Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Draft prospectek: Devin White, ILB (LSU)

2019. január 24. - Asbee

A védelemnek majdnem minden részébe, így a linebacker sorba is elférhet az erősítés, Devin White pedig olyan szintű tehetség, akinek felmerülhet a kiválasztása.

1998. február. 17-én született. Középiskolában a North Webster High School tanulójaként nemcsak linebackerként, hanem futóként is remekelt. 4 csillagos tehetségnek rangsorolták és a legnagyobb egyetemek rendre ösztöndíjat ajánlottak neki. Majdnem lemaradt a nagy lehetőségről, hiszen két rendőrségi ügye is volt, ami ahhoz vezetett, hogy nem léphetett pályára a 2015-ös Under Armour All-American Game-en. Végül az LSU játékosa lehetett és utólag elmondható, hogy mindkét fél jól járt ezzel a döntéssel.

Megkapta a kellő időt, hogy felvegye az NCAA ritmusát, freshmanként 8 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 30 szerelésig és egy sackig jutott. Statisztikailag 2017-ben volt a legjobb, ekkora 133 tackle-t (13,5-t a LOS mögött), 4,5 sacket és egy INT-t írhatott fel magának. Persze az utolsó szezonjában elért számok miatt sem kell szégyenkeznie (123 tackle, 3 sack). AZ egyéni elismerésekből sem szenvedett hiányt, ’17-ben második, ’18-ban pedig első csapatos All-American választott lett és természetesen mindkét évben beválasztották az All-SEC első csapatába is. A legnagyobb elismerést azonban a legjobb linebackernek járó Butkus Award jelentette.

Erősségek

Lényegesen fegyelmezettebb játékos lett 2018-ra és az önbizalma is javult. Jó helyzetfelismerő képesség. Agresszíven fejezi be a szereléseit, nincs menekvés, ha a támadó vállvédőinek vonala alá kerül. Le tud válni a blokkokról, hiszen leengedi a csípőjét és a kezeit is aktívan használja. Versenyképes mentalitással rendelkezik és a hatótávolsága is megvan ahhoz, hogy végigkergesse a pályán a futót. A legnagyobb erőssége talán a laterális mobilitása, hihetetlen sebessége van, hamar odaér az oldalvonal mellé. A 21. századi MIKE linebacker megtestesítője lehet. Coverage-ban is alkalmazható az atletikussága, jól levédekezi az underneath útvonalakat. Blitzelésre is alkalmazható, be tud törni a lyukakon. Ha nem fordítanak kellő figyelmet a semlegesítésére, akkor kellemetlen meglepetésben tudja részesíteni az irányítót.

Gyengeségek

Néhány alkalommal még mindig hezitál. Képes túlfutni a labdás játékoson és verhető az éles irányváltásokkal. Időnként túl magasan áll bele a szerelésekbe. Javítani kell a lábmunkáján, nem mindig tud hatékony maradni a line of scrimmage-en. Nem elég jó az egyensúlyérzéke, kontakt esetén képes lehet a blokkoló kizökkenteni, ez számos csapatnál komoly negatívum lehet. Mint írtam a pozitívumoknál, hogy a kézhasználatának köszönhetően le tud válni a blokkokról, azonban számos alkalommal megetették, az Auburn ellen a tight end is dominálni tudta. Középiskolásként meggyűlt a baja a hatósággal is.

 

A legjobb off ball linebacker idén, aki a top 10-ben is gazdára találhat (Luck Kuechly 1/9-es választott volt). Kellően atletikus és agresszív, a méretei ellenére (6'1" és 240 lb) is 4,4-4,5 másodperc körüli 40 yardot várhatunk tőle a felmérőkön. Persze felmerül a kérdés, hogy biztosan rá van-e szükségünk. Én személy szerint nem tartom rossz játékosnak Alec Ogletree-t, mellé pedig luxus lenne ennyit áldozni egy ilyen kaliberű linebackerre. Persze amennyiben beválna, úgy nem lenne gond a kiválasztásával, de számos passzsiettető is elérhető lehet ennél a picknél, illetve a QB húzást sem zárhatjuk ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr8514585512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása