Draft prospectek: Jedrick Wills, OT (Alabama)

2020. március 08. - Asbee

A védelem mellett a támadófal is megerősítésre szorul, amelyet eddig nem nagyon tudott fejleszteni Dave Gettleman. A jelen állás szerint négy olyan offensive tackle is van, akik első kört érnek, közülük az egyik Jedrick Wills az Aalabamáról.

1999.05.17-én született. Valódi sportcsaládból származik, az édesanyja és az édesapja is kosárlabdával foglalkozik. A Lafayette High School tanulójaként több állam bajnoki címet is nyert. Azt várták, hogy marad Kentucky-ban, ő azonban délre tartott és az Alabamát választotta egyeteméül.

2017-ben főleg csereként lépett pályára, majd egy évvel később ő lett a kezdő jobb oldali tackle és sorozatban 28 összecsapáson szerepelt. Az utolsó évében második csapatos All-American tagságot kapott. Ezután úgy döntött, hogy jelentkezik a draftra.

Erősségek

Domináns a futásblokkolsában. Hihetetlenül jól mozog és ki tudja használni az erejét is. Tudja, hogy milyen testhelyzetben támadja az ellenfelet. Jól helyezi el az ütéseit a védőn. Hatástalan ellene a bull rush. Szélesen áll fell a pass protectionhöz és a lábmunkája is elsőosztályú. Le tudja követni a defensive end mozgását. Fel tud érni a második vonalba is és jó szögeket választ az embere eliminálásához. Nem végez fél munkát, rendre befejezi a blokkjait, imádja eltávolítani az ellenfeleket. Jó ösztönökkel bír és mindig tudja mi a feladata.

Gyengeségek

Ugyan mint írtam remek a lábmunkája, de nem nagyon hagyatkozik rá, sokkal inkább csak a technikájára. Néha túl alacsonyan tartja a karjait. Kizárólagosan jobb oldali tackle-ként játszott, amely csökkentheti az értékét. Nem tudni milyen szinten tudna teljesíteni a vakoldalon. Nem sűrűn jön ki jó OL játékos a Bamáról.

Combine eredmények

  • Méretek: 6'4" magas és 312 lb tömegű
  • 40 yard: 5,05 sec
  • Súlypontemelkedés: 34,5 inch
  • Helyből távolugrás: 113 inch
  • 20 yard shuttle: 4,84 sec

 

Egyértelműen Wills az egyik top tehetség a falemberek között, akinek jelen pillanatban arra is reális esélye van, hogy ő legyen az 1/4-es választott. Mindent elmond, hogy az egyik legnagyobb hátránya az, hogy Alabama játékos és nincs tapasztalata a vakoldalon. Kiváló a passzblokkolásban és a futásblokkolásban is, ráadásul elsősorban nem a fizikai képességeire hagyatkozik, szóval minden esélye megvan arra, hogy a profik között is kiváló játékossá váljon.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr10015511292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.