányító bemutatott két-két interceptiont, de touchdownokat is láttunk. Szépen haladt a Panthers is, amelyben sajnos a zebráknak is szerepük volt. A végére elő volt készítve az évek óta nem látott Eli varázslat, amelynek touchdown lett a vége, de sajnos valamivel több mint egy perce volt a Carolinának a fordításra és ezalatt mindössze 40 yardot kellett haladniuk. Kicsit optimistának tűnt a mérkőzés végi field goal kísérlet, de értékesítette Gano a 63 yardos rúgást, így a tavalyi év után ismét elszenvedtünk egy ilyen vereséget.

Több alkalommal is olyan érzésünk lehetett idén mintha a tavalyi offense másolatát látnánk, de szerencsére ezt sikerült megcáfolni ezen a meccsen. Óriási hívás volt a Beckham passz, jót tett a csapat lelkének ez a nagy játék. Később az első idei touchdownját is bemutatta az elkapónk, most már a nagy játékokat sem hiányolhattuk tőle. Szerencsére Barkley is ott folytatta ahol abbahagyta, most is 100 összesített yard felett zárt. Sterling Shepardnak sem maradtak el a fontos elkapásai, így végre elmondható, hogy úgy szerepeltek a playmakereink ahogy azt előzetesen vártuk. A támadófal ismét felemás volt, kellő időt adtak Manningnek, de a futójátékot nem tudták segíteni. Kezdetben több hibát is elkövettünk, három olyan játékot számoltam össze amikor a védőfal mellett állt egy linebacker akinek egyenes útja volt a backfieldre.

Érthetetlen volt a védelem első félidei gyengélkedése, hiszen a képességeikhez képest jól kezdtek idén, de az elején egy normális szerelést sem tudtak bemutatni. Kezdetben a run defense is döcögött, mintha túlságosan is Newtonra figyeltünk volna, így nagyobb terület maradt McCaffrey-nek. Idővel sikerült javulni és 4 yardos átlag alatt tartottuk a futójátékot. Nagy kár az egyéni hibákért, hiszen ilyen gyenge passzsiettetéssel gyakorlatilag bravúr ez a játék. A labdaszerzések sem maradtak el, Curtis Riley és Janoris Jenkins is bemutatott egy-egy interceptiont, bár Cam barátunknak is nagy szerepe volt ebben.

Jobban kell koncentrálnia a speical teamnek, egy return  játéknál nem ajándékozhatunk touchdownt az ellenfélnek. Továbbra is remekül rúgja Aldrick Rosas a mezőnygólokat, igaz volt egy oldalvonalon kirepülő kezdőrúgása, de ennél nagyobb bajunk ne legyen vele.

És végül a játékvezetésről is szólni kell. Ligaszinten borzasztó ítéleteket látunk, nem nagyon tudják a zebrák milyen rendezvényen vannak. Landon Collins az interceptionre ment, nem az ellenfelet akarta lezúzni. Az ütközést pedig nem mindig lehet elkerülni és a sisak is ütközni fog különböző testrészekkel. Más sportoknál is látunk fizikai kontaktust, de nem szabad minden vétlen mozdulatot lefújni. Kerry Wynn esetében is hasonlóról beszélhetünk, nem lezúzni akarta Newtont, hanem a két kezével lökött rajta egyet mikor látta, hogy nem tud már megállni. A facemask észre nem vételéről nem is beszéltem még, lényegtelen, hogy lehúzzák a játékos sisakrácsát vagy csak beleakad a védő ujja, mindkettő ugyanúgy büntetést jelent. Russell Shepard elkapását pedig nem tudom hogyan látták volna touchdownnak, egyértelmű volt, hogy hozzáértek. Nem a bírók nyakába akarom varrni a vereséget, de belenyúltak a meccsbe.

Totál együgyűen vettem tudomásul a múlt heti betlit és hasonló mentalitásban kezdtem el nézni a mostanit is. A második félidőben azonban bebizonyította ez a csapat, hogy versenyképes játékra is képesek, de nehéz lesz megemészteni ezt a vereséget. Meccsdöntő hibákat is elkövettek a játékvezetők és nemcsak a szabálytalan ütközéseket, hanem a tévesen bedobott vagy be nem dobott zászlókat is szankcionálni kellene a ligának. Nem tudtunk négy negyeden át jól játszani, de jobb ez a csapat a tavalyinál és ha nem veszítik el a hitüket a játékosok, akkor több szép pillanatot is okozhatnak még idén.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr3314287907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása