Az offense PFF értékelései

2019. január 12. - Asbee

A podcastben már megbeszéltük hogyan láttunk a 2018-as esztendőnket, most pedig lássuk, hogy a Pro Football Focus milyen osztályzatokat adott a játékosainkat.

'13 óta nem nagyon szereti a PFF Eli Manninget és idén sincs ez másképp, hiszen a 32. helyen zárt (64,3) az irányítók között. Ennyire azért nem volt rossz, de valljuk be, hogy annak is köszönhető a kezdő helye, hogy sok borzasztó QB-nak adnak lehetőséget a ligában.

Rögtön berobbant Saquon Barkley, akit már újoncként is a liga legjobb futói között tartottak számon. Ennek megfelelően a 6. helyen zárt 85,9 értékeléssel. A FB Elijhaa Penny-t is meg kell említeni, aki a 8. legjobb fullback lett (67,1).

A WR-k is adnak egy top 10-es játékost, nem meglepően Odell Beckham Jr. személyében. Kereken 90-es értékelést kapott, amivel a 7. lett. Sterling Shepard a 67. (67,3), Bennie Flower pedig a 116. (58,2) lett. OBJ-t a csonka szezonja kivételével a liga legjobb elkapói között tartották számon a PFF-nél, míg Shepard rendre alulpontozták eddig.

Ugyanez volt a helyzet Evan Engrammel is, akit nem nagyon kedveltek tavaly, ellenben az idei szezonban sokat lépett előre és a 7. tight end lett (76,5). Érdekes dolog ez, hiszen a rookie szezonja után bizakodóbbak voltunk vele kapcsolatban, de tény, hogy nagyon erősen zárta az idei évet. Rhett Ellison visszaesett, az eddigi leggyengébb pontszámát kapta (65,2), amivel a 27. lett. Scott Simonson nála is gyengébb volt (57,4, 68. hely).

Idén sem történt meg az áttörés a támadófalban, de valamelyest javulni tudtak a játékosaink. A 21. legjobb tackle lett az aranyáron megszerzett Nate Solder (74,2), míg Chad Wheeler esetében (47,1, 80. hely) engem erősít meg a PFF, miszerint nem jobb mint Ereck Flowers, csak szimpatikusabb. Jól kezdett Will Hernandez, de kicsit visszaesett, ez pedig Solderhez hasonlóan neki is a 21. helyre volt elég (65,8). Elégedettek lehettünk Jamon Brownnal, de itt ez nem tükröződik vissza (51,7, 66. hely). Volt némi káosz a center poszton, hiszen hamar megsérült Jon Halapio, John Greco (57,8, 23. hely) és Spencer Pulley pedig közel (55,9, 25. hely) azonos helyen végzett.

Mint az elején megemlítettem kicsit leírja a Pro Football Focus Manninget, aki jobb játékos annál, minthogy a liga 32. legjobb irányítója legyen, de tény, hogy elérkezett az idő az utódjának a megkeresésére. Barkley és Beckham személyében van két klasszis skill playerünk, akik remélhetőleg sok nagy játékkal ajándékoznak meg még minket. Az már csak a hab lenne a tortán hogyha megtalálnánk Engram helyét is ebben az offense-ben, a liga egyik legjobb hármasát alkotnák WR/TE poszton. Jobb játékosnak tartom Shepardot az itt elfoglalt helyénél, de azért hozzá kell tenni, hogy valami miatt még mindig nem következett be nála az áttörés. A falban gyengén kezdett Solder, de nagyjából reális az ő helyezése. Ugyan kissé túlfizettük, de valóban szükség volt a megszerzésére. Hernandez személyében is találtunk egy korrekt guardot, de azért azt is hozzá kell tenni, hogy nagyon fontos lesz a következő szezonja. Eléggé lehúzták itt Jamon Brownt, de nem bánnám hogyha hosszabbítanánk vele. Pláne úgy, hogy engem nem győzött meg Pulley, Greco-t pedig el kell már felejteni és akkor Wheelerről nem is beszéltem még...

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr3914558450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.