Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Mennyi pénzt költhetünk idén?

2020. január 29. - Asbee

Már csak egy mérkőzés van hátra a 2019-es szezonból, lassan elkezdhetik a csapatok a keretük kialakítását. Nemsokára kiosztják a tageket és szerződést hosszabbítanak néhány játékossal, majd megnyílik a szabadügynök piac. A free agency egyik legmeghatározóbb eleme a fizetési plafon alatt (mikor jutunk el oda, hogy nem fogják sapkának gúnyolni?) rendelkezésre álló hely, amely meghatározza a general managerek mozgásterét. Vajon mennyi zöldhasút tudunk elkölteni idén?

A Spotrac adatait vettem alapul, ők 200 millió dolláros cap space-t josolnak, ami reális lehet. Ez alapján kb. 61 millió dollárból gazdálkodhatunk jelen pillanatban. Persze ez könnyedén változhat, hiszen számos olyan játékosunk van, akitől elköszönhetünk. Nate Solder áll a lista élén, őt vélhetően megtartjuk. Hiába nem felel meg az elvárásoknak, egyszerűen nem találnánk jobb megoldást. Prémium pozícióról beszélünk, nem lenne értelme megspórolni azt a 6,5 millió dollárt, majd bankot robbantani egy hasonló képességű left tackle miatt. Deal with it. Más a helyzet Alec Ogletree-vel, akinek az elküldése esetén 8 millió dollárral gazdagodnánk és ezt meg kell lépnünk. 54,2-es értékelést adott neki a PFF, amivel a 63. helyen végzett a 88-ból. Impresszív. Fétise van Dave Gettlemannek a veterán játékosok iránt, de nagyon remélem, hogy nem akarja átsrukturálással megtartani a korábbi Rams LB-t.

Rhett Ellison számára is itt a búcsú ideje. Jól mutatkozott be Kaden Smith, aki ígéretes párost alkothat Evan Engrammel 2020-ban, Ellison pedig irreálisan magas összeget, 7,1 millió dollárt kereshetne. Mindezt úgy, hogy egyszer sem jutott még 300 yard fölé. Kiöregedett a ligából Antoine Bethea, nem tudja a korábbi játékának a színvonalát hozni, az elküldésével pedig 2,7 millió dollárt spórolhatunk. Spencer Pulley szabadon bocsátásával is kb. 2 misivel könnyebbek lehetünk, nagy pénz ez egy cserecenter szolgálataiért. Na akkor gondolkodjunk.

Ogletree, Ellison, Bethea és Pulley kirakásával további 17 millió dollárnyi helyet szabadíthatunk fel, amely így 78-ra ugrana fel. Persze pótolni kell ezeket a játékosoka, de egyszerűen már nem nyújtanak olyan teljesítményt, amely a maradásuk mellett szólna. Emlékezzünk vissza Antrel Rolle-ra, mindenki elkönyvelte nála, hogy nem tölti ki a szerződését, ám az utolsó előtti szezonjában mutatott teljesítménye miatt fel sem merült az elengedése.

Igen ám, de hová érdemes erősítést hozni? Szükségünk lehet Daniel Jones mögé egy csereirányítóra és ne lepődjünk meg, ha viszonylag nagy összegért hozunk is valakit. Simán elkérhet évi 4-5 millió dollárt egy backup QB és el tudom képzelni, hogy áldozunk ennyit a posztra. Ne feledjük, hogy bokasérülés miatt kihagyott két meccset Jones, ráadásul még egy ideig a rookie szerződésével fog játszani, szóval nem tartanám meglepőnek ezt a lépést.

Nem lenne nagy összegű befektetés, de én elhoznék Barkley mögé egy igazi erőfutót. Olcsón mérik ezeket a játékosokat, még egy veterán is évi 1,5-2 millió dollárért megszerezhető, a drafton pedig a harmadik napon is találhatunk hasznos RB-t erre a szerepkörre. És az elkapók? Itt már nagyobb lehet a vita, szerintem sokan elégedettek ezzel az állománnyal, de biztosan vannak olyanok is, akik várnának egy klasszisra. Azt gondolom, hogy Darius Slayton berobbanásával nem kell Sterling Shepard és Golden Tate mellé nagy pénzt adni egy újabb WR-nek és a korai draft pickkel is várhatunk még (pláne úgy, hogy ott van Evan Engram is). Azt azonban ne feledjük, hogy Jason Garrett rendszerének szüksége van egy „klasszikus” első számú elkapóra és Beckham elcserélésével egyelőre nincs ilyen játékos a rosteren. Ha már Engram, akkor szerintem az ő és Kaden Smith helye is egyértelmű, mögéjük pedig bárkit kukázni tudunk. Bár bedobnék ide egy bold predictiont, elég hihetetlenek hangozhat, de Gettlemanből kinézem, hogy elcserélje a korábbi első körös játékosunkat. Nem ő draftolta, ráadásul hol a konzisztencia, hol a sérülések hátráltatták Engramet a kiteljesedésben.

Ahová azonban várható a befektetés az offense-ben, az a támadófal. Ugyan totál átalakította Gettleman az O-line-t, de egyik húzása sem jött be teljesen. Jó játékos Kevin Zeitler, de közel sem az a top guard aki korábban volt. Az agresszív stílusa miatt sokan kedvelik Will Hernandezt, de maximum egy átlagos szintű falemberről van szó. Korábban már írtam Nate Solderről, aki mögé el tudok képzelni egy projekt játékos érkezését, a fal jobb oldalára azonban mindenképp szükség lesz valakire, hiszen látszott, hogy nem Mike Remmers a megoldás. Azt se feledjük, hogy egy center is kelleni fog. Hiába jó gyerek Jon Halapio, ha futballozni nem tud, ráadásul a sérülésekkel is meggyűlt a baja, jelenleg a szezonzárón összeszedett Achilles-ín szakadása után lábadozik.

Az igazi ráncfelvarrás azonban a védelemben kell. Az első kérdés, hogy mi legyen Leonard Williams sorsa? Gettleman szerint maradni akar, szerintem meg a nagy pénz után fog menni. Mással nem lehet itt tartani, a liga 2/3-a jobb perspektívát tudna biztosítani neki. Inkább bukjuk el a 3. és az 5. körös pickünket, vagy adjuk meg a nagy fizetést Williams-nek úgy, hogy más pozícióknál nagyobb szükség lenne erre az összegre. Úgy gondolom, hogy ennek a döntésnek már a trade pillanatában meg kellett születnie, ha még mindig agyalunk az esetleges hosszabbításon, akkor óriási felelőtlenség volt egy lejáró szerződésű játékosért ilyen ellenértéket adni.

A passzsiettetőknél az a nagy kérdés, hogy mi Markus Golden értéke. Szükség lenne a megtartására, de el tudom képzelni, hogy inkább a kivárásra játszunk, megvárjuk a piac nyitását és egy jobb, de drágább játékos irányába indulunk el. Persze ebben is megvan a veszély, hiszen elbukható ez az opció, ráadásul ebben az esetben Golden sem biztos, hogy a maradást preferálná. Az off-ball linebackerek közé is kell egy új ember, aki mellé low budget megoldásként bedobnám a Ryan Connelly-David Mayo kettőst.

A cornerback sor nagy kérdése, hogy adunk-e egy újabb esélyt a fiataloknak. Ez lenne az a pozíció, ahová mindenképp próbálnék egy tapasztalattal rendelkező klasszist hozni, de jelen pillanatban úgy néz ki a helyzet, hogy nem lesz ilyen játékos (csak a 30 feletti csoportból). DeAndre Baker a 107. lett a PFF-nél 114 rangsorolt CB-ből. Volt némi felvillanása, de ha nem első körös pick lett volna, akkor valószínűleg nem úgy beszélnénk róla, mint potenciális kezdő. Egyelőre Sam Beal sem mutatott semmit azok után, hogy IR-en volt másfél évig, de ez nem is csoda. A slot pozíció is érdekes kérdés, hiszen Grant Haley nem jelent megoldást, Corey Ballentine pedig az oldalvonal mellett játszott az egyetemen. Nem lenne rossz ötlet, hogy itt vessük be az inkább safety-ként alkalmazott Julian Love-ot, bár ebben az esetben Jabrill Peppers mellé kellene valaki.

Jól látszik, hogy a jónak mondható pénzügyi helyzet mellett számos hiányposztunk van, így annyira mégsem vagyunk előnyös pozícióban. Legalább egy játékos kelleni fog a támadófalba, de ugyanúgy szükségünk lesz egy pass rusherre, egy linebackerre és egy defensive backre is. A harmadik évéhez érkezett Dave Gettleman és most már eredmények kellenek. Joe Judge kinevezése sem lehet mentség, egy újabb 4-5 győzelmes szezont szinte képtelenség lenne eladni. Ígéretesen kezdett Daniel Jones és Saquon Barkley is bármikor meg tud lódulni, de összességében semmivel sem vagyunk jobb helyzetben, mint Jerry Reese utolsó éveiben voltunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr7515435154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása