Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Még mindig érdeklődünk Ngakoue iránt?

2020. április 11. - Asbee

Patthelyzetbe került Yannick Ngakoue-val a Jacksonville Jaguars, hiszen a liga egyik legjobb passzsiettetője kijelentette, hogy csapatot akar váltani, a szerződésének lejártával azonban franchise taget kapott. A Jaguars-nak rövidesen döntenie kell róla, hiszen fennáll a veszély, hogy a defensive end nem lépne pályára 2020-ban (már ha lesz szezon persze), egy cserére pedig jó alkalom a draft. Vajon van esélyünk a megszerzésére?

Tavaly számos nagy nevű pass rusher cserélt csapatot, így érdemes rátekinteni erre a listára. Elsőként 2019. március. 12-én került Dee Ford a Chiefs-től a 49ers-be és szerintem azóta már elátkozta ezt a napot. Egy 2020-as második körbe került a trade a Niners-nek, szóval egész olcsón kijöttek ebből. A Kansas City sem panaszkodhat, hiszen kompenzációként a legjobb esetben is egy körrel hátrébb levő választási jogot kapott volna érte. Frank Clark a következő szereplő, aki pont Ford helyére érkezett a Seahawks-ból. A Seattle egy harmadik körös picket is adott mellé, az ellenérték pedig 1+3 volt, az előbbivel L.J. Colliert választották ki, aki eddig 11 összecsapáson mindössze 3 szerelésig jutott. Persze előre érezték Pete Carrollék, hogy kevés lesz a rookie, hiszen augusztus utolsó napján megszerezték a korábbi 1/1-es Jadeveon Clowney-t. Az ár Jacob Martin, Barkevious Mingo és egy harmadik kör volt.

Na de térjünk vissza Ngakoue-ra. A hírek szerint a Jaguars nem gondolkodik az eladásán, legalábbis ezt kommunikálják. Egészen biztosan hajlandóak lennének egy cserére, de próbálják magasan tartani a védőjük árát. Muníciójuk van bőven, tele vannak picckel a harmadik napon, de az első körben is náluk van például a 9. és a 20. pick. A probléma, hogy vélhetően nem akarja majd Gettleman feladni az 1/4-es picket, a Jacksonville-nak pedig nem lenne kellő motivációja arra, hogy öt helyet előrelépjen. A trade value chart alapján értékben egy második kör eleji választási jog a különbség a 4. és a 9. pick között. Szerintem túl szép lenne ha ez így összejönne.

A 2/36 kiegészítve egy jövő évi 4. vagy 5. körrel azonban egészen elfogadható lehet a felek számára. Mindkét franchise érintetlen maradna az első napos lehetőségeit illetően, így továbbra is rárepülhetnek a top célpontjainkra. A Jaguars egy második nap eleji + egy jövő évi hátsó körös pickkel gazdagodna, mi pedig prémium pozícióra hoznánk egy top játékost. Adott a közhely, hogy akárkiből lehet akármi, de Ngakoue-nél ígéretesebb játékost nem tudnánk a második kör elején választani. Óriási hiányposztról beszélünk, ahová egy olyan embert szereznénk meg, aki 25 éves, tehát a legjobb korban van és  mindegyik szezonjában legalább 8 sacket szerzett. Ami miatt problémának látom a megszerzését, hogy valaki esetleg ránk licitálna egy első kör végével, Gettleman pedig túlzottan ragaszkodna a második köréhez, hiszen ne feledjük, hogy a 3/68-at már odaadta a Jets-nak Leonard Williams-ért cserébe. Ezen kívül Ngakoue új szerződését is ki kellene dolgozni, ami újabb problémákhoz vezethetne. Hogyan látjátok, szerintetek lesz draft napi trade vagy maradunk a szebbik felünkön?

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr8015605990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása