Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Draft prospectek: Cody Ford, OT (Oklahoma)

2019. március 21. - Asbee

Nem minden idők legerősebb támadófal felhozatalával rendelkezik az idei draft, de így is elképzelhető, hogy akár öt OL embert is kivisznek az első körben. Az egyik ilyen lehet az Oklahoma játékosa, Cody Ford.

Egy louisianai kisváros, Pineville középiskolájába járt. Három csillagos tehetségnek rangsorolták és először a TCU-ra kötelezte el magát, később azonban meggondolta magát és az Oklahomát választotta az egyeteméül.

Ott az első évében redshirtöt kapott, így 2016-ban mutatkozott be. A debütálása azonban nem sikerült jól, hiszen három mérkőzés után sípcsonttörést szenvedett, így véget ért számára a szezon. 2018-ban harmadik csapatos All-American és második csapatos All-Big 12 választott lett. Ezután döntött úgy, hogy nem tér vissza az egyetemre és jelentkezik a draftra.

Erősségek

Meglepően atletikus a testalkatához képest, hiszen a nagyobb falemberek közé tartozik. Természetesen ez a termet nagy erővel párosul. A futójátékoknál húzó játékosnak lehet alkalmazni és fel tud érni a második vonalba is, ha szükség van rá. Nincs olyan játékstílus ami ellen ne lenne ellenszere, a sebességükkel operáló passzsiettetők és a nagy mackók ellen is megállja a helyét. Sokoldalú, guard és tackle is volt az egyetemen. Az előbbi pozícióban kezdett, de a fal szélén volt igazán jó 2018-ban. Remek a passzblokkolásban, a beengedett sackek elsősorban Kyler Murray stílusának voltak köszönhetőek.

Gyengeségek

A legtöbben guardnak várják a profik között, de nem brillírozott ezen a poszton. A '16-os lábtöréséről írtam már, de egy évvel később is csak négy alkalommal kezdett és csak tavaly teljesedett ki igazán jobb oldali tackle-ként. Átlagos a lábmunkája, javítania kell rajta. Túl szélesek az első lépései, amelynek köszönhetően megverhető a belső oldalon. Alacsonyabban kell tartania a súlypontját.

Combine eredmények

Méretek: 6'4" magas és 329 lb tömegű
40 yard: 5,21 s
Fekvenyomás: 19
Súlypontemelkedés: 28,5 inch
Helyből távolugrás: 104 inch
3 cone drill: 8,27 s
20 yard shuttle: 4,87 s

Remek szezont tud maga mögött, ami után nem csoda, hogy jelentkezett a draftra. Ritka az, amikor valaki ilyen jó méretekkel és atletikussággal rendelkezik, de egyelőre nem kész termék, mindössze egy évig volt kezdő. Nem biztos, hogy már az első napon a kezdőcsapatba állítanám, de egy power runningra alapuló sémában könnyen otthonra találhat és a profik között is sikeres lehet. Az első kör végére várom, de akár a legjobb 20-ban is gazdára találhat, hiszen sok csapat küzd OL gondokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr8314707964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása