Magyar New York Giants Szurkolói Blog

NFC Championship Game Top 5+1 Matchups

2012. január 19. - balu10

A következő írásomban a Sports Illustrateden megjelent cikk nyomán az általuk is legfontosabbnak nyilvánított öt legfontosabb matchupról fogok írni + egy általam fontosnak tartottról. Tartsatok velem! 

 

Vernon Davis vs. Giants' DB's

Davis személyében a 49ers a liga egyik legjobb Tight Endjével büszkélkedhet. A Siants elleni mérkőzésen 180 yardot és 2 TD-t kapott el, köztük a győzelmet jelentőt is, egy 14 yardos elkapást Alex Smith passzából. Fontos lenne számunkra, hogy minél jobban le tudjuk védekezni őt, hiszen a 49ers passzjáték legfontosabb fegyvere. Az alapszakasz mérkőzésen mindösszesen 40 yardon és 1 TD-n tudtuk tartani őt, ha ez most is sikerülne, az az egyik legfontosabb lépés lenne a győzelem érdekében. Valószínűleg Rolle fogja majd őt az emberezések során (de lehet, hogy dupla emberfogás lesz rajta), aki fokozatosan egyre jobb formába lendül és a Packers ellen már remek játékkal tette bele a részét a győzelembe. 

Justin Smith vs.David Diehl

A támadófalunk ugyan elképesztő produkciót nyújtott a Packers ellen a passzjátékok során, hiszen mindösszesen csak néhányszor tudták akár megütni is Manninget és csak 1 sacket engedtek. De ők nem rendelkeztek olyan erős DE-el, mint Justin Smith! Smith a New Orleans ellen az egyik passzjátéknál annyira hátratolta az emberét, hogy rátolta Breesre. Nem olyan pass rusht játszik, mint a mi Defensive Endjeink, hogy sebességből és technikából próbálja megkerülni valahogy az emberét, hanem egyszerűen megpróbál rajta erőből átmenni. Fontos feladat lesz számunkra a passz és a futójáték során is, hogy ki tudjuk venni őt, minimum annyira, vagy inkább még jobban a játékból, mint az alapszakasz során sikerült. Ez a feladat valószínűleg Diehlre, esetenként pedig Boothera fog jutni, vagy akár mindkettőjükre. 

Victor Cruz/Hakeem Nicks vs. Carlos Rogers

Carlos Rogers a 49ers legjobb DB-je. Valószínűleg ő fogja majd az emberfogások során a bombaformában lévő Nickset, de amikor zónavédekezést játszanak, akkor összekerülhet Cruz ellen is. Fontos, hogy Manning ne erőltesse a passzt Rogers felé, csak abban az esetben, ha az elkapónak sikerült egyértelműen "megvernie" őt, mert az alapszakasz során is 2 interceptiont fogott ellene a Pro Bowl kerettag CB. 

Kevin Gilbride vs. Vic Fangio

Nagy felelősség hárul a coordinatorokra is, hogy megfelelő szituációban jól döntsenek. A mi offensünk a 8. legjobb volt az alapszakasz során, viszont a 49ers védelem, pedig a 2. legjobb. Gilbridenek kreatívabbnak kell lennie playhívásban, főleg a red zoneban. A 49ers védelme ellen gyakorlatilag nem lehet futásból TD-t szerezni, hiszen az alapszakasz során összes 3-at kaptak így. Szükséges, hogy amikor már oda eljutunk, akkor touchdownt szerezzünk és ne csak field goalt, főleg úgy, hogy Tynes, a Green Bay ellen is hibázott. 

Eli Manning vs. Alex Smith

A két egykori 1/1-es "csatája". Eli és Smith is élete legjobb alapszakaszán van túl, hiszen mindketten egyéni rekordot döntöttek passzolt yardban. Smith a New Orleans ellen élete legjobb mérkőzését játszotta majd 300 yardot passzolt 3 TD mellett és volt egy futott TD-je is. Eli viszont az elmúlt három mérkőzésen fantasztikusan játszott 953 yardot passzolt és 9 TD átadás mellett csak 1 INT-et dobott. Ha ezt a formáját át tudja menteni, akkor reális esélyünk lehet a győzelemre.

Frank Gore vs. Giants Defense 

Bár a Sports Illustrated nem említi meg, mint fontos matchup, de én úgy gondolom kulcskérdés lesz számunka Frank Gore minél kevesebb yardon tartása. A 49ers támadójátéka alapvetően a futójátékra és a rövid passzokra épül. Gore pedig a csapat már-már legendás futója, aki a mostani alapszakasz során 1211 yardot futott 8 TD mellett és mindezt 4,3-as átlaggal, úgy, hogy még sérülések is hátráltatták őt. A defensünknek le kell "vennie" őt a pályáról, a győzelemhez, akárcsak az Atlanta ellen Turnerrel tettük. 

GO GIANTS! 

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr33590256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása