Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Mi a tervünk a védelemmel?

2019. november 02. - Asbee

A héten nagy meglepetésre megszereztük Leonard Williams-t, aki jól kezdte a pályafutását, azonban eddig nem villogott idén. A szezon végén lejár a szerződése, így mindenképp meg kell állapodni vele, különben értelmetlen volt a leigazolása. De mi lehet a hosszútávú tervünk?

Az elmúlt években elkezdtük felhalmozni a belső falembereket, miközben a passzsiettetőkre nem fektettünk kellő hangsúlyt, sőt ha azt nézzük, hogy másfél év alatt elcseréltük Jason Pierre-Pault és Olivier Vernont is akkor azt mondhatjuk, hogy gyengítette is Dave Gettleman a defense legfontosabb pozícióját. Érkezett két harmadik körös játékos Lorenzo Carter és Oshane Ximines személyében, az idei szabadügynök piacról pedig Markus Golden. Ő jött be a legjobban, de a számos sackje ellenére nem tud play-ről play-re domináns lenni, ráadásul csak egy évre szereztük meg. A belső DL pozíciókra adott volt korábban Dalvin Tomlinson, aki a 2017-es draft 2. körében érkezett, majd hozzá csatlakozott tavaly B.J Hill, idén pedig Dexter Lawrence. A játék képe alapján nemcsak papíron lett ez a védelmünk legerősebb csapatrésze, a PFF-nél például a Lawrence-Tomlinson-Hill hármasnak van a D-ben a legmagasabb értékelése. Közben továbbra is szükségünk van legalább egy passzsiettetőre, linebackerünk évezredek óta nincs, a secondary-ben pedig az a Janoris Jenkins a legjobb játékos, aki fél lábbal már a csapaton kívül van.

Persze a védőfal pont az a pozíció, ahol a rotációba is kell ember, hiszen nagyon kevés olyan játékos van, akit végig a pályán lehet hagyni. Azonban szinte biztos, hogy valakit el kell majd engednünk, mert ennyi embernek egyszerűen képtelenség nagy fizetést adni. Azt már most lenyilatkozta Gettleman, hogy minél hamarabb szerződést akarunk hosszabbítani Williams-szel, nem azért szereztük meg, hogy rögtön elengedjük. Ismerős mondatok, nem? Az esetleges hosszabbítás után Tomlinson következhet, akit könnyen fel is áldozhatunk, hiszen ott van Lawrence. Persze a megtartása sem ördögtől való gondolat, hiszen elférhet két nagy fizetés ezen a poszton. Ebben az esetben Hill lehet a felesleges emberünk a 2021-es szezon után. Lawrence-nek ott lesz az ötödik éves opciója is, ő 2023 után várhatja a big money-t.

A szezon előtt azt írtam, hogyha nem tudjuk megállítani az ellenfelek futásait, akkor óriási gondban leszünk. Ez továbbra is adja magát. 122,4 yardot engedélyezünk a földön az ellenfeleknek, ezzel pedig a 22. helyen állunk. Talán fontosabb ennél az engedett futásonkénti átlag, amelyben a 10. pozícióban tanyázunk, kereken 4 yardot engedünk az ellenfeleknek. A red zone-ban ellenben nem villogunk, 10 futott TD-t szereztek ellenünk, amivel az utolsó előttiek vagyunk.

A problémám, hogy pont a Jets-től igazolt Williams próbálkozott meg a belső védőfalának felturbózásával, de ismerjük a csapatuk történetét (na de nehogy aztán ők is megszivassanak minket egy hét múlva)... A városi riválisainknál Muhammad Wilkerson és Sheldon Richardson volt a másik két láncszem, akik klasszisnak számítottak azokban az időkben.

Egy dolog tuti: ha 2020-ban is nálunk fog játszani a Lawrence-Tomlinson-Williams-Hill négyes, akkor mind a futó- mind a passzjáték ellen jól kell játszaniuk. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy itt is problémák akadjanak. Mint oly sokszor, most sem értem Gettlemant, de ha bejön a lépés, akkor nem fogom kritizálni. Azt azonban ne feledjük, hogy nem game changer pozíciókról beszélünk és továbbra is óriási lyukak vannak a védelemben, miközben a legerősebb egységet erősítettük meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr8415283466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása