Magyar New York Giants Szurkolói Blog

John Mara OBJ-ről

2018. március 26. - MyG

Ma arra ébredtem, hogy egyre több sajtótermék jelenteti meg különböző köntösbe burkolva a hírt: John Mara nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a csapat OBJ-t (is) elcserélje. Úgy gondolom, beszélnünk kell róla.

Mostanában három negatív hír is keringett Odellről, megjelent egy felvétel, ahol állítólag verekedésbe keveredik, illetve biztonsági embereinek viselkedése miatt nagy összegre beperelik, egy korábbi videón gyanús anyagokkal látható.  A verekedés videót cáfolták, a többi hírt is ügyvédek segítségével cáfolja. De most itt nem is ezen hírek valódi- vagy álhír volta a téma.

Tudjuk, OBJ kijelentette, hogy a legjobban fizetett játékos szeretne lenne, de legalábbis számít arra, hogy tehetségének, képességének megfelelő fizetést kapjon.

A tulajdonos John Marának úgy tűnik elege lett abból, hogy OBJ-vel kapcsolatos kérdésekre válaszoljon. Ilyen választ adott az OBJ-vel kötendő szerződést firtató, menetrendszerű kérdésre:

"Erre a kérdésre nem válaszolhatok ilyen vagy olyan módon. Szó sincs róla, hogy árulnánk. Még egyszer, amikor egy 3-13-as szezonon vagyunk túl, olyan gyengén játszottunk ahogy, akkor nem mondhatom, hogy bárki is érinthetetlen lenne."

"Kezd elegem lenni a Beckham viselkedését firtató kérdésekből. Úgy gondolom, ő tudja, hogy mit várunk tőle és minden tőle függ."

OBJ egyedülálló személyiség, kimagasló képességű játékos, egyelőre az NFL legnagyobb tehetsége. Olyan valaki, aki megéri a vele való különleges foglalkozást. Az kétségtelen, hogy oda kell rá figyelni, befektetést igényel (itt most nem az anyagi befektetésre gondolok). De ez többszörösen megtérülő befektetés lehet. Személy szerint sokkolna, ha a Giants elengedné. Azt mondják, egy zseni sem ér annyit, hogy ennyit foglalkozzanak vele. Egy zseni nem, de Odell Bekcham igen. Úgy vélem annak van most a legnagyobb esélye, hogy ezt az évet még egy éves szerződéssel csinálja végig, utána franchise tag-et kaphat. De semmi nincs eldöntve.

Remélem, a csapat foggal-körömmel küzdeni fog érte, ő pedig a csapatért.

objfigyelmeztetes.jpg

 

Közös Draftnézés?!

Az elmúlt években többször is szerveztünk közös meccsnézést. Sajnos a legtöbb esetben a kezdeti lelkesedés nagyobb volt a részvételi számnál, így idén ősszel megpróbálunk ezen változtatni. Ennek lehetne egy remek "bevezetése" az idei draft, amelynek nagyobb jelentősége van mint az elmúlt évek játékosbörzéinek.

A Bowl.hu által rendre szokott szerveződni draftnézés és a Sport TV is közvetíteni szokta az 1. nap eseményeit, szóval ez sem lehet kifogás. Igény esetén megoldható, hogy másnap neten kövessük a 2-3. kört. A május. 1. előtti hétvégéről beszélünk, így itt a lehetőség péntekre kivenni egy nap szabadságot! Pont emiatt merült fel bennem opcióként az is, hogy vasárnap lehetőség lenne egy draftos "afterparty"-ra. Az opciók tehát korlátlanok :)

Készítettem is egy szavazást, amelyben dönthettek, hogy vevőek vagytok-e egy ilyen kezdeményezésre, és ha igen akkor milyen formában vesztek részt rajta.

 

Draft prospectek: Connor Williams, OT (Texas)

Az új igazolások mellett a draftra is további figyelmet kell fordítanunk, így most egy olyan játékos következik, aki a 2. körben kelhet gazdára. Ugyan érkezett Nate Solder, de így is szükség van egy újabb offensive tackle-re, hiszen Ereck Flowers a fal jobb oldalán is csak részmegoldás lesz. Érdekes név lehet tehát Connor Williams.

Tovább

Free agent tracker 2018

Érkezők

Jonathan Stewart RB (Panthers): 2 év, 6,9M, 2,9M garantált
Kareem Martin DE (Cardinals): 3 év, 15M, 7,25M garantált
Nate Solder LT (Patriots): 4 év, 62M, 34,8M garantált
Teddy Williams CB (Panthers): 1 év, 720k
Patrick Omameh G (Jaguars): 3 év, 15M, 10M garantált
Curtis Riley CB (Titans): 2 év, 990k
BW Webb CB (Browns): 1 év, 815k
Cody Latimer WR (Broncos): 1 év, 2,5M
Josh Mauro DE (Cardinals): 1 év, 720k
Michael Thomas S (Dolphins)

Távozók

Weston Richburg C (49ers): 5 év, 47,5M, 28,5M garantált
Devon Kennard LB (Lions): 3 év, 17,25M, 8,5M garangált
Justin Pugh (Cardinals): 5 év, 45M
D.J. Fluker (Seahawks): 1 év, 1,4M
Ross Cockrell (Panthers)
Geno Smith (Chargers)
Dwayne Harris (Raiders)
Nat Berhe (Steelers)

Lejáró szerződésűek/kirakottak

Dominique Rodgers-Cromartie
Shane Vereen
Keenan Robinson
Jonathan Casillas
Brad Wing
Kerry Wynn - marad nálunk
Orleans Darkwa
Kelvin Sheppard
Akeem Ayers
Darryl Morris
Jay Bromley
Tavarres King
Deontae Skinner

Üdvözlet New Yorkban - Alec Ogletree

Dave Gettleman azt mondta a bemutatkozásakor, hogy gyorsan dönt, kombinál és üzletel, amikor kell. Most bizonyította ezt, megszerezte a linebacker Alec Ogletree-t és egy 2019-es draft picket a Los Angeles Rams-től két 2018-as draft pickért.

Ez a két 2018-as draft pick a negyedik és hatodik fordulós, a cserébe kapott pick pedig a Rams 2019 hetedik fordulós pickje.

Oggletree a Rams első fordulós pickje volt 2013-ban, egy négy éves, 42,75 millió dolláros szerződés hosszabbítást írt alá a Rams-el októberben.

James Bettcher védő koordinátor alatt várhatóan 3-4 védelmet játszik a csapat, ehhez Ogletree  egy azonnali fejlesztés, megoldás a védelem számára.

ogletree.jpg

Quenton Nelson az 1/2-ért? Not so fast!

Alaposan felpörögtek az események a Scouting Combine alatt, hiszen számos teljesítmény láttán eldobta az ember az agyát és ahogy minden évben, úgy idén is komoly befolyással lesz ez a néhány nap a draftra. Ennek köszönhetően kezdték el Saquon Barkley-t összeboronálni a Browns-szal, velünk kapcsolatban pedig a Notre Dame guardját, Quenton Nelsont említették meg. Vajon mennyi realitása van a dolognak?

Tovább

Elkerülni az "irányító-kényszert"

A 2018-as draft közeledtével mindenkit az érdekel a legjobban a Giantsel kapcsolatban, hogy most akkor New York kékebbik felén irányítót húznak-e vagy sem? Ki lesz Eli Manning utódja? Ha nem QB-t választanak, akkor ugyan kit fognak? Vagy egy valag pickért cserébe túladnak a 2. számú választás jogán? A franchisehoz közelálló, és azt irányító emberek nyilatkoztak ez ügyben.

Tovább
süti beállítások módosítása