Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Kiket tartsunk meg az offseasonban?

2018. december 08. - Asbee

Közeleg a szezon vége, idén sem lehet már vérmes reményünk, így egyre inkább az előttünk álló offseasonra koncentrálunk. Az első lépés a lejáró szerződésű játékosaink megtartása vagy elengedése lesz, illetve a nagy fizetésű veteránok sorsáról is dönteni kell. Erről következik most egy írás, amelyben összefoglalom ezeknek az embereinknek a helyzetét.

Lejáró szerződésűek

Landon Collins

Egyértelműen ő a legnagyobb név és komoly esélye van a franchise tagre is. Persze nem lenne rossz, ha addig meg tudnánk vele egyezni, de maradok realista. Nyilatkozott már mindent, de tőle megszokhattuk ezt, nem egy alkalommal volt túl őszinte a riporterekkel szemben. Eléggé nagy esélyt látok a maradására, hiszen a turnoverei nélkül is a védelmünk egyik legjobbja, nem véletlenül tartják a liga top strong safety-jei között. Még csak 24 éves, így simán választhatja a pénzt, ha pedig nem jön össze a rebuild, akkor 3-4 év múlva még mindig lesz lehetősége egy bajnokesélyes csapathoz igazolni. A spotrac évi 9,3 millió dollárra taksálja, de úgy gondolom, hogy 10 millió alatt nem fog aláírni.

Mario Edwards Jr.

A keretszűkítések után érkezett és abszolút jó fogás volt a megszerzése, hiszen több szép játékot is bemutatott. Beverekedte magát a rotációba és megmutatta, hogy oda tud érni az irányítóhoz. A Raiders-nél nemcsak a játékával, hanem a hozzáállásával is volt probléma, szerencsére nálunk egyelőre nincs ilyen jellegű problémája. Snacks Harrisont elengedtük, a Dalvin Tomlinson-B.J. Hill párosé a jövő, de kell még egy hasznos 5-tech defensive end. Nem kellene nagyon a zsebünkbe nyúlni Edwards megtartásához, vélhetően egy kis összegű egy vagy két éves kontraktust is elfogadna.

Kerry Wynn

Nagy lendülettel vágott neki a szezonnak, de végül (szokás szerint) beleszürkült a mezőnybe és már kevés tőle a nagy akarat. Szimpatikus játékos, de a játék egyetlen elemében sem tud igazán kiemelkedni, a pass rusher állomány pedig komoly megújulást igényel, így nem feltétlenül tartanék igényt a további szolgálataira.

Cody Latimer

Láttunk tőle egy-egy elkapást, majd IR-re került, de visszatérhet még az aktív keretbe. Nem mutatott semmi különlegeset, egy nagyobb upside-dal rendelkező középső körös újonc hozni tudná ezt a teljesítményt.

Zak DeOssie

Franchise long snapper.

Josh Mauro

Nem láttam tőle semmi különlegeset.

B.W. Webb

Érdekes az ő helyzete, hiszen nem vártam tőle semmit, már azt is sikernek tartottam, hogy a keretbe került. Eli Apple elengedésével teljes értékű kezdő lett és ugyan nem úgy játszik ahogyan egy ilyen játékostól várnánk, de nem is égették meg annyiszor ahányszor vártam. Nem kell kapkodni vele, vélhetően hosszú ideig szabadügynök lesz, így vészmegoldásként akár késő tavasszal visszatérhet. Egyébként érte sem annyira kaparnék.

Jamon Brown

Szezon közben érkezett, a Rams nem tartott igényt a szolgálataira és azonnal kezdő lett. Ő sem lesz all-pro játékos, de magasan a legjobb opció jobb oldali guardnak, a liga pedig nem dúskál a tehetséges falemberekben. Szükség lenne rá jövőre is, alá is írhat évi 2-4 millió dollárért.

Curtis Riley

Hogy mi tartja őt még mindig a kezdőben azt nem tudom.

Corey Coleman

Neki is volt a Hard Knocks-ban egy hisztis jelenete, ami után meg is vált tőle a Browns. Az sem túl nagy előny egy WR-nél ha sem a labdát nem tudja elkapni sem route-ot futni nem tud. A gyakorlócsapatunkban kötött ki, majd aktiváltuk és elsősorban visszahordóként kap szerepet. Ebben remekel, így nem bánnám, ha maradna még egy évet.

Aldrick Rosas

Sokan megváltak volna tőle tavaly, de kapott még egy esélyt és eddig élt vele. Remélhetőleg nem zuhan össze a szezon végére.

Potenciális cutok

 

Eli Manning

Úgy másfél hónapja elképzelhetetlennek tartottuk, hogy jövőre is a csapatunk tagja lehet, de a legújabb hírek szerint lehet esély a megtartására. Nem csoda, hiszen jelen állás szerint nincs kiemelkedő QB tehetség, ha pedig nem draftolunk az első körben irányítót, akkor jól jön a tapasztalat és inkább Manningnek adjunk 23 milliót, mint mondjuk egy Case Keenumnak vagy egy Mike Glennonnak 15-t.

Olivier Vernon

A sérülések miatt nem tudott kiteljesedni a giants-es pályafutása, idén pedig alaposan visszaesett. Leginkább csak a szabálytalanságaival véteti magát észre, veszélytelen az ellenfél irányítóira. 11,5 millió dollárt lehetne spórolni az elküldésével, ennyi pénzből pedig lehet találni egy olyan pass rushert aki hasznosabb munkára képes nála. Ha nem javul a játéka, akkor vélhetően új csapatban fog nekivágni 2019-nek.

Janoris Jenkins

Egy igazán elit szezont tolt le két éve, azon kívül inkább csak villanásai voltak. Tavaly a mentalitásával akadt probléma, idén pedig több nagy játékot is engedett és hiába képes továbbra is a nagy játékra, többet várna az ember a papíron legjobb cornerbackjétől. 30 éves, így könnyen lehet, hogy az öregedés is kezd meglátszani rajta.

Alec Ogletree

Ő is szépen keres, de nem gondolom, hogy egy év után megválnánk tőle. Pláne a Bears elleni játéka után.

Rhett Ellison

Jenkins-hez hasonlóan ő is túl van a harmincon, ráadásul 5,75 millió dollárt kereshet jövőre, ez pedig óriási luxus egy olyan tight endért aki elsősorban a futásblokkoláshoz ért. Ennek ellenére nem feltétlenül válnék meg tőle, hiszen az ő esetében járható út lenne a fizetéscsökkentés is.

Kareem Martin

Ugyanolyan szürke mint Wynn, pont annyit tesz hozzá a játékhoz, hogy biztos helye legyen a csapatban, de nem játszik olyan színvonalon, hogy valódi erősségnek számítson. A képességéhez képest egész szép kis pénzt kapott, jövőre 3 milliót lehetne rajta spórolni. Van egy olyan érzésem, hogy maradni fog.

Connor Barwin

Szimpatikus játékos, de sajnos nem képes már a minőségi játékra.

Jonathan Stewart

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr2214407802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása