Draft prospectek: Josh Jacobs, RB (Alabama)

2019. február 27. - Asbee

Josh Jacobs az idei legjobb futó, aki ugyan relatíve csendes NCAA karrieren van túl, de a legreményteljesebb RB idén.

1998. február. 11-én született Oklahomában, Tulsa városában. A McLain High School tanulójaként 5372 yardot és 56 TD-t szorgoskodott össze. 3 csillagos tehetségnek rangsorolták és az Alabama egyeteme mellett kötelezte el magát.

Ott aztán osztoznia kellett a snapek számában Damien Harris-szel és Bo Scarbrough-val, de freshmanként így is 567 yardig jutott. A második szezonjára visszaesett, igaz utólag kiderült, hogy törött bokával játszotta végig az év nagy részét. Statisztikailag juniorként volt a legerősebb, bár az 1000 yardos határt ekkor sem tudta átlépni. Ő volt a legutóbbi SEC bajnoki mérkőzés MVP-je, 2017-ben pedig egyetemi bajnoki címet nyert az Alabamával.

Erősségek

Kiválóan lát a pályán, megtalálja a lyukakat, nem sokat hezitál a LoS mögött. Remekül lő ki a játékostársai között, minimalizálni tudja az ellenfél kontaktját. Kellően kreatív a játékok meghosszabbításához. Kis területen is veszélyes tud lenni. Megbünteti az ellenfeleket, képes átgyalogolni a védő arcán. Hatástalanok ellene a magas szerelési kísérletek. Ki tudja venni a részét az elkapásokból, számos útvonalon alkalmazni lehet. Az irányváltásaival is össze tudja zavarni a védőt. Rendkívül fizikális, minden egyes snapnél a maximumot nyújtja. Blokkolóként is megállja a helyét.

Gyengeségek

Ugyan kellően robbanékony, de azért elmarad a kimagasló szinttől. Nincs meg az a sebessége, hogy meglógjon a defensive backek előtt, vélhetően nem ő lesz a következő home run hitter az NFL-ben. Három fumble-t vétett az egyetemi karrierje alatt. Nem volt elég produktív, a legerősebb szezonjában is csak 640 yardig jutott és juniorként sem tudott elég nagyot robbantani.

Nagy az egyetértés abban, hogy ő a legreményteljesebb idei futó, de a rangsorokban változatos helyeken szerepel. Valakinél ott van a top 10-ben, míg mások inkább egy 1-2. körös értéket ruháztak rá. Véleményem szerint túlzás a legjobbak közé sorolni, nem rendelkezik olyan képességekkel mint pl. Barkley, Elliott vagy Gurley. Ennek ellenére leírni sem szabad, hiszen akár azonnal a kezdőcsapatba állítható és mindhárom downnál fenn lehet hagyni a pályán. Ugyan nem fogja egyedül megváltoztatni a mérkőzés alakulását, de a szívóssága, a csapatközpontúsága és a sokoldalúsága miatt az első nap második felében behúzható és ne lepődjünk meg, ha valaki még korábban kiválasztja.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr7114640702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.