Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Kikre építhetjük a következő 4-5 évet?

2020. október 28. - Asbee

Kezd egyre egyértelműbbé válni, hogy a Dave Gettleman féle csapatépítés sem jött be és újra kell kezdenünk az építkezést. A keret nagy része gyenge, most azonban azok a játékosok következnek, akiket elég jónak tartok arra, hogy a következő években is meghatározóak legyenek.

Saquon Barkley

Nagyot esett az ázsiója a rookie szezonjához képest, hiszen tavaly egy bokasérülés, idén pedig az ACL szakadás akadályozta meg a tündöklésben. Nagy kár érte, hiszen a szezon végén egy új szerződést írhatott volna alá Barkley. Persze óvatosan kell bánni a running backek pénzével, hiszen közel sem ez a legfontosabb pozíció, viszont ha van egy klasszis játékosod, akkor megválni is butaság tőle. Szinte biztos, hogy megkapja az ötödik éves opcióját és amennyiben szerencsésebb lesz 2021-ben, úgy megkaphatja a nagy kontraktust is. 25 éves lesz 2022 elején, amennyiben jól teljesít jövőre, úgy marasztalnám.

Darius Slayton

Végre egy steal. Egyedüliként ő jelent mélységi célpontot az elkapók közül, a red zone-ban magasan a legveszélyesebb célpontunk. A sebessége alapján bármelyik cornerbackkel felveszi a versenyt és a termete is átlagon felüli. Nem biztos, hogy top célpontként is tökéletesen megállná a helyét, de második számú elkapóként nincs kifogás vele kapcsolatban.

Sterling Shepard

Nem neki van a leglátványosabb stílusa a ligában és a nagy játékokat sem tőle várhatjuk, ráadásul a kisebb sérülésekkel is rendre meggyűlik a baja. Ennek ellenére az érkezése óta az offense egyik hasznos tagja és hozza azt, amit várok egy slot elkapótól. Ezen kívül ő a legrégebbi Giants játékos a jelenlegi rosteren és olyan személyiség, aki irányítani tudja a fiatalabb társait is.

Dalvin Tomlinson

Belevettem az előző írásomba is, mint potenciális trade jelölt, de könyörgöm ebben az esetben legyünk észnél. Hálátlan szerepkör az övé, hiszen rendre nem azt emelik ki, hogy milyen jól túrja szét a támadófalak közepét. Az idén nagyobb hype van Leonard Williams-en, de én inkább Tomlinson mellett tenném le a voksom, hiszen sokkal egyenletesebben teljesít és kell egy ekkora hegyomlás a 3-4-es védelembe. Az irányító terrorizálását pedig oldják meg az edge rusherek…

Blake Martinez

Kétkedve fogadtuk az érkezését és egyértelmű volt, hogy nem fogja orvosolni a coverage problémákat. A futások ellen azonban helytáll és rendre a LoS-hez közel hajtja végre a szereléseinek a nagy részét. Nem ő a tökéletes 21. századi off-ball linebacker, de ha találunk mellé egy olyan LB-t, aki nagyobb hatékonysággal tudja őrizni a tight endeket, akkor bőven átlag feletti párosunk lehet ezen a poszton.

James Bradberry

Örültem a megszerzésének, bár nem ő volt az elérhető legnagyobb név, de ezt egyáltalán nem bántam. Túl is teljesíti az elvárásokat és all-pro közeli formában játszik. Persze ezt a teljesítményt szinte képtelenség évekig fenntartani, de nagy visszaesést sem várok tőle.

A kérdőjelek

Nehéz megmondani mit kezdünk Daniel Jones-szal. Úgy tűnik, hogy mellette áll az edzői stáb és a rossz séma is hibás a gyengélkedésében. A labdaeladások mellett azonban nehéz szó nélkül elmenni, így egy esetleges rezsimváltás és egy top 3-as választás esetén nem zárhatjuk ki a QB cserét. A legvalószínűbbnek azonban azt tartom, hogy továbbra is hozza majd Jones ezt a felemás játékát, majdnem minden touchdownra összehoz egy interceptiont, amikor azonban égni fog a ház, akkor megrázza magát és újra elnyeri az edzők bizalmát. Nem ennek a kimenetelnek örülnék a legjobban, azonban ezt tartom a legvalószínűbbnek. Tökéletesen ki lehet így nevelni a következő Mitch Trubisky-t vagy Blake Bortles-t.

Mindig türelmesen kell kezelni az újonc játékosokat, hiszen sosem zökkenőmentes a profi játékra való átállás, pláne egy olyan szezonban, amikor a rendes felkészülés is elmaradt. Összefügg ezzel, hogy szeretünk romantikázni a rookie embereinkkel, egy-egy jó megmozdulás is elég ahhoz, hogy bennük lássuk a jövő embereit. Emlékeztek még 2018-ra? Akkor azt gondoltuk, hogy mostanra Saquon Barkley lesz a liga (egyik) legjobb futója, top 10 guarddá válik Will Hernandez, a 10 sacket fogja ostromolni Lorenzo Carter, B.J. Hill pedig a kezdőcsapat hasznos tagja lesz. Ehhez képest eljutottunk oda ahova. Emiatt ezzel kapcsolatban nem is nagyon írok a rookie class-ról semmit sem, ráadásul idén más a leányzó fekvése is. Ereck Flowers-t idézi Andrew Thomas, de a szakértők szerint javíthatók a hiányosságai. Adjuk meg a 2-3 év türelmet ennek az évfolyamnak is (bár Thomas-tól kellene a jó játék), jövőre sokkal okosabbak leszünk velük kapcsolatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr2116261324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása