Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Pozíciós áttekintő: a védőfal és a passzsiettetők

2018. június 04. - Asbee

Végignyálaztuk az offense helyzetét, most a védelem van terítéken. A D-k legfontosabb része a védőfal, amiben komoly átalakulás előtt állunk, hiszen James Bettcher érkezésével egy 3-4-re hajazó hibrid védelmet kapunk, amelyben változhat egyes játékosok szerepköre. Lássuk, hogy nézhet ki a transzformáció.

 

A támadófalak közepét Damon Harrison próbálja majd megbontani, aki a Jets-ben játszott már NT-t és a testalkata is tökéletes ehhez a pozícióhoz. Persze az elmúlt 2 évben is hasonló szerepkört kapott, így nem lesz sok változás az ő játékában. Az első számú cseréje B.J. Hill lehet, aki remélhetőleg több poszton is bevethető, hiszen csalódás lenne, ha backup maradna. Persze ha Harrisonhoz hasonló színvonalat tud hozni azokon a snapeken, akkor nem lesz probléma. Van még két 330 lb feletti játékosunk, Robert Thomas és A.J. Francis, akiknek nagyon teperniük kell majd az előszezonban.

Egyelőre még nem teljesen világos, hogy kik lesznek a 3-4-es defensive endek, de kezd körvonalazódni a helyzet. Az egyik játékos Dalvin Tomlinson lesz, aki az Alabamán hasonló szerepkört kapott és komoly fizikalitást adhat ennek a front sevennek is. A másik DE Josh Mauro lehet, akinek van már tapasztalata kezdőként, de 4 meccses eltiltással fogja kezdeni az évet. Emiatt azt gondolom, hogy a felállás a legtöbb esetben 4-3-ra fog hasonlítani, hiszen Snacks és Tomlinson megoldja a belső nyomást és a szélekre pedig mennyiségileg van ember. Persze a passzjáték és a nickel formáció előretörésével ez egyébként sem lenne csoda.

Emiatt nagyobb szerep hárulhat Kerry Wynnre, aki így még több esélyt kap a csapatba kerülésre. Érdekes lesz látni, hogy mennyi szerepet kap az újonc RJ McIntosh, akinek a testalkata alapján feküdhet ez a szisztéma. A tavalyi előszezonban jól mozgott Jordan Williams, akinek sokat érhet az egy év gyakorlócsapatbeli tagság. A Josh Banks, Kristjan Sokoli, Tyrell Chavis hármasnak szintén maximum a keretbe kerülés lehet a célja.

Érdekes lesz látni a pass rusherek helyzetét is, hiszen elengedtük Jason Pierre-Pault és egyedül csak Olivier Vernon az egyetlen nagy név, aki viszont eddig csak egyszer zárt 10 sack felett. Ha egészséges marad, akkor reális esélye lehet erre, Chandler Jones szerepkörét "örökölheti meg", azt pedig láttuk, hogy szinte bármelyik offensive tackle ellen képes nyomást helyezni az irányítóra. Csak ne kelljen a snapek 90%-nál a pályán lennie. A túloldali OLB-nek Kareem Martint néztünk ki magunknak, akinek a megszerzésével kapcsolatban elég szkeptikus vagyok. Nem sokat nyújtott eddig az NFL-ben és kb. akkora pénzt adtunk neki mint a Lions Devon Kennardnak. Közel sem biztos, hogy a helyes irányba indultunk el.

Komoly szere hárulhat a cserékre is, hiszen ahogy az előző bekezdésben írtam Vernon egyik ellensége az extrém magas snapszám volt. Romeo Okwara eddig a '16-os Cowboys elleni remekléséből él, így ideje lenne, hogy újra ehhez a teljesítményhez közelítsen, mert a karrierje szempontjából is kritikus évhez ért. Avery Moss-nak is előre kell lépnie. Újoncként egy-egy szép játékra futotta az erejéből, de ez idén már kevés lenne. A végére hagytam Lorenzo Cartert, aki komoly joker lehet hogyha bejön. Számos feladatkört kapott a Georgián és ugyan engem nem fogott meg teljes mértékben, de abszolút jó döntés a harmadik körös választása. Sokak szerintem elsősorban az ő és nem Roquan Smith játéka turbózta fel a Bulldogs védelmét, de erre majd úgyis választ kapunk a következő években.

Felemásan látom a védőfal helyzetét. Ennek két oka van. Az egyik, hogy nincs teljesen kész ez az egység arra, hogy 3-4-es rendszerben szerepeljen, persze nem is biztos, hogy teljes mértékű átállást fogunk látni. Elsősorban a defensive endek között látok komoly hiányosságokat és ugyan igaz, hogy nem ez a legfontosabb pozíció, de azért szívesen látnék egy J.J. Wattot. A másik probléma a minőség. Gyenge a mélység, mi lesz a futás ellen ha pihentetnünk kell Harrisont? Hogy mutatkoznak be az újoncok? Elég lesz-e Vernon egyedüli top passzsiettetőként? Ugyan jó kezekben van Bettchernél ez a védelem, de nem várhatunk olyan domináns játékot, mint két éve. Egy-egy villanás biztosan lesz, de nem hiszem, hogy konzisztensen sikerülni dominálni az ellenfél támadóit.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr1314021164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása