Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Ki legyen a csereirányító?

2020. február 14. - Asbee

Számos hiányposztról szó esik a kinti médiában, hiszen szinte a teljes védelmet újjá kell építenünk és a támadófalunk helyzete sem kielégítő. Eli Manning visszavonulásával azonban szükségünk lesz egy új irányítóra, hiszen elférne Daniel Jones mögé egy olyan ember, aki bármikor bevethető.

Egy dolgot gyorsan leszögeznék, Alex Tanney nálam nem ilyen. Persze gyakorlatilag egyértelmű hogyha megsérül a kezdő QB-d, akkor annyi a szezonodnak, de ezen a poszton a fiatalok mögé rendre olyan társat hoznak, akinél azért van halvány remény a jó játékra. Korábban elfért Tanney Manning mögött, de Jones-nál némileg más a helyzet. Egyrészt legendás volt Eli tartóssága, akinek kis szerencsével ugyan, de sérülés miatt nem kellett mérkőzést kihagynia, a tavalyi első körös pickünknél pedig ez már a rookie évében megdőlt. Másrészt hiába mutatkozott be biztatóan Jones, még mindig vannak kétkedői, így elfér a keretbe egy Tanney-nél jobb minőséget képviselő arc.

Ki jöhetne szóba? Tom Brady! Na de hagyjuk a poénkodást, egyébként is szánalmasnak tartom azokat a pletykákat, amelyek Brady-nek a távozását prognosztizálják (bár az elmúlt egy évben mutatott formám alapján általában ilyenkor történik valami váratlan). A mai NFL ultimate backup quarterbackje Case Keenum. Képes egy-egy jó meccsre, de azt talán már a hiszékenyebbeknek sem tudja eladni, hogy hosszútávon is kezdő lehet. Apró szépséghiba, hogy még ezeknek az irányítóknak is drágán mérik a szolgálatait, évi 4-5 milliót tutira le kell csengetni neki. Szerintem Teddy Bridgewatert és Marcus Mariotát kihúzhatjuk a listából, akik inkább egy olyan csapatot keresnének, ahol gyenge a kezdő és a padról beugorva próbálnák meg újraindítani a karrierjüket. Ellenben érdekes lehet Josh McCown, akinek viszont türelmesnek kell lennie, hiszen egyelőre az utolsó meccsén összeszedett sérülése után lábadozik.

A lista tetszőlegesen bővíthető, nem fogom felsorolni az összes nevet. A kérdés inkább az, hogy megéri-e évi 3-4 millió dollárt költeni egy cserére, vagy kizárólag minimum összegű játékost ültessünk a padra Jones mögé? Úgy gondolom, hogy nem ennek az összegnek a megléte hiányzik ahhoz, hogy egy franchise a Super Bowl közelébe jusson és az sem mindegy ki ül a padon. Az irányító helyzete teljesen más kávéház a többi pozícióhoz képest, ezen áll vagy bukik a történet. Mint írtam, Manning mögött szinte mindegy volt ki ül a padon, de most más a leányzó fekvése. Mivel egy ideig még az újoncszerződésével fog játszani Jones, így van keret egy drágább megoldásra is és nem tartanám hibának, ha ezt a vonalat választanánk, hiszen új edzői stáb ide új edzői stáb oda, sorozatban három totálisan elbukott szezon után most már eredmény kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr2915474302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása