Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Visszatérjen Steve Smith?

2012. március 05. - Asbee

Mario Manningham valószínűsíthető távozásával beindultak a pletykák, hogy ki pótolhatná a remek elkapót. Házon belül oldják meg a pótlását, vagy a free agency-n keresünk embert?

Lássuk kezdésként az előbbit. Két elkapónk léphet Manningham helyébe, Ramses Barden és Jerrel Jernigan. Mindketten harmadik körösök. Barden anno Burress pótlására érkezett, eddig azonban csak limitált szerep jutott neki. Mikor pályára lépett, egyből meg is sérült. Volt néhány szép elkapása, de ennyi. Egy utolsó utáni esélyt még kaphat, azonban nem benne látom Manningham megfelelő helyettesét. Jernigan rookie évében természetesen nem sokat mutatott, azonban a jelenleginél nagyobb szerep is juthatott volna neki, elsősorban returnöknél. A preseasonban, illetve az edzéseken sokat bizonytalankodott, így még ott sem igen mertük bevetni. Egy harmadik körös picket… Az idény során egy-egy passz repült az irányába, elkapása azonban nem volt. 2012-től megmutathatja igazi értékét.

Michael Clayton valószínűleg távozik, Devin Thomas pedig max a special teamben lehet hasznos. Domenik Hixon újabb egy évre marad, benne azonban inkább egy returnert látok, aki adott esetben egy-egy elkapással is be tud szállni a játékba. Lényeg, hogy maradjon egészséges a szezon kezdetére, a többi pedig majd utána kiderül. A practice squadból felhoztunk egy elkapót Dan DePalma személyében, azonban ne benne lássuk a megváltót. Rendben van, hogy pl Cruz vagy Ballard mennyire bevált, azonban ez a rendszer nem fog működni évekig, hogy a távozó helyére fellép egy PS töltelék és a csapat egyik húzóemberévé válik.

Egy pillantást érdemes vetni a szabadügynökökre is, elsősorban Steve Smith-re. Tavaly az azonnali játéklehetőség (nálunk PUP listán kezdte volna a szezont) és egy újabb aranygyűrű reményében (ki jutot playoffba, ki nyerte a SB-t?) az Eagles-be távozott a korábbi közönségkedvenc. Most azonban felerősödtek a hangok, hogy akár vissza is térhet korábbi sikerei színhelyére. Ha a szívemre hallgatok, akkor azt mondom ne jöjjön, ha az eszemre, akkor azt mondom igen. Ismeri a rendszert, franchise rekordot is döntött, ismét magasabb színvonalon tudna teljesíteni. Egy kis összegű egy éves szerződést már alá is írhatna, amelynek során ismét a csapat értékes tagja lehetne. A két kezdő elkapónk megvan Cruz és Nicks személyében, Smith-nek csak mögöttük lenne helye a csapatban. Ez a kevesebb játék mellett kevesebb pénzt is jelentene, ellenben meglenne az újabb esély a felzárkózásra. Korábban a 3rd down szituációknál számos alkalommal őt kereste Eli, ez ismét működhetne. Cruzék fokozott figyelme mellett szép számokat tudna összehozni.

Egy esetleges jobb esztendő után azonban válaszút elé kerülne. Marad-e ebben a szerepben kevesebb pénzért, vagy máshol próbál szerencsét kezdőként? Ugyan a pénz nagyon kecsegtető, Smith viszont pórul járt legutóbb a váltással, így ha van egy kis esze, nem húzná meg ezt a lépést még egyszer. Persze az NFL-ben nem agysebészek játszanak és az ügynök is bekavarhat. Egy egészséges, motivált Steve Smith azonban véleményem szerint jó játékkal hálálná meg az újabb bizalmat, utána pedig további évekre elkötelezhetné magát a Giants felé. Én pedig ismét elővenném a Smith pólót a szekrény mélyéről…

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr834290326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása