Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Draft prospectek: Micah Parsons, LB (Penn State)

2021. február 26. - Asbee

Ugyan nem ez a legnagyobb szükséglet, de egy off-ball linebacker is elférhet még a keretben Blake Martinez mellé. Csinált már ilyet Dave Gettleman, amikor a Panthers-nél 2015-ben Luke Kuechly és Thomas Davis mellé Shaw Thompsont húzta az első körben. Vajon megérné Micah Parsons kiválasztása?

1999. május. 26-án született Harrisburg városában Pennsylvániában. Két gimibe is járt a középiskolás évei alatt, az utolsó két évében defensive endet és futót játszott, valamint kosárlabdában is remekelt. 5 csillagos recruit volt és szinte minden nagy egyetem érdeklődött a szolgálatai iránt. Az Ohio State is köztük volt, de ők szabálysértés miatt kiszálltak a versenyből. Az ESPN szakértője, Kirk Herbstreit készített vele egy fényképet a College GameDay alatt, korábbi Buckeyes irányítóként pedig ez toborzásnak számít, amelyben nem vehetnek részt a média képviselői. Maradt hát a Penn State. Ott pozíciót váltott, nem passzsiettetőként, hanem linebackerként számoltak vele. Bejött a váltás, hiszen 2018-ban első csapatos Freshman All-American lett. Nagyot robbantott egy évvel később, hiszen az első csapatos All-Big Ten tagság mellett All-American lett, valamint a Big Ten legjobb linebackere is ő lett. A legutóbbi szezont opt-out miatt kihagyta.

Erősségek

  • Böszme nagy felépítés
  • Átlagon felüli atletikus képesség
  • Mindhárom downnál alkalmazható
  • Hatékony a blitz-eknél
  • Nagy hatótáv, sideline-to-sideline sebesség
  • Korrekt zone coverage
  • Nagyon visszaesett a hiányában a Penn State védelme

Gyengeségek

  • A man coverage nem az erőssége
  • Az opt-out miatt keveset láttunk belőle
  • Még mindig tanulja a posztot

Nem tett jót a megítélésének a 2020-as szezon kihagyása, hiszen van néhány kérdőjel vele kapcsolatban. Nem tartom javíthatatlannak ezeket a negatívumokat, hiszen korábban hasonló kirtikákat fogalmaztak meg Tremaine Edmunds és Devin White kapcsán is. Mint írtam közel sem ez a legnagyobb problémánk, de jelen pillanatban reális esélyt látok arra, hogy beleszeret a játékába Gettleman. Egy nagy testalkatú és gyors linebackerről beszélünk, aki igazi downhill LB és jól alkalmazta az agresszív stílusát. Martinez mellett megtalálnám a helyét ebben a defense-ben, hiszen a zónavédelmet preferálta tavaly Patrick Graham, ráadásul a linebackereket is szerette az irányítókra küldeni. Nagyobb szükségünk lenne egy elkapóra és egy passzsiettetőre is, de biztosan nem fogok panaszkodni Parsons kiválasztása esetén.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr3016439984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása