Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Melyik első körös passzsiettető illik a védelmünkbe?

2019. április 19. - Asbee

Bővelkedik a nagy reménységű védőkben az idei draft, számos nagy tehetséget adhat ez a class a ligának. Közülük emelkednek ki az edge rusherek, akik közül hat játékos is gazdára találhat a játékosbörze első napján. Mit ad isten, a csapatunk egyik legnagyobb hiányposztjával van dolgunk, így számos szurkoló vár ide egy játékost a nyitó körben. Vajon ki az aki kiteljesedhet James Bettcher szisztémájában?

Érzésem szerint két játékos határozza meg igazán az idei évfolyamot, mégpedig Nick Bosa és Josh Allen. Előbbinek kitaposta már az útját a bátyja, Joey, de nem véletlenül mondják azt, hogy nála is jobb lehet. Ő is kiválóan alkalmazza a kezeit, széles a repertoárja és lehetővé teszi az atletikussága, hogy a posztjának a legjobbjai között legyen. Josh Allennek sem kell szégyenkeznie, remek döntést hozott a korábbi két csillagos prospect tavaly, amikor úgy döntött, hogy újabb egy évig az egyetemen marad. Bosát inkább 4-3-ban, Allent pedig 3-4-ben tudom elképzelni, de mindkettejükben van akkora potenciál, hogy köréjük lehet építeni a védőfalat. Remény azonban nem sok van a megszerzésükre, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy mindketten a legjobb ötben fognak elkelni.

Többen is kedvelik Montez Sweat játékát, aki jó statokat hozott az elmúlt két évben és a combine-on is szárnyalt. Ő futotta a legjobb 40 yardos időt és a többi számban is helytállt. Azért érdekes ez, mert a játéka nem ezt mutatta, egyértelműen kivehető a felvételeiből, hogy egyenes irányba hihetetlenül gyorsul, azonban az irányváltásokkal gondban lehet. Alaposan meg lehetne égetni az üres területeken és a kötött csípője miatt a fal szélén sem tud úgy elfordulni, mint sok más társa. Ennek következtében egyáltalán nem biztos, hogy rendre 10 sack felett fog zárni és nem is látnám nálunk a helyét. Egy 4-3-as defense-ben teljesedhetne ki igazán, persze ha ott lesz a 17. picknél, akkor el lehet gondolkodni a kiválasztásán, de az 1/6-nál nálam nem kerülne szóba.

Lenyűgöző Brian Burns repertoárja, ami kiemelkedő atletikussággal párosul. Egyértelmű game changer képességekkel rendelkezik, ráadásul nem feltétlenül csak az irányító terrorizálására lehet alkalmazni. Azt szinte biztosra veszem, hogy a profik között is meg fogja villantani a képességeit, pláne a mai NFL-ben játszik egy rakat borzasztó offensive tackle. Az igazi kérdés, hogy hosszútávon ennyire jó tud-e lenni. Eléggé alulméretezettnek néz ki a felvételein, igaz a combine-on már 250 lb tömeggel mérlegelt és a sebessége sem csökkent. A jelenlegi keretünkben Lorenzo Carterhez lehetne hasonlítani, system fit játékosnak tartom. Összességében azonban nálam nem top 10 játékos. Talán egy Leonard Floydhoz hasonló utat lehet elképzelni neki, aki erős rookie évet hozott, de egyelőre nem tudott szintet ugrani. Na nem mintha ez nem lenne elég évi 6-7 millióra...

Rashan Gary-t viszont sokan top tehetségnek látják, aki a 2016-os recruit class egyik sztárjaként érkezett meg az egyetemre, de a három szezonja alatt összesen 9,5 sackig jutott. A pályán tehát egyelőre nem tudta kihasználni a fizikai képességét és úgy gondolom, hogy a Michigannél is jóval többet vártak tőle. A combine-on viszont robbantott és újra bekerült a köztudatba. Talán ő a legrizikósabb prospect, hiszen valóban az upside szól csak mellette és félő, hogy sosem tud felszínre törni a benne rejlő potenciál. A későbbi sikerességét illetően tehát komoly kétségeim vannak, de megtalálnám a helyét ebben a védelemben. A futások ellen egy erőteljesebb védőfallal felállva be lehetne tenni a szélre, az egyértelmű passzjátékoknál pedig belülről rohamozhatna. Kb. olyan szerepet tudnék elképzelni neki, amilyet tavaly Kerry Wynn kapott. Előfordulhat, hogy a hatékonysága is hozzá fog hasonlítani.

Mindig vigyázni kell a Clemsonról érkező pass rusherekkel, hiszen számos bustot adott ez az egyetem a ligának, de ennek ellenére is érdekes lehet Clelin Ferrell. Egy kicsit JPP-hez tudom hasonlítani, bár nincs neki akkora ereje, mint a korábbi játékosunknak, azonban közel áll egymáshoz a felépítésük. Egy dolgot nem szabad elfelejteni, mégpedig azt, hogy elsősorban azért adhattuk el Pierre-Pault, mert nem találtuk a helyét a 3-4-es rendszerben és Ferrellről a mérete, a kézhasználata és a skill setje alapján is ugyanez jelenthető ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr9614773882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása