Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Mérkőzés utáni hírek

2014. október 06. - Asbee

Nem sikerült sérülés nélkül megúszni a Falcons elleni diadalt, Rashad Jennings dőlt ki. Kezdő futónk MCL húzódást szenvedett, ami azt jelenti, hogy néhány hetet ki kell hagynia. Ugyan nem vagyok orvos, de meglepne ha bye week előtt a pályán látnánk. Egyelőre az aktív keretben tehát Andre Williams és Peyton Hillis a két running backünk, emiatt számíthatunk Michael Cox aktiválására.

Visszatérhetett Jayron Hosley az eltiltásából, Julian Talley helyét vette át a keretben. Utóbbi visszatérhet a gyakorlócsapatba. Füves cornerbackünk aktiválása azt jelentheti, hogy a napokban keretbe kerülő Chandler Fennertől búcsút vehetünk (természetesen ő is újra PS tag lehet) és a korábban említett Cox léphet a helyére.

Odell Beckham Jr. bemutatkozhat a hétvégén

Egyelőre pozitívan állhatunk Odell Beckham Jr. bemutatkozásához. Egymás utáni két edzésen is túljutott, így abban az esetben, ha minden a terv szerint halad első körös választottunk pályára léphet élete első profi mérkőzésén. Elkapónk pozitívan vélekedik erről:

"Jól érzem magam, készen állok. Sokkal jobb állapotban vagyok, mint eddig."

Tom Coughlin elmondta, hogy az egymás utáni edzések döntőek lehetnek játékosunk bevetésében, így mindenképp pozitív, hogy szerdán és csütörtökön is társaival tudott tartani Beckham. Csapatunk irányítója, Eli Manning egyelőre óvatosan bánik mindenféle kijelentéssel és továbbra is félti valamennyire a WR-t. A korábbi LSU játékos pedig továbbra is izgatottan várja a debütálást:

"Mikor először megsérültem rögtön megvolt bennem a késztetés, hogy azonnal visszatérjek. Talán ez is belejátszott abba, hogy túl korán álltam edzésbe és sérültem meg újra. Minden nap köszönetet mondtam istennek, hogy megkaptam a lehetőséget. Ha pályára léphetek vasárnap, akkor megpróbálom tudásom legjavát nyújtani."

Mi legyen Jayron Hosley sorsa?

Alulteljesítő cornerbackünk visszatérhetett eltiltásából, a liga szabályai értelmében pedig hétfőig kell döntést hozni további sorsát illetően. Hosley esetében két lehetőség van, vagy visszatér az aktív keretbe vagy pedig máshol kereshet magának boldogságot, a practice squad számára már nem lehetőség.

Az ő malmára hajthatja a vizet, hogy jelenleg mindössze 4 cornerbackünk van az aktív keretben, mégpedig Dominique Rodgers-Cromartie, Prince Amukamara, Trumaine McBride és Zack Bowman. Walter Thurmond IR-re került, őt idén már biztosan nem láthatjuk. Bennett Jackson és Chandler Fenner a gyakorlócsapat tagja.

Thurmond kiválása után nem aktiváltuk egyiküket sem, hanem Dan Fox "ugrott be". Persze ebben is megvolt a ráció, Jon Beason és Devon Kennard is hiányzott. Hosszútávon rizikós lenne mindössze négy CB-el kiállni és azt gondolom pont Hosley miatt nem nyúltunk egyik PS játékoshoz sem. Kik lehetnek a potenciális távozók? Az egyik pont Fox lehet, de ahhoz kell Beason visszatérése is. Esetleg még Kerry Wynn féltheti a pozícióját, de azt hiszem hozzá nem fogunk nyúlni. Hosley jól mutatkozott be a ligában, majd katasztrofálisan játszott, de azt gondolom jelen pillanatban ő lehet a legjobb megoldás a csapat ötödik cornerback pozíciójára és gyengélkedései ellenére is megérdemel egy legutolsó esélyt.

Regular season week 4: Giants 45 Redskins 14

A vártnál könnyebb akadály került csapatunk elé péntek hajnalban és roppant meggyőző mérkőzésen sikerült legyőzni a kissé szétesett Washington Redskins-t. Nem volt kérdés, több játékosunk is legjobbját hozta és nagyon nehéz az egyéneket kiemelni a remek teljesítmények mellett. Ismét felkerültünk az NFL "térképére"!

Tovább

Coughlin győztes meccs utáni gondolatai

Először ünnepelhettünk idén győzelmet, amire nagyon nagy szükség is volt, hiszen egy 0-3-as kezdés után irtó nehéz lett volna visszakapaszkodni. Vezetőedzőnk is elégedett volt és a következőket nyilatkozta:

"Jó dolog nyerni és jó dolog jól is játszani a mérkőzés alatt. Nagy győzelmet arattunk, amire szükségünk is volt. Többen is kiválóan szerepeltek."

Rashad Jennings-ről:

"Nagyon jól futott a labdával, több szerelést is lerázott, olyan játékokat is megcsinált, amelyekben nem volt túl nagy lehetőség. A támadófal is remekelt, jól dolgoztak neki. Tudtuk, hogy meg kell próbálkoznunk a futással, amit meg is tettünk és olyan szinten próbáltuk fenntartani az egyensúlyt (a futó és a passzjátékok között) amennyire az lehetséges."

Eli Manningről:

"Már hetek óta ezen az úton van. Az eddigi problémák a turnoverek voltak, de ezeket sikerült elkerülnünk. Kiváló, 123-as QB ratinget produkált. Rendkívül jól játszott, szépen vette észre a check downokat a green zone-ban, amelyeknek köszönhetően összejöttek a first downok és haladhattunk tovább. Ezen kívül fejben is a topon volt."

Hogy mennyire segít a győzelem a csapaton:

"Mindig jó nyerni. Bárcsak eddig is összejött volna, de csak most sikerült, úgyhogy ennek kell örülni. Rövid hetünk van, szóval tovább kell mennünk."

Texans elleni injury report

A következő játékosok bajlódtak valamilyen sérüléssel a hét folyamán.

Giants

Jon Beason, LB OUT
Odell Beckham Jr., WR OUT
Devon Kennard, LB OUT
Steve Weatherford, P Questionable
James Brewer, OT Questionable
Charles Brown, OT Questionable
Markus Kuhn, DT Probable

Texans

Jadeveon Clowney, OLB OUT
Shiloh Keo, S OUT
Arian Foster, RB Questionable
D.J. Swearinger, S Questionable
Ben Jones, G Questionable
DeAndre Hopkins, WR Probable
C.J. Fiedorowicz, TE Probable
Johnathan Joseph, CB Probable

süti beállítások módosítása
Mobil