Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Top 5 draft prospect: elkapók

2022. április 12. - Asbee

Az elmúlt években szinte mindegyik draft class-ra jellemző volt az erős WR mezőny és ez idén sincs másképp. Ugyan nincs akkora hype a játékosokon, mint a top falembereken és a passzsiettetőkön, azonban 13-15 olyan tehetséget is találunk, akik legalább 3. körös értéket képviselnek. Lássuk kik vannak a lista élén.

1. Garrett Wilson (Ohio State)

Kikaparhatja nekünk a gesztenyét Wilson, hiszen láttam olyan véleményt, amely szerint nem elképzelhetetlen, hogy a Jets-nél köt ki az 1/4-es választással. Kissé meglepő húzás lenne, de a városi riválisunk minden segítséget próbál majd megadni Zach Wilsonnak, így látható a logika. A kiváló sebességének köszönhetően bármikor be tud törni a védelem hátsó vonala mögé, az atletikusságának és az ösztöneinek köszönhetően komoly fejfájást okozhat az ellenfél secondary-jének.

2. Jameson Williams (Alabama)

Ő is a Buckeyes-nál kezdte, azonban az óriási konkurencia miatt nem sok lehetőséget kapott (a listánkban szereplő Wilson-Olave páros mellett ne felejtsük el Smith-Njigba-t sem). A váltás bejött, a bajnoki döntőig minden jól alakult és az SEC legeredményesebb elkapójává vált Williams, az utolsó egyetemi mérkőzésén azonban ACL szakadást szenvedett, ami befolyásolja az értékét is. Azért fel lehet épülni ebből a sérülésből és a visszatérése után egy valódi playmaker lehet, aki akár visszahordóként is bevethető.

3. Chris Olave (Ohio State)

A legtöbb listán rendre 1-2 hellyel hátrébb szerepel Olave, de a konzisztenciájának és a futballtudásának köszönhetően felfért a dobogóra. Egyenletesen jó statisztikát hozott az elmúlt 3 esztendőben és a Combine alapján az atletikusságára sincs panasz. Feltűnő az All-American elkapó képzettsége, akinél ugyan meglepetést keltene, ha a következő csapata sztárelkapója tudna lenni, azonban második számú célpontként simán benne van a több egymás utáni 800-1000 yardos szezon.

4. Drake London (USC)

A boom or bust prototípusa. A foci mellett hosszú ideig a kosárlabdával is kacérkodott, a nagy testalkatát pedig remekül használja ki a pályán, sikeresen megnyeri a labdáért menő párharcokat. Tovább növeli az értékét, hogy a méretéhez képest gyorsnak számít, azonban a képzettségével akadnak problémák. Hajlamos a dropokra, bármikor benne van egy OPI és az útvonalain is finomítania kell.

5. Treylon Burks (Arkansas)

Érdekes helyzetben vagyok Burks-nél, hiszen engem annyira nem győzött meg, viszont számos általam követett szakember listáján előkelő helyen tartózkodik, így engedtem a kísértésnek. Slot elkapóként szerepelt, elsősorban rövid átadások repültek az irányába és sok yardot hozott az elkapások után. A profik között ez nem fog működni, szerintem nem elég gyors ahhoz, hogy hatékonyan alkalmazzák erre a szerepkörre. Az oldalvonal mellett szintén alkalmazható lenne, a mérete és a labdabiztossága miatt az NFL-ben is biztos célponttá válhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr6217806037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása