Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Beszélgetés Ahmad Bradshaw-val

2012. január 21. - GaborKerek

 

A Giants futójátékosát a minap faggatták a küszöbön álló nagy csatáról, lássuk, hogy mit gondol az időjárásról, a közönségről és David Baas gyomorbántalmairól.

 

 

 Ahmad Bradshaw már most elmondhatja magáról, hogy megpróbáltató szezonon van túl. Az idény előtt írta alá új szerződését ( 4 évre 18 millió dollár, ebből 9 millió garantált, valamint a szerződés tartalmazott még 5 millió dollár aláírási bónuszt is.), a 3 héten a Buffalo ellen 3 TD-t futott, és úgy nézett ki, hogy meghálálja a belé vetett bizalmat. Azonban a Miami elleni győztes találkozón eltört egy csont a lábában, ami miatt ki kellett hagynia a következő 4 mérkőzést, közöttük az első 49ers ellenit is. Lába ezek után is rányomta bélyegét teljesítményére, hetente csak egyszer edz a csapattal, a mérkőzéseken is csak szórványosan játszik.

Az Atlanta és a Green Bay elleni győzelmek során bemutatott pár jó futást, és reméli, hogy többet tud majd a csapat játékához hozzátenni a vasárnapi NFC Chamiponship Gamen San Francisco-ban. A következőkben a vele készített beszélgetés egyes részeinek fordítását olvashatjátok.

 

-       Számít majd az időjárás?

-          Nem számítanak a körülmények. Ha esős mérkőzés lesz, akkor remélhetőleg többet fogunk majd futni. Csak ragadd meg a stoplist és kaparj!

 

-       Milyennek látod a San Francisco csapatát?

-          Nagyon jó a védelmük. Nekünk csak tartanunk kell magunkat a megbeszéltekhez. Ha a linebackereket nézzük, remek párossal rendelkeznek, valamint a Defensive Back csapatuk is nagyon jó. Én csak szeretnék kimenni és a saját játékomat játszani. Remek tervvel rendelkezünk, és szerintem minden rendben lesz.

 

-       Mi segített a mérkőzésre való felkészülésben?

-          A csapat jelenleg duzzad az önbizalomtól. Számos játékosunk volt már hasonló szituációban. Az első ellenük játszott meccs rengeteg muníciót és más egyéb dolgokat is adott, amiket használhatunk majd ellenük.  Ha a pályán végre tudjuk hajtani azt, amit  elterveztünk, minden rendben lesz.

 

-       Mit őriztél meg abból a mérkőzésből?

-       -   Rengeteget tanultunk belőle és sok videó felvétellel rendelkezünk. Szerintem az edzők már kidolgozták a stratégiát, és ahogy már korábban említettem, ha a pályán végre tudjuk hajtani az eltervezett dolgokat, minden rendben lesz.

 

-       Milyen érzés idegen csapatként pályára lépni?

-          A közönségüket azzal terveztük kivonni a játékból, hogy végrehajtjuk a play-eket. A múlt héten 7 nagy játékunk volt, ha tudjuk tartani magunkat ehhez a szokásunkhoz, akkor ezzel remélhetőleg el tudjuk rontani a napjukat.

 

-       Fontos ellenük a futójáték?

-          Az nem kérdés, minden mérkőzésen ez a terv, különösen most, hogy az utóbbi pár találkozón sikeresek voltak a futásaink.

 

-       David Baas gyomorbántalmai befolyásolják majd a támadókat?

-          Emiatt nem kell aggódni. Remek játékosaink vannak, akik akárkit képesek pótolni. Pont annyira bízom bennük, mint a kezdő játékosainkban. A cseréink nagyszerű munkát végeznek és az összes falember előtt megemelem a kalapom.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr743642618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása