Folyatódik a sor, a negyedik helyen következik Ahmad Bradshaw.
Draftolásakor senki nem várt olyan teljesítményt Bradshaw-tól, amit New Yorkban töltött évei során mutatott. A hetedik körbe leginkább karakterproblémái miatt csúszott, de végül bebizonyította, hogy kezdőként is megállja a helyét. 2008-ban a Jacobs, Ward, Bradshaw hármas a liga legrettegettebb futóhármasa volt, hiszen Jacobs és Ward is 1000 yard feletti idényt produkált. Utóbbi távozása után Bradshaw több lehetőséget kapott később pedig a kezdő helyet is megkapta.
Újonc esztendője két fumble-val indult, majd a returner szerep után running backként is pályára léphetett, amit egy Bills elleni 88 yardos TD-vel hálált meg. A Super Bowlon ő volt a legtermékenyebb futónk 45 yarddal. Ahogy már korábban szóba került, 2008-ban harmadik számú futóként villoghatott. Egy évre rá azonban második számúvá lépett elő, ami számain is látszott, hiszen 778 futott yardot és 7 TD-t ért el. 2010-ben aztán megkapta a kezdő helyet is és 1200 yard felett zárt. Sajnos keserű pillanatok is voltak ebben az évben, mivel alaposan előjöttek Bradshaw fumble problémái, amelyben a liga "élmezőnyében" zárt. A Super Bowl győzelem évében tehát a labdabiztonság volt az elsődleges jelszó és javítani is tudott ezen. Az idény előtt új szerződését is megkapta, amely 4 évre szólt 18 millió dollárért. Az indianapolis-i döntőn ő szerezte az utolsó touchdownt. Ezt követően azonban fájhatott a feje, hiszen David Wilsont draftoltuk az első körben. Az újonc játékosnak azonban nem volt hatása Bradshaw tavalyi szereplésére, hiszen 2010 után ismét 1000 yard feletti teljesítménnyel zárt.
Ellenben Wilson év végi jó játéka és Andre Brown felbukkanása döntésre késztette a vezetőket, ami azt jelentette, hogy megváltunk játékosunktól. Ugyan mindkét fél úgy nyilatkozott, hogy elképzelhető lehet egy visszatérés, de ne legyenek illúzióink, ez nem fog megtörténni. Azóta Bradshaw Pittsburgh-ben járt, ahol egyelőre nem kapott szerződést, de egy második látogatás lehetséges a napokban. Akárhol is folytatja, ha egészséges tud maradni néhány szép éve még lehet a ligában.