Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Super Bowl visszatekintő - Az interception

2012. április 23. - Asbee

Számomra a meccs legszebb pillanata következik most, mégpedig a Chase Blackburn által begyűjtött interception. Vajon ki gondolta volna, hogy csapatunk egyik leglassabb játékosa Gronkowskival végigrobog a pályán és leszedi Brady passzát?

Tovább

Victor Cruz highlights

Victor Cruz egyetemi pályafutása után jó játékosnak prognosztizálták...a UFL-be. Ő azonban megmutathatta magát a New York Giants színeiben is és egy remek offseason után a rosteren tudhatta magát. Ugyan rookie évében nem sokat mutatott, kisebb sérülése után IR-re is került, második évében azonban már az NFL top receiverei között tartották számon.

Tovább

Draft stratégia 2-3. kör

Az első kör után következzen a második és a harmadik kör. Itt már nehezebb dolga van az embernek, hiszen ezek a választások nagyban függenek az elsőkörös választásoktól is, illetve nem tudhatjuk előre, hogy ki marad benn ekkor. Hetente, sőt akár naponta is változik a játékosok megítélése, egy-egy jól vagy rosszul sikerült pro day akár több kört is jelenthet. A szakértők mellett az edzői stábok is beleszerethetnek egy-egy játékosba, akit képességéhez képest hamarabb vihetnek el. Most azonban folytatva az előző rész gondolatmenetét egy OT vagy egy MLB picket feltételezek. Természetesen a további lehetőségeket is megvizsgálom.

Tovább
süti beállítások módosítása