Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Hogyan teljesítenek a távozóink?

2018. november 22. - Asbee

Az elmúlt offseasonban a szép számú érkezők mellett távozóink is voltak, Dave Gettleman kihajította a csapat kétharmadát. Vajon jó döntés volt? Hogyan játszanak az új csapataikban ezek a játékosok?

Weston Richburg (49ers)

Kilenc mérkőzésen lépett pályára, a 8. hetet kihagyta. Végig kezdő volt, de a PFF nincs elragadtatva tőle, mindössze a 25-dik a centerek listájában (57,7). A csapata sem remekel, 2-8-as mérleggel áll a San Francisco, persze ebben benne van JimmyG sérülése is. Ennél jobb teljesítményt nyújtott nálunk, de látva ezt és a tartósságát nem feltétlenül volt rossz döntés elengedni.

Devon Kennard (Lions)

Defensive endként alkalmazzák a korábbi játékosunkat, nálunk erős oldali linebackerként szerepelt, de már az egyetemen megmutatta, hogy ért a passzsiettetéshez is. Az ő pontszáma sem túl magas (60,1, amivel a 76-dik), de 6 sacknél tart már és a stílusa kifejezetten passzol a 3-4-es rendszerhez. Sokkal inkább neki, mint Kareem Martinnak adtam volna oda azt a néhány millió dollárt, bár Kennard sem tudná egyedül megváltani a világot.

Justin Pugh (Cardinals)

Richburghöz hasonlóan ő is folyamatosan szenvedett a sérülésekkel, emiatt nem tudott igazán kiteljesedni, bár olyan pletykák is keringtek róla, hogy a kocsmákat is szívesen látogatta. Komoly fizetést adott neki az Arizona, de egyelőre ő sem tudta stabilizálni az O line-t, ráadásul kb. 1 hónapot ki is kellett hagynia. 51,7-es PFF ratinggel a 61-dik helyen áll, és ugyan nem szentírás az amit ott leírnak, de ez azért beszédes adat. Jól tettük, hogy más irányba mozdultunk el.

D.J. Fluker (Seahawks)

Na itt jön ki, hogy valóban nem kell mindent elhinni a Pro Football Focus-nak sem, hiszen az 58-dik legjobb guard Fluker, mégis teljesen elégedettek vele Seattle-ben és nagy szerepe van a támadófaluk javulásában. Az érétkelések a passzblokkolásban tartják kiemelkedőnek, ami meglepő, hiszen korábban inkább a futások segítésében jeleskedett. Nagyon bánom az elengedését, hiszen olcsó munkaerő lett volna, Patrick Omameh-től pedig el is köszöntünk azóta. Szerencsére azonnal be tudott ugrani Jamon Brown.

Ross Cockrell (Panthers)

Az edzőtábor alatt megsérült és IR-re került.

Keenan Robinson (Bills)

Buffalo-ba került, de a szezon indulása előtt visszavonult. Nem akartam belevenni a listába, de gondolom ti is arra gondoltok amire én.

Dwayne Harris (Raiders)

Volt egy nagy punt returnje és kb. ennyi. A fizetése miatt irreális lett volna a megtartása.

Finoman szólva sem váltak be az erősítések, számos esetben alaposan mellényúltunk az érkező játékosainkkal (azért ne írjunk még le mindenkit, Nate Solder pl. feljövőben van), de azt is el kell mondani, hogy összességében jó érzékkel hagytuk távozni a nagy fizetési igénnyel rendelkező szabadügynökeinket. Sem Pugh sem Richburg nem jelentett volna megoldást a támadófal problémáira, elmarad a játékuk a várakozástól és a sérülésekkel is meggyűlt a bajuk. Fluker távozását sajnálom és Kennardnak is helye lett volna ebben a védelemben. Az azonban mindenképp örömteli, hogy senkit nem láncoltunk magunkhoz legalább 2-3 évre úgy, hogy a gatyánk is ráment volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr3114386982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása