Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Manningham távozhat, Osi hosszabbíthat

2012. február 27. - Asbee

Mario Manningham Tampába távozhat a nagyobb fizetés és a kezdő pozícióért, Osi Umenyiora pedig további évekre maradhat New Yorkban és akár pályafutását is itt fejezheti majd be.

A Bucs offensive coordinatorának Mike Sullivant nevezték ki, aki csapatunk QB edzőjeként tevékenykedett ezidáig, így Manningham távozása kézenfekvő lenne. Remekül ismerik egymást, a beilleszkedés is könnyebben menne az elkapónak. Tampában az egyik kezdő pozíció az övé lenne, nálunk Nicks és Cruz előtte áll a depth charton. Nem is produkált idén olyan kitűnő szezont Manningham, a Super Bowlon nyújtott remek szereplése azonban alaposan feldobhatja az árát. A kívánt fizetést pedig nem tudnánk megadni, ráadásul a fentebb említett két WR-nek is új szerződést kell adni az elkövetkezendő években. Egy újabb indok a távozás mellett, hogy délen jobb az időjárás...Kérdés Manningham mennyire tud motivált maradni, a gyűrűje már megvan, azonban az egyéni elismerések közül még van mit elérni.

Umenyiora tavaly nagyobb fizetést szeretett volna kiharcolni, ez nem jött össze, ráadásul a trade sem valósult meg. Utólag visszagondolva mindenki jól járt ezzel, hiszen Osi újabb Super Bowlt nyert és megmutatta, hogy továbbra sem lehet leírni, sérülése ellenére produktív szezont tudhat maga mögött. Ugyan a cap helyzet nem túl fényes, azonban a kiváló DE még egy fizetéscsökkentés mellett is maradna! Jerry Reese elmondta, hogy szóba került már a szerződés kérdése, azonban minden lehetséges. A 2012-es salary cap értéke még nincs meg, véglegesítéséig pedig felesleges kapkodni.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr894216359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása