Regular season week 10: Giants 27 49ers 23

2018. november 13. - Asbee

Győzelemmel sikerült visszatérni a bye weekről, jól jöttünk ki a nyugati parti kirándulásból és szoros csatában vertük a San Francisco 49ers-t. A hullámzó játék valamint a hibák ellenére is lehet örülni ennek a W-nek, ráadásul az aludni nem tudó semleges nézők is izgalmas csatát láthattak.

Pedig baljós előjelekkel kezdtünk, egy szokatlan OBJ drop után a first down helyett punt következett, az ellenfelünk pedig egy mezőnygóllal válaszolt a hibára. Mi sem maradtunk adósok és egy felpattanó labda után B.J. Goodson szerezte meg élete első intercepionjét, a jó mezőnypozíció pedig egy Beckham touchdownt jelentett. Nem örülhettünk sokáig, a Niners is 7 pontos akcióval válaszolt. A második negyed egy-egy FG-t eredményezett, így hátrányban mehettünk a félidőre. A fordulás után nagyot lépett előre a győzelem megszerzéséért a Frisco, hiszen a touchdownt érő drive után 10 pont volt az előnyük, de szó szerint végigrohantunk a pályán és egy későbbi mezőnygóllal kiegyenlítettünk. A vezetést nem sikerült átvenni, pedig Goodson újabb INT-je remek alkalmat jelenthetett volna. Rendre szoros csatákban maradnak alul Shanahanék, így várhattuk az izgalmat, ami be is következett. Újabb field goalt értékesített Robbie Gould, de volt még időnk a válaszra és egy kissé nehézkes, szabálytalanságokkal tarkított drive végén kb. egy perccel a vége előtt megszereztük a vezetést is. A fegyelmezetlenségünknek köszönhetően még így is majdnem fordított a Niners, de szerencsére ez a szégyen nem következett be.

Nem volt diadalmenet, de aki tökéletes teljesítményt vár az ne a mi meccseinket nézze. Az eddigieknél jobban sikerült megvédeni Manninget, mindössze egyszer sackelték és a korábbiakhoz képest valamelyest komfortosabban érezte magát a zsebben, a második játékrészben már 5 yardnál messzebbre is el merte hajítani a játékszert. Amit kellett azt hozta, bár volt olyan hosszú átadása amely olyan gyenge volt, hogy egy galamb lazán rászállt volna. A taktika azonban egyszerű, néha odaadni a labdát Barkley-nek, majd Beckhamet etetni, mert ha nem lesz elkapás akkor jön a zászló. A futójáték sajnos egyre jobban elhalványult, de így is összejött Barkley-nak a 100 scrimmage yard. Nem passzolt sokat Manning, talán korábban taktikát lehetett volna váltani. Gyenge estéje volt az edzői stábnak, az ellenfelünk nagyon jól felkészült belőlünk, számos play-nél tudták mi fog következni, ezt pedig kicsit aggasztó volt látni.

Ugyanez elmondható a védelemről is, gyengének éreztem Bettcher munkáját. Az egyéni képességekről is szót kell ejteni, a passzsiettetés nagyon gyengén muzsikált, felőlem Vernonon és Carteren kívül mindenki mehetne arra amerre lát, sorozatban másodszor maradtunk sack nélkül. Komolyan meggyűlt a bajunk George Kittle játékával, bár a védők becsületére legyen mondva, hogy a végére sikerült eltüntetni a tight endet. Tudja Kyle Shanahan, hogy hogyan kell pályára küldeni egy csereirányítót, a lehető legkevesebbet kellett kockáztatnia Nick Mullens-nek, de továbbra is szembetűnő mennyire nyugodtan oldotta meg a feladatát. Hasonlítsuk össze Davis Webbel, durva a differencia, a korábbi irányítónk sokkal idegesebb volt hozzá képest az előszezonban. El tudtam volna képzelni nagyobb nyomást is a QB-n, illetve több hangsúlyt kellett volna fektetni a futójáték megállítására, hogy ezzel is nehezebb helyzetbe hozzuk a fiatal ellenfelünket. Eddigi pályafutása legjobb mérkőzését játszotta B.J. Goodson, akinek ugyan szerencséje volt a felpattanó labdáknál, de jól kellett helyezkedni hozzá, hogy nála kössön ki, ezen kívül pedig a futójáték megállításában is jeleskedett.

Nem volt szép, nem volt tökéletes, időnként a sárga zászlók vittek minket előre (hozzá kell tenni, hogy jogosan), de a győzelmet nem kell megmagyarázni. Már az elején leírtam, hogy senki se várjon top teljesítményt, ez sem az a szezon. A legfontosabb, hogy elkerültük a vereséget, sokat számíthat ez a fejekben. Ha elhiszik magukról a kulcsjátékosaink, hogy tudunk nyerni, az jóval nagyobb nyereség lehet jövőre, mint egy vagy két hely a drafton. Vajon sikerül legyűrni a Buccaneers-t is?

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr8514369783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.