Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Cornerbackjeink helyzete

2015. június 01. - Asbee

Tavaly csapatunk egyik legerősebb része volt a CB sor, amely aztán a sérülések miatt atomjaira hullott. Ugyan Walter Thurmond távozott, de így is maradtak nagy nevek. Lássuk hát kik lehetnek a húzóembereink.

A két kezdőnk Prince Amukamara és Dominique Rodgers-Cromartie lesz. Talán DRC a legtehetségesebb a keretben, de egy éve szinte a teljes szezon során kisebb sérüléssel bajlódott, Amukamara pedig már idény közben kidőlt. A legnagyobb kérdés tehát a tartósság lehet velük kapcsolatban. Viszont ha mindketten egészségesek maradnak, akkor a liga egyik legjobb párosát alkotatják.

A slot pozíció még kérdéses, de a legesélyesebb Trumaine McBride a posztra. Ő is IR-en kötött ki 2014-ben, de mikor pályára került akkor meggyőző volt. A másik jelölt Mike Harris lehet, aki cserének érkezett szezon közben, de jó benyomást keltett. Egy másik opció lehet Bennett Jackson szereptetése, aki egy CB/S szerepkörben szerepelhet. Az újonnan érkező Josh Gordy-ra szintén hasonló feladat várhat, neki mindkét poszton van már tapasztalata. Meg kell említeni Jayron Hosley nevét is aki jól kezdett a ligában, de teljesítménye fokozatosan esett vissza és már az is meglepetés lesz ha csapatba kerül.

Harris-hez hasonlóan Chykie Brown is 2014-ben jött, de tőle egyátalán nem voltam elájulva. Coverage-ra gyakorlatilag alkalmatlan, ami nagy hátrány egy cornerback esetében. Chandler Fenner viszont nem volt rossz, bár azért Dez Bryantre őt sem lehet ráállítani.

A helyzet nem sokat változott tavalyhoz képest, egy valamin fog múlni a sikeresség, mégpedig játékosaink tartósságán. Ha csúcsformába vannak, akkor DRC és Amukamara a liga egyik legjobb párosát alkotja, McBride pedig amikor pályán volt nem okozott csalódást. Ők lehetnek a húzónevek, de sleeperként érdemes megemlíteni Mike Harris-t is, aki otthonra találhat New Yorkban.

Flowers készen áll a kihívásokra

Will Beatty sérülése felforgatta a teljes támadófalat, a szezon első felében biztosan nem léphet pályára a tapasztalt vakoldali tackle. Emiatt nagy lehetőség van az újonc Ereck Flowers előtt, aki könnyedén a fal bal oldalán találhatja magát. A feladatkör nagy felelősséggel is jár, azonban nem foglalkozik a körülményekkel, csak azzal, hogy minél jobban végezze a dolgát.

Tovább

Ki szerepelhet Will Beatty helyén?

Csapatunk vakoldali takcle-je mellizomszakadás miatt kb. fél évre kidőlt, így valószínűleg legkorábban csak november elején léphet pályára. Ez azt jelenti, hogy a szezon első felében biztosan nem láthatjuk, addig pedig pótlásáról is gondoskodni kell. Lássuk hát kik lehetnek a helyettesei.

Elsőként egyértelműen az első körös választottunk, Ereck Flowers neve ugrik be. Hosszútávon a vakoldalra szánjuk, a top 10-ben általában oda draftol az ember. A szakértők szerint kell még némi idő Flowers-nek, hogy NFL kész legyen az LT pozíciójában is, így lehet korai lenne a bevetése. Az viszont szinte biztos, hogy rookie-ként is kezdőként kell helytállnia, egyedül a posztja kérdéses.

Marshall Newhouse kiegészítőembernek érkezett. Korábban a Packers és a Bengals játékosa volt, de sehol sem váltotta meg a világot, tavaly mindössze két alkalommal volt csak kezdő. Tény, hogy szükség volt egy olyan tackle-re akinek van már NFL tapasztalata, de van rá esély, hogy Charles Brown tavalyi teljesítményét másolná le.

Meg kell említeni Justin Pugh nevét is, aki az egyetemen volt vakoldali tackle. A profik között lehet, hogy oda már kicsi lenne, de az offseasonban kemény munkát végzett és sikerült magára szednie néhány kiló izmot is. Nem ez lenne számára a legideálisabb hely, de előfordulhat, hogy így is ő lenne a legjobb elérhető opció.

Egy új játékos megszerzése is benne van a pakliban. Rögtön előkerült Jake Long neve, akinek az egészségi állapotát is meg kell vizsgálni. Két ACL szakadáson van túl és az sem biztos, hogy folytatni tudja a pályafutását. Anthony Collins is esélyes lehet az érkezésre, őt a Tampa Bay rakta ki az idei offseasonban, de egyelőre nem tudott még magának csapatot találni.

Alulértékelt pass rusherek?

2014-ben védőink csalódást keltően szerepeltek, így vérfrissítésre volt szükségük. A korábbi években a védőfal, azon belül pedig a defensive endek miatt volt olyan félelmetes a Giants defense, Steve Spagnuolo visszatérésével pedig újra előkerülhet az agresszív playbook. Érdemes hát egy pillantást vetni passzsiettetőinkre, akik kellemes meglepetést is okozhatnak.

Tovább

Kyle Arrington a célkeresztben?

A New England Patriots a mai napon rakta ki Kyle Arringtont, csapatunkban pedig elférne még egy slot cornerback. Vajon van esély a megszerzésére?

Steve Spagnuolo szerint elképzelhető, hogy jön még egy játékos a pozícióba:

"Ez egy olyan poszt, amelyen sokat gondolkodunk. Az OTA-k során több játékost is ki fogunk próbálni. Manapság elég sok 3 elkapós felállással lehet találkozni. Ez azt jelenti, hogy egy extra DB-t is a pályára kell küldened és egyelőre nem tudom ki lesz az."

A szerepkört Trumaine McBride, Mike Harris vagy Josh Gordy töltheti be, de ott van Jayron Hosley is, igaz neki már az is siker lenne ha ősszel bármely NFL csapat aktív keretében maradna.

Arrington hátránya, hogy a pálya szélén szinte használhatatlan, belül érzi jól magát. Egy Dez Bryant megégetné, azonban T.Y. Hilton ellen helytállt. A Patriots évi 4 millió dolláros szerződést adott neki, ami kicsit sok, viszont mentalitásával nem volt baj és az öltözőben is népszerű személyiségnek számított. A PFF +0,6-os osztályzatot adott neki tavaly, amit 451 snap alatt ért el.

Kétségtelen tény, hogy több tapasztalata van, mint bármelyik nickelbackünknek. Ti adnátok neki egy esélyt?

Draftolatlan újoncaink

Szinte hagyománnyá vált csapatunkban, hogy majdnem minden évben sikerült egy olyan UDFA játékost megszerezni, akik aktív keretbe kerülnek és később akár kiváló játékosokká is válnak. Lássuk az idei névsort.

Justin Currie, S

339 szereléssel zárt a Western Michigan egyetemén. Komoly tapasztalattal bír, 47 összecsapáson lépett pályára, amelyből 37-szer kezdett is. Persze nem csak tacklegyár volt, azért 5 INT-t is begyűjtött. 6'2" magas és 210 lb tömegű, tehát jó méretekkel bír. Március. 20-i pro day-én remekelt, ott több scout is felfigyelt rá.

Sean Donnelly, OT

6'8" magas, 310 lb tömegű offensive tackle, aki elsősorban a lábmunkájára és a helyezkedésére támaszkodik. Kicsit erősödnie kell, valamint fegyelmezetten játszania, hiszen sok büntetést szedett össze. Nagy testalkata miatt kaphat egy esélyt a practice squadban.

Cole Farrand, LB

Tipikus keményen dolgozó linebacker. Kiválóan olvassa a játékot, mindig ott van a labda közelében. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott atletikus képességei limitáltak, de special teamerként lehet esélye a rosterre.

Brad Harrah, DE

Csapatunk sémájába illő (6'5" és 260 lb) defensive end rendelkezik némi fizikális képességgel és upside-al. Ugyan sűrű lett a posztja, de a jelek szerint erős edzőtábor állhat előtte.

Akeem Hunt, RB

Kis testalkatú gyors RB, aki az elkapásokba és a visszahordásokba is be tud segíteni. Elég népes sort találunk futóink között, így nehéz lesz beverekednie magát a csapatba.

Matt LaCosse, TE

Neki viszont nagyobb esélye lehet, igaz Cunninghamet és Robinsont is meg kell előznie a rangsorban. Egyetemi pályafutása nem volt túl produktív, de az eddigi néhány edzésen remekelt, minden felé szálló labdát elkapott.

süti beállítások módosítása
Mobil