Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Kiket pihentessünk az Eagles ellen?

2023. január 06. - Asbee

Számunkra szokatlan helyzetben vagyunk, hiszen nem a csapat reménytelen helyzete, hanem a rájátszásba jutás miatt lesz tét nélküli az idei utolsó alapszakasz mérkőzésünk. Az is eldőlt már, hogy az NFC 6. helyén vágunk neki a playoffnak, így a pozíción sem lehet javítani. A bejegyzésben megvizsgálom, hogy melyik játékosainkat érdemes pihentetni az Eagles ellen.

Tovább

A rájátszásért folyó harc az NFC-ben

Négy forduló van hátra az idei szezon alapszakaszából, így a végső hajrához érkeztünk. A 9. heti bye week óta csak egyszer tudott győzni a csapatunk, mindössze az 1/1-re legesélyesebb Houston Texans-t sikerült két vállra fektetni. A rossz sorozatnak hála eljutottunk odáig, hogy a 6-1-es kezdés után is lemaradhatunk a rájátszásról, ez pedig a körülmények ellenére is kínos lenne. A mostani bejegyzésben teszek egy pillantást a csapatunk és a riválisaink sorsolására.

Tovább
süti beállítások módosítása