Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Combine plussz

2012. március 02. - GaborKerek

A nemrég zárult NFL combine alatt mindenkinek lehetősége volt, hogy jobban szemügyre vegye az újoncokat.  Voltak, akik pozitív meglepetésként hatottak, viszont voltak, akik teljesítményükkel csak ártottak önmaguknak. A továbbiakban olyan játékosról írnék, akik TE, OL esetleg LB poszton játszanak és valami miatt felkeltették a figyelmemet.

 

TE

Dwayne Allen (képen) – A 40 yarja finoman szólva sem sikerült kiemelkedőre, de én még nem temetném. Hihetetlen felépítése van, úgy néz ki, mint egy body builder. Drillek során agilis volt, mozgása összeszedett, rendezett, kezei pedig jók.  A kelleténél gyengébb számok miatt már nem ő számít az elsőszámú TE-nek, sok múlik a pro dayén, de a jelenlegi játékosainkhoz képes biztosan upgrade lenne, ha másban nem, hát elkapásban.

Orson Charles – Ugyan a 40 yardos megmérettetést kihagyta, de 35 alkalommal nyomta ki a 102 kilót, ezzel kiérdemelte a legerősebb TE címet. Mindezek mellett felépítése kitűnő, gyakorlatok közben laza volt, szépen mozgott és nem mellékesen még a labdát is el tudta kapni.

Lardarius Green – Jó 40 yard, drillek során kellően gyors, labdát is elkapja, de szerintem a fizikuma nem elég.  Persze, 6 láb 6 inch (198 cm) de mindössze 236 lbs (107 Kg), egyszerűen túl vékony, lehet belőle egy Beckum 2 vagy esetleg elküldhetjük “kondizni” viszont akkor kérdéses, hogy az atletikussága megmarad-e. Tisztában vagyok vele, hogy az NFL a passzjáték felé tolódik, de én akkor sem áldoznék rá draftcédulát.

David Paulson – Messze nem tartják annyira, mint a korábban említett Tight Endeket, de nekem kifejezetten teszett combine alatt. Sebessége nem túl jó, különösebben nem is atletikus, de a gyakorlatok alatt jól mozgott és bemutatott szép elkapásokat. Az Oregon támadó rendszere meglehetősen látványos és gyors (és nem túlzottan NFL kompatibilis), ő ott tudott megbízható kezdő lenni, aki a blokkolásban sincsen elveszve. Mindenképpen hátsó körös prospect, de a 6. vagy 7. Körben jó húzás lehet ár/érték arányt nézve. 

OL

Kevin Zeitler (képen) – Abszolút combine favoritom. 40 yardja jelentéktelen lévén guard. Gyakorlatok közben jól mozgott, gyors, agilis jó a lábmunkája. Már a Senior Bowlon is jól játszott, most még feljebb tornázta az értékét. Jelenleg azért még csak 2. Körbe jósolják, de egy jó pro day akár még az első körbe is beviheti.

Bobbie Massie – Őt is szívesen látnám a csapatban. Kiváló combine-on van túl, jelenleg 2. Vagy 3. Körös prospectnek tartják. Hihetetlen méretekkel rendelkezik, ráadásul mozgatni is tudja a testét, nem is akárhogy. Gyakorlatok alatt jól teljesített, bár van még hova fejlődnie technika terén. Beatty, Diehl, Brewer és McKenzie miatt kissé telítettek vagyunk Tackle poszton, ráadásul Massie egyetem alatt is végig RT-ként szerepelt, de McKenzie és Diehl már nem húzza sokáig, jó falembered pedig nem lehet elég.

Mike Adams – Sokáig első kör közepére várták, azonban ázsiója zuhanóban van. Combine során 19 alkalommal nyomta ki a 102 kilogrammos súlyt, ami nem túl sok. Hozzá kell tenni, hogy extrém hosszú karjai hátrányt jelentenek fekvenyomásnál, de kérem, volt olyan DB (corner vagy safety) aki többet csinált. Persze a Giants egy football csapat, nem pedig egy amatőr kondi egylet, szóval a nem kell kétségbe esni. Egyetemen az Ohio State csapatában játszott LT pozícióban, szóval van tapasztalata rangos ellenfelek ellen, mindössze a munkamorálja kérdéses. Jelenleg komoly esélye van az 1/32-re.

Donald Stephenson – A combine leggyorsabb falembere, aki mellékesen szintén egy kisteherautó méreteivel rendelkezik. Rá is igaz, hogy mozgás közben nem látszik a súlya, nagyon rendezett szép, koordinált volt a gyakorlatok közben.  Negatívumként fel lehet hozni, hogy ő is csak 19 alkalommal tudta kinyomni a 102 kilogrammos súlyt.

LB

Dont’a Hightower (képen) – Átlagos combine-on van túl a még mindig első kör végére jósolt belső linebacker. Méretei hatalmasak, futás ellen domináns lehet a következő szinten is. Sebessége nem elit, de ezt nem is várta tőle senki. Gyakorlatok alatt jól mozgott (kicsit talán merevebb volt a kelleténél), megfelelően agilis volt, egyetemi múltja pedig biztosíték a jövőre nézve.  Passz ellen lehetnek gondjai, de ha jól használjuk, Williams és Boley mellett akár rögtön kezdő is lehet. Vele kapcsolatban két nagy kérdés van: 1/32-nél még elérhető lesz-e, valalmint, hogy a korábbi sérülései mennyire riasztják el a csapatot tőle.

Vontaze Burfict – Nem nagyon volt olyan játékos, akit jobban vártak nála – főleg múltja miatt. A beszélgetések során meglehetősen kiábrándító volt, volt edzőire mutogatott stb. Az évet formán kívül, túlsúlyosan játszotta végig, ám a fogyás sem segített neki. 40 yardja iszonyatosan lassú volt és a többi gyakorlatban is gyengén teljesített. Korábban első körbe várták, azonban jelenleg örülhet a 3. Körnek is. Nagyot kell villantania a közelgő pro dayén, ha azt akarja, hogy komolyan vegyék. Ha sikerül régi atletikusságát visszanyerni, akkor szívesen látnám a csapatban, hiszen a fizikális játék új dimenzióját vinné a védelmünkbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr784284835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása