Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Blue-white scrimmage game

2020. augusztus 30. - Asbee

Lejátszottuk a második scrimmage mérkőzésünket, amelyből mi is kaptunk némi betekintést egy highlight formájában. Lássuk milyen információkkal gazdagodtunk.

Az eredmény annyira nem fontos, bár azt azért mindenképp meg kell jegyezni, hogy az offense győzedelmeskedett, 23-22-re nyertek.

Nagy kérdés, hogy mire lehet képes Daniel Jones, akinek számos szép pillanata volt, azonban újoncként nem nagyon érezte még a zsebet és ezen felül 18 fumble-t vétett. Egyet összehozott itt is, pedig piros mez volt rajta, ami azt jelenti, hogy nem ütközhetnek vele. Felemás estéje volt, a pontosságával is gondja akadt. A cserék közül Colt McCoy tűnt a legmagabiztosabbnak, meglepetés lenne, ha nem ő maradna a második számú QB a keretben.

Jobbak voltak a futóink, Wayne Gallman két TD-t szerzett. Dion Lewis is odatette magát, ennek az eredményeként pedig azóta meg is váltunk az UDFA Javon Leake-től. Jó lenne, ha tudna mutatni valamit Gallman, aki az első szezonja után kegyvesztetté vált.

A tight endek közül nem lépett pályára Evan Engram, a többiek pedig a támadófallal együtt annyira nem villogtak. Remélhetőleg sikerül végre javítani a futás- illetve a passzblokkoláson, de ezen az estén ez nem valósult meg. Nagyon nagy szerep hárul Andrew Thomas-ra, de egyelőre csak annyit lehet olvasni róla, hogy erősen tapasztalja az NFL nehézségeit. Nem hangzik túl jól. Cameron Fleming lesz a kezdő jobb oldali tackle, hiszen centerként számítunk Nick Gates-re.

Ami a támadófal gyengesége, az a védőfal erőssége, az este sztárja pedig Lorenzo Carter volt, aki legalább 3 sacket írhatott fel magának. A két tackle-t és Levine Toilolo-t is megverte, így talán elhihetjük, hogy végre szintet tud lépni. Egyelőre csendes edzőtábora van Markus Goldennek, de remélhetőleg a szezon kezdetére megérkezik ő is.

Meglepően jól szerepel Mr. Irrelevant, csupa jó hír érkezik Tae Crowderről. Szükség is lehet rá, hiszen nem lesz ott David Mayo a szezon kezdetén és Blake Martinez is valami rejtélyes sérülést szenvedett.

Összességében jó volt végre valami focihoz hasonlító dolgot látni és egyre közelebb van a szezonkezdet. Remélhetőleg nem lesz semmi fennakadás, a vírus- és a politikai helyzet is valamennyire normalizálódik az USA-ban és ha egy ideig vagy végig nézők nélkül is, de újra izgalmasak lesznek a vasárnap estéink!

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr816182592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása