Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Coughlin nyomás alatt

2015. december 04. - Asbee

Kemény 5 forduló áll csapatunk előtt, hiszen utoljára 2011-ben jutottak Manningék rájátszásba és egyértelmű célként lett meghatározva idén a rájátszás elérése. Az elmúlt héten korrekt előnybe lehetett volna kerülni riválisainkkal szemben, de a Washington Redskins ellen nem sikerült nyerni. Jött is egy érdekes nyilatkozat Steve Tisch-től...

Csapatunk társtulajdonosa azt mondta el az újságíróknak, hogy mind a general manager mind a head coach veszélyben lehet. A hírek szerint ugyanakkor Jerry Reese állása biztos, egy csapathoz közeli forrás szerint ha változás lesz a vezetőedzői poszton akkor az új HC-t ő fogja kinevezni. Beatwritereink arra is rámutattak, hogy utoljára 1979-ben vágtunk ki egy general managert és nem most jött el az újabb kirúgásnak az ideje.

Tom Coughlin helyzete már más kérdés, nem ez az első eset, hogy el akarják távolítani. Többször is nyomás alatt volt már, de Super Bowl győzelmei eddig mindig kimentették. Szó se róla a két SB győzelemmel az elmúlt évtized legsikeresebb csapatai közé emelte a franchise-t, de a rájátszásokról való lemaradások fájóan hatottak a szurkolókra és a tulajdonosokra is. A szezon végéig nem fogok ítéletet hozni Coughlin felett, de az biztos, hogy most már teljesítmény kell tőle, mert egy újabb alapszakaszban véget ért szezont senki sem fog tudni kimagyarázni.

A Jets elleni sérültjeink

Ahogyan mindig, ezúttal is van néhány játékosunk a New York Jets elleni mérkőzés előtti sérültlistán. Persze jó hírekkel is találkozhatunk. Az egyik ilyen, hogy agyrázkódása után Justin Pugh teljes értékű munkát végzett, így nagy valószínűség szerint visszatérhet vasárnap. Jason Pierre-Paul és Robert Ayers szintén végig a pályán volt, így két legjobb pass rusherünk is úgy néz ki ott lesz.

Weston Richburg is közelebb került a visszatéréshez, igaz ő csak limitáltan tudott edzeni. A jelentések alapján nem tetszett neki a csapat Redskins elleni összecsapása, a félidőben és a meccs végén is el kellett mennie sétálnia egyet, hogy lehiggadjon. Marshall Newhouse nem tarthatott a többiekkel, egymás utáni két napon sem edzhetett. Ha folytatódik ez a tendencia, akkor idei első meccsét hagyja ki a héten, helyettese pedig Bobby Hart lehet. Nikita Whitlock is hiányzott, de ő nem sérülés miatt maradt távol.

Mi legyen Randle-vel?

Rueben Randle-t a 2012-es draft második körében szereztük meg és nagy fogásnak bizonyult akkor, hiszen sokan egy körrel előbbre várták, több szakértő sem gondolta volna, hogy a 2. kör végéig csúszik a korábbi LSU elkapó. Profi pályafutása eddig nagyon felemásan alakult, hol jobban, hol rosszabbul szerepelt. Szerződése az idény végén lejár, így lassan érdemes elgondolkodni az ő jövőjén is.

Tovább

Visszatért Nicks

Victor Cruz vádlisérülése nem jött rendbe, így új elkapó után kellett nézünk, akit most meg is találtunk Hakeem Nicks személyében. Korábbi játékosunk járt már idén New Yorkban próbajátékon, de akkor nem kapott szerződést. Csapatunkban 2009-től 2013-ig szerepelt, majd a Colts-hoz távozott. Az idei előszezonban a Titans-nél próbált szerencsét, de a szezonkezdet előtt megváltak tőle. Úgy tartották, hogy régi robbanékonysága mára elveszett és a preseasonban összeszedett kisebb sérülése sem az ő malmára hajtotta a vizet.

Egy új WR-re mindenképp szükség volt, hiszen Cruz végleges kidőlésével csökkentek a variációs lehetőségek. Odell Beckham egyértelműen az első számú elkapónk, de neki is szüksége van a segítségre, mert néha őt is ki lehet venni a játékból. Rueben Randle nagyon puhán játszik és az átlagosnál csak nagyon ritkán képes jobb játékra. Dwayne Harris egyre jobban muzsikál a slotban, de a szélre is kell egy wide receiver. Myles White csak egy-egy elkapásra jó, Geremy Davis-t pedig nem merjük még bevetni.

Hogy mire lehet jó Nicks? Arra, hogy betöltse a rutinos, 4. számú WR szerepét, aki egy-egy játékos sérülése, rossz formája, vagy egy fontos játék esetén meg tudja csinálni a play-t. Egyelőre nem tudjuk régi-új játékosunk mire lehet képes, de gyakorlatilag ez lehet az utolsó esélye arra, hogy mutasson még valamit az NFL-ben.

Beatty nem játszik már idén

Csapatunk nem aktiválja Will Beatty-t, így az offensive tackle szezonja már azelőtt befejeződött mielőtt pályára lépett volna. Nem az offseasonban elszenvedett mellizomszakadása miatt nem tud visszatérni, hanem egy újabb sérülés hátráltatta, ami után a műtét mellett döntött. Állítólag felajánlották neki, hogy guardként vagy jobb oldali tackle-ként lehetőséget kaphat, de ő inkább a beavatkozást választotta.

Ezzel a jövője is veszélybe kerülhet. 2016-ban már 31 éves lesz, elküldésével pedig kicsivel több mint 4 millió dollárt lehetne spórolni, vezetésünknek pedig mérlegelnie kell majd. Nem az első komoly sérülése volt már Beatty-nek, ráadásul 2013-ban teljesítményével is komoly probléma akadt. Valószínűleg bele kell majd mennie a fizetéscsökkentésbe, ha továbbra is csapatunk tagja szeretne lenni. Ereck Flowers rögtön lehetőséget kapott a vakoldalon és ugyan vannak még technikai problémái és a speed rusherek ellen is szenved, de benne van a jövő.

Legalulértékeltebb játékosunk?

A rúgók sokszor alaposan háttérbe szorulnak, hiszen csak a mezőnygólok értékesítésére és a kezdőrúgásra mennek fel a pályára és egy-egy rossz kísérlet után rögtön komoly kritikát is kapnak. Ezzel összefüggésbe hozható, hogyha jól szerepelnek az kevésbé tűnik fel a szurkolóknak. Kickerünk, Josh Brown eddig tökéletesen rúgja idén a field goalokat, vegyük hát jobban szemügyre idei teljesítményét.

Tovább

Hankins IR-en

Nem örülhetünk felhőtlenül a Tampa Bay Buccaneers elleni győzelemnek, hiszen csapatunk legjobb defensive tackle-jét, Johnathan Hankins-t elveszítettük 2015-re. A kiváló DT mellizomszakadást szenvedett, így egyértelmű, hogy hosszúnak mondható kihagyás vár rá, de ha minden jól megy a jövő tavaszi edzéseken már ott lehet.

Kiesésével jóval nagyobb szerephez juthat Jay Bromley, aki második évéhez érkezve egyre több pozitív jelet mutat. Rutinos társa, Cullen Jenkins is minden bizonnyal a kezdő tagja lesz, de Markus Kuhn snap száma is valószínűleg növekedni fog. A múlt héten waiveltük Louis Nixet, ezzel a sérüléssel visszatérhet, de az is elképzelhető, hogy a gyakorlócsapatból Montori Hughes kerül aktiválásra. Ne feledjük, hogy a passzjáték ellen Robert Ayers és Kerry Wynn is tud tech-3 DT-t játszani.

Van-e azonnali segítség a védelemre?

3 ponttal maradtunk alul egy 100 pont feletti mérkőzésen a New Orleans Saints ellen és az összecsapás kemény offense csatát hozott, mindkét támadó egység erőn felül teljesített. Persze ehhez kellettek a védelmek is, mindkét defense átjáróház volt és azt csináltak az irányítók amit csak akartak. Lássuk van-e valami megoldás, hogy még idén javuljon a védelmünk.

Tovább

Thomas és Odighizuwa nem játszik a Saints ellen

Victor Cruz és Prince Amukamara mellett a fent említett két játékos sem lehet ott holnap New Orleans-ban. J.T. Thomas bokasérülést szenvedett a Cowboys ellen, míg Owa Odighizuwa a combhajlító izmával szenved. Ez azt jelenti, hogy Damontre Moore szinte biztosan az aktív keretben lesz, már csak az a kérdés hány snapet kap. Jonathan Casillas szintén nagyobb szerepre számíthat.

Jon Beason is a bokájával bajlódik és nem edzett a héten. Ennek ellenére megpróbál pályára lépni, de ne lepődjünk meg ha ő sem lesz a pályán. Jó hír viszont, hogy Odell Beckham már az edzésekbe is visszatért, így itt az ideje a javításra! Rajta kívül még Geoff Schwartz és Uani Unga volt megemlítve az injury reportban, de jó esély van mindkettejük játékára is.

süti beállítások módosítása