Hétről hétre kreatív módot talál a csapatunk arra, hogy elveszítse az adott mérkőzést, ezen a héten pedig egy kihagyott mezőnygól volt soron.
Egészen komikus jelenetekre képes Drew Lock, hiszen azonnal mémmé vált az a futása, amikor lazán first downt szerezhetett volna, de ő inkább elszaladt jobbra a labdával, hogy megállítsa a védő. Hihetetlenül potatlanul játszott, a 49 átadásából mindössze 21 ért célba, viszont számos kulcsjátékot is bemutatott és azon az egy játékán kívül veszélyes volt a földön. Ezúttal nem volt lehetősége Tyrone Tracy-nek a brillírozásra, Devin Singletary pedig minimális snapszámot kapott, így a légi támadásokra kellett támaszkodni. A támadófal is elfogyott, hiszen a negyedik negyedre mindössze Greg Van Roter maradt meg az eredeti kezdőből, ő sem az eredeti pozíciójában. Ha valaki miatt izgatottak lehetünk, az Malik Nabers. Sérülten is vállalta a játékot és ismét ő volt a legeredményesebb elkapónk, ráadásul kulcspillanatban csinált meg egy nagy elkapást és látszott, hogyha lehetősége van rá, akkor a labdával a kezében is veszélyes tud lenni. Az ő nevéhez fűződik az első idei sikeres két pontos kísérletünk, jól húzta le a felpattanó labdát.
Történelmi pillanat történt a védelemben, ugyanis az első hét után végre összejött egy interception, amelynek Tre Hawkins volt az elkövetője. A secondary sajnos nem brillírozott és rendre túl sok teret hagytak az ellenfél elkapóinak. Nagyon kétarcú volt a védelem, hiszen a védőfal jól állította meg a futásokat, ráadásul azt is vegyük figyelembe, hogy a cserék cseréit láttuk a pályán. Mögöttük sajnos nem volt ennyire jó a helyzet és rendkívül puhán játszottak a védőink. A bekapott passzolt touchdown különösen komikus volt és nem javítják ezek a játékok Shane Bowen helyzetét.
Nos és a special team... Tavaly szilveszter után újra láthattunk volna egy return TD-t, de szabálytalanság miatt visszafújták a játékot. A zászló ellenére van fantázia Ihmir Smith-Marsette játékában, így ha nem sérül meg, akkor könnyen lehet, hogy megváltotta a helyét jövő nyárra. Graham Gano pedig több alkalommal vert meg minket, mint amennyiszer megnyerte számunkra a mérkőzést, hiszen belenyúltak a hosszabbítást jelentő mezőnygóljába, ezzel pedig a győzelem is elúszott.
Két borzasztó csapat feszült egymásnak és néhol szenvedés volt nézni ezt a mérkőzést. A hátralévő csapatok jobbak, így ennél csak nehezebb dolga lesz a játékosainknak. A küzdelem az utolsó másodpercig jelen volt, de ez borzasztó kevés lesz a jövőben. Legalább nyert a Jaguars, így kicsit biztosabb lábakon áll a top 2-es pickünk.