Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Hasznos pickek lehetnek - 4. rész

2013. április 16. - Asbee

Íme a negyedik rész, újabb három prospectet ismerhettek meg.

J.C. Tretter, OG

A roppant erős Ivy League-ban vitézkedő Cornell csapatából jön, ahová járt már egy játékosunk Kevin Boothe személyében. Tretternél elég egyértelmű döntés volt a választás, hiszen számos családtagja oda jár(t). Kezdetben tight endként szerepelt, majd két évig kezdett left tackle-ként. Mikor bekerült a falba, alaposan nőtt az offense hatékonysága. Jó képességekkel rendelkezik, de egyelőre az NFL-ben még nem szabad bemutatkoznia, projektként tekinthet rá a csapat amelyik draftolja.

Leginkább atletikus képességeit tudja kamatoztatni, gyorsan lő ki, képes követni a pass rusher mozgását. Fejben is jó, képes felismerni az érkező blitzet. Ennek ellenére fizikailag még erősödnie kell és az is aggodalomra adhat okot, hogy nem játszott igazán erős ellenfelek ellen. Összegezve ezeket a tulajdonságokat egy hátsó körös prospecttel van dolgunk, aki kb. a 6. körben találhat gazdára. Néhány év "tanulás" után akár a profik között is lehet jövője.

Zaviar Gooden, OLB

Elfér az atletikusság a linebacker sorunkba, amit mindössze Jaquian Williams és Keith Rivers képes megtestesíteni. Ha hozzávesszük, hogy az elmúlt szezon nagy részét mindketten kihagyták, akkor még rosszabb a kép. Nagyobb szükség lenne egy vezér típusú középső linebackerre, de egy jó OLB sem ártana Boley távozása után (aki utolsó évében sajnos árnyéka volt önmagának). Gooden az iskolapadban is helyt állt, hiszen 2009-ben beválasztották a Big XII legjobban tanuló játékosai közé.

Nagy hatótávolsága van, képesen bejátszani a pálya nagy részét. Mért eredményei is alátámasztják remek fizikai képességeit. A profik között gyenge oldalú külső LB lehet. Ezen kívül a special teamben is kiválóan alkalmazható. Hosszú kezei vannak, képes szerelni az ellenfél futóit. Méretei mindössze átlagosak és a 4-3-as Will poszton kívül máshova nehezen lehetne elképzelni. 3-4. körös prospectnek tartják.

Cornelius Washington, DE/OLB

Ugyan inkább 3-4-be képzelhető el Washington, de egy pillantást érdemes rá is vetni. Kiváló atletikussággal rendelkezik, a combine-on minden versenyszámban az élmezőnyben végzett ahol részt vett. Nem tiszta a múltja, hiszen 2011-ben ittas vezetésen kapták, ami miatt két meccses eltiltásban részesült. Úgy látszik az ideig Georgia prospectek "mind" ilyenek:). Umenyiora távozásával érkezhet egy defensive end, akinek nem kell feltétlenül korai körösnek lennie.

Remek sebessége mellett hosszú és erőteljes karokkal rendelkezik. Jó szögeket választ a szereléshez. Elférne egy ilyen fizikális játékos a védőfalba is. Nagy hátránya azonban, hogy nem voltak igazán jó statisztikái és nem tudta kihasználni erejét. Ebben mindenképp fejlődnie kell az NFL-ben. Jó környezetbe kell kerülnie, ahol fokozatosan fejlődhet. A 4-5. körben jó választás lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr345229279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása