Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Draft prospectek: Dexter Lawrence, DT (Clemson)

2019. április 20. - Asbee

Empty taxi írt a First Downra Dexter Lawrence-ről, így ezt most eljuttatom hozzátok is:

Sok mindent elmond az idei DL class minőségéről, hogy mai emberünket Dexter Lawrence-t legtöbbször Dontari Poe-hoz hasonlítják (méretben és atletikusságban is hasonlóak a mérőszámaik), akit 2012-ben 1/11-re választott ki a Kansas City Chiefs, Lawrence esetében pedig senki nem lepődne meg, ha 2/11-re kelne el.

Hősünk 1997. november 12-én született Wake Forest városában, Észak-Karolinában. A helyi Wake Forest High School színeiben együtt játszott Bryce Love-val (szintén idei draft prospect, a Stanford futója volt, 2017-ben övé lett a legjobb egyetemi RB-nek járó Doak Walker Award), 28 sack, 204 szerelés, 6 kiharcolt fumble és 1 interception fűződik a nevéhez a középiskolás évek alatt. 5-csillagos recruit volt, minden idők legjobb észak-karolinai középiskolás prospectjének tartották. A Clemson volt az első iskola a sok közül, aki ösztöndíjat ajánlott neki, így őket választotta. Tehetséges gyereknek számított a matematika terén, ezért némileg meglepő volt, hogy az igazságügyi tanulmányok szakot választotta.

True freshmanként berobbant az egyetemi football világába, 15 meccsen játszott, 11-szer volt kezdő, 79 szerelés, 7 sack (freshman iskolarekord), 9.5 TFL, 23 QB pressure, 2 megszerzett fumble és 2 blokkolt rúgás került a statisztikai lapjára.  Freshman All-American lett az ESPN-nél és a USA Todaynél, az Év Védőújonca a Pro Football Focusnál, All-ACC második csapatos az edzőknél és a médiánál, Academic All-ACC válogatott. 2017-ben 12 meccsen játszott, mindegyiken kezdő volt, ám összességében egy jó 200 snappel kevesebbet töltött a pályát, mint újoncidényében, így a statisztikái visszaestek: 39 szerelés, 3 TFL, 2.5 sack, 5 QB pressure, egy leütött passz és 1 kiharcolt fumble. Dominanciája ugyanakkor megmaradt, elvégre All-ACC első válogatott lett, a Rivals még a második számú All-American csapatába is beválasztotta. 2018-ban 13 meccsen játszott (mindegyiken kezdő volt), 44 szerelés, 3 leütött passz, 1.5 sack, 1 megszerzett fumble, 1 blokkolt rúgás és 1 futott touchdown színesítette a statisztikai lapját, első csapatos All-American lett az AFCA-nél. Ostarine-t találtak a szervezetében, így eltiltották az egyetemi foci rájátszásától ebben az idényben. Lawrence kitartott amellett, hogy nem tudatosan juttatta a teljesítményfokozót a szervezetébe.

Erősségek

Lawrence felépítése alapján nagyszerű defensive tackle lehet és méretei miatt nose tackle-t is játszhat. 6-4 magas, mellé 342 font, így igencsak nehéz őt egy támadófalembernek megmozdítani. Emiatt two-gap sémában is bevethető és a kettőzéseket is fel tudja venni. Méretei miatt többféle sémában is produktív lehet. Jó futás elleni védő, legtöbbször egy az egyben nem lehet megblokkolni. Valósággal sérthetetlen az a gap, amit rábíztak, így megadja a lehetőséget a csapattársainak, hogy befejezzék a játékot. Ereje nyilvánvaló, könnyedén válik le a blokkokról vagy  veszi fel a kettőzéseket, ahogy korábban is említettem. Erejének hála Lawrence tud haladni függetlenül attól, hogy ki blokkolja. Még az NFL-ben játszó belső falembereknél is sokkal nagyobb és erősebb.

Gyengeségek

Lawrence nem egy nagyszerű pass rusher. A bull rush-a jó, de nem ér oda rendszeresen az irányítóhoz. Emellett több pass move-ra és kontramozgásra lesz szüksége, hogy hatékonyabb legyen. Ha képes lesz ezt a lépést megtenni, akkor belső pass rusherként is fenyegetést jelenthet. Amellett, hogy Lawrence méreteihez képest nagyon atletikus, oldalirányú mozgékonysága és agilitása csupán átlagos. Ha sikerül elindulnia egy irányba, akkor fenn tudja tartani a megfelelő sebességet, de irányváltáskor problémái akadnak. A College Football Playoff alatti eltiltása miatti kérdésekre is kénytelen lesz felelni, még akkor is, ha nem tűnik szándékos használatnak az eset.

Egy masszív defensive tackle-ről beszélünk, aki mérete, karhossza, ereje és relatív atletikussága miatt több poszton is bevethető mind a 3-4-es mind 4-3-as csapatok esetében. Amellett, hogy a meccsfelvételeken kétségtelenül látni Lawrence-től felvillanásokat, eddig nem lett belőle az a playmaker, amit freshman szezonja után többen joggal vártak. Ugyanakkor az NFL legjobb védelmei közül soknak volt olyan belső falembere, aki Lawrence-éhez hasonló vonásokkal és erővel bírt. Sémabeli sokoldalúsága vitathatatlan, legjobbját talán egy olyan védelemben nyújthatja ahol olvasnia kell a támadókat és reagálni az eseményekre, méretének és erejének hála meg tudja így akadályozni a futójátékot.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr514777126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása