Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Regular season week 10: Giants 27 Jets 34

2019. november 10. - Asbee

A New York Jets ellen sem szakadt meg a rossz szériánk, a városi riválisunk ellen is sikerült vereséget szenvednünk. Kivételesen mi számítottunk az esélyesnek, de a játékosainkat ez nem érdekelte és roppant hullámzó teljesítményt nyújtva, 27-21-es vezetésnél sikerült leblokkolniuk és egy kritikán aluli negyedik negyeddel elherdálni a győzelmet.

Többnyire a szebbik arcát mutatta Daniel Jones, hiszen 4 TD-t passzolt, amelyek rendre jól megkomponált játékok voltak. Nagy teljesítmény még úgy is, hogy az elkapói is a topon voltak ezeknél a play-eknél. Sajnos most is láttunk labdaeladást, a három fumble-ből egy az ellenfélnél kötött ki. Elméletileg javítható ez a hiányosság és muszáj is lesz fejlődnie benne az irányítónknak, mert egy ilyen produkció után is hagy némi kételyt az emberben. Saquon Barkley viszont a padlón van. Nagyon gyenge a passzblokkolásban és a bokasérülése óta a nagy játékok is ritkábban jönnek tőle. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy erős a futások megállításában a Jets, de ez az 1 futott yard kritikán aluli. Nem ő a főkolompos, hiszen nem tudja használni Pat Shurmur. Már az előző héten is ez volt az egyik fő téma, hogy miért nem alkalmazzák hatékonyabban az edzők a futónkat, így különösen arcpirító ismét egy ilyen teljesítmény. Tessék elővenni Wayne Gallmant is. A leggyengébb azonban a támadófal volt, igaz ebben benne volt az is, hogy be sem öltözhetett Mike Remmers és Jon Halapio, Nate Solder pedig elég hamar kiállni kényszerült. Eric Smith állt be a helyére, akit a Jets-től kukáztunk a szezon előtt és a hírnevének megfelelően szerepelt. 6 sacket szerzett az ellenfelünk, ez pedig nagyon sok. Érthetetlen volt látni, hogy az első negyedben az öltözőben maradtunk, majd a harmadik negyedre megfordítjuk a mérkőzést, utána pedig ismét leblokkolunk. Tavaly láttunk egy-egy trükkös hívást, de idén totál egysíkú Shurmur. Ami pozitív, hogy Darius Slayton iszonyat nagy király volt és Golden Tate is bemutatta, hogy továbbra is bármikor benne van egy nagy játék.

Egy valamiben előrelépett a védelem, ez pedig a run defense. 1,9 yardos átlaggal futott Le'Veon Bell, de talán egyszer majd Dave Gettleman is belátja, hogy a passzjáték dominál a 21. századi NFL-ben. Számos alkalommal Leonard Williams állt fel a védőfal egyik szélére, aki a legkonzisztensebb passzsiettetőnknek tűnt. Ez mindent elmond az edge rushereink képességéről. Talán most vette elő a leggyakrabban a blitzeket James Bettcher, amelyek azért közel sem mindig jöttek be, bár többször is sikerült odaérni Sam Darnoldhoz. Itt is a kreativitást hiányolom, nem egyszer meg tudtam mondani a play előtt, hogy honnan fog érkezni a nyomás. Sajnos a secondary-t is sikerült benézni, eddig ordas nagy bust DeAndre Baker, akinek fizikálisan sok az NFL. A múlt heti nyilatkozatai alapján a playbookkal sem tudott megbarátkozni tavasz óta.

Aldrick Rosas-nak is jár már a faszkorbács, aki kihagyott egy újabb mezőnygólt és lassan elő kell már venni ezekért a hibákért.

Sajnos ennyit érünk, a liga legrosszabb csapatai között van a helyünk. Sorozatban a harmadik szezonban vagyunk totál vakon és ez kezd már elviselhetetlen lenni. A tavalyi idényben totál félreértékelte a keretet az edzői stáb és azóta is felemásan sikerültek az erősítések. Ugyan reális esély van Daniel Jones beválására és a célpontjai is adottak, de a támadófalon nem sikerült javítani, sőt a secondary-be fektetett pickek és dollármilliók is rendre félresikerültek. Pass rush? Az mi, valami pokémon? Ezek után elég nehéz elhitetni velem, hogy tavasszal majd csupa jó döntés következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr3815300782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása