A védelemnek majdnem minden részébe, így a linebacker sorba is elférhet az erősítés, Devin White pedig olyan szintű tehetség, akinek felmerülhet a kiválasztása.
A védelemnek majdnem minden részébe, így a linebacker sorba is elférhet az erősítés, Devin White pedig olyan szintű tehetség, akinek felmerülhet a kiválasztása.
Nem a szél hordta össze az 5-11-es mérleget, sajnos több olyan játékosunk volt akik a képességeikhez képest alulteljesítettek. Másodikként most arról szavazhattok, hogy kivel voltatok a legelégedetlenebbek.
Történelmien gyengén teljesítményt nyújtottunk az elmúlt években, hiszen a legutóbbi hét szezonból mindössze egyszer jutottunk rájátszásba. A 2017-es lebőgést követően komoly változások jöttek és Dave Gettleman kicserélte a csapat nagy részét. Ugyan érzékelhettünk némi javulást, de az 5-11-es mérlegre továbbra sem lehetünk büszkék és ha nem sikerül növelni a győzelmek számát, akkor a Shurmur-Gettleman páros lába alatt is forró lehet a talaj. Összeszedtem néhány olyan tényezőt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy újra a rájátszásért küzdő franchise-ok között legyünk.
A szezon végeztével eljutottunk oda is, hogy megkezdődjön az egyéni elismerések kiosztása. Kezdésként a 2018-as idény leginkább túlteljesítő játékosairól szavazhattok és azt hiszem most lesz a legnehezebb dolgom. Ezt követően érkezik a legnagyobb csalódás, majd az offensive és a defensive MVP. Na de lássuk a medvét!
Igen, elérkezett az idő, megkezdem az előttünk álló draftra való felkészülést és nekiesek a tehetségek bemutatásának. Tavaly volt egy Josh Allen akit nem annyira komáltam (bár a Bills már teljesen korrekt helyen vitte el) és idén is van egy aki megoldást jelenthet a gyengélkedő passzsiettetésünkre. Vajon tényleg ő lehet az emberünk?
A podcastben már megbeszéltük hogyan láttunk a 2018-as esztendőnket, most pedig lássuk, hogy a Pro Football Focus milyen osztályzatokat adott a játékosainkat.
Elkészült a beígért podcast, amelyben az idei évünket foglaltuk össze és a végén megválaszoltuk a kérdéseiteket is:
A meghallgatás után ajánlott a következő videó megnézése is:
Érdekeset nyilatkozott Mark Herzlich, aki szerint irányítóváltás jöhet, legalábbis ezt olvasta ki Dave Gettleman legutóbbi sajtótájékoztatójából. A linebacker a következőket nyilatkozta a GM-ről:
"Nem Manningben látja a jövőt. Egyáltalán nem akarta kommentálni a helyzetet, de szabadon engedte kicsit az érzelmeit, amelyek elárulhatják, hogy mit is szeretne tenni. Mind a Giants-nek, mind Eli-nak más lenne az ideális. A csapat számára az, hogyha ki tudnák harcolni a fizetéscsökkentést és újabb egy évig megtartják, hogy mentorálhasson egy fiatal QB-t. Sokan (köztük én is) azt gondolták, hogy ez már idén bekövetkezik."
Csak tippelni tudunk arról, hogy mi lesz az idei évi stratégiánk, de elképzelhető, hogy bekövetkezik Herzlich jóslata. Tavaly egyértelműen kitartott Manning mellett a front és ugyan bíztam benne, hogy megkezdjük a generációváltást, de nem sok esélyt láttam rá. Jelenleg azonban másképp gondolom, a legutóbbi sajtótájékoztatón kapott el engem is először az a gondolat, hogy először van valódi esélyünk arra, hogy az első körben draftoljunk egy QB-t. Vajon tényleg így is lesz?
Nem sikerült jó szájízzel zárni az évet, a Colts elleni szoros vereség után most sem jött össze a végjáték, hiszen hiába sikerült labdát szerezni 3 perccel a vége előtt, a győzelem elmaradt.
Szétnézve a közösségi médiában egy újabb gyerekes vitatkozás vette kezdetét, ezúttal az Eli Manninget támogatók és az elüldözni vágyók feszülnek egymásnak hétről hétre. Az előbbiek minden egyes jó passzánál büszkén postolják ki, hogy igen, ő az én irányítóm, míg az ellentábor a rossz döntéseknél és a labdaeladásoknál teszi ezt. Az igazság persze most is valahol a kettő között található, az éremnek pedig nemcsak két oldala, hanem éle is van.
Megvan az NFL Fantasy Liga idei bajnoka: a Bigblue Brauhaus! Gratulálunk!
Mindenkinek köszönet a részvételért, a játékért, reméljük jó szórakozás volt. Minden Giants szurkolónak Boldog Karácsonyt!
Sikerült javítani a múlt heti szegényes játékon, azonban ez sem volt elég a győzelemhez, hiszen 1 pontos vereséget szenvedtünk az Indianapolis Colts otthonában, ezzel pedig 5-10-re változott a mérlegünk.
Három Giant a Pro Bowl rosteren:
Nekem valaki hiányzik...
Mint a facebook postból megtudtátok történelmien rossz időszakot élünk, az elmúlt hat szezonból mindössze egy alkalommal sikerült pozitív mérleggel zárni. Egyre többször beszélt Pat Shurmur az öltözői kultúra megváltoztatásáról, Dave Gettleman pedig nem véletlenül forgatta fel a csapat keretét. Akár kimondják akár nem, a rebuild (végre) elkezdődött, ez azonban számos fájó döntéssel is kell, hogy járjon. Vajon hol tartunk ebben a folyamatban és mikor lehet újra versenyképes csapatunk?
Kedvenceink vasárnap pont olyan eredményt produkáltak, amilyen az időjárás volt az egész meccsen. Ezzel a vereséggel végérvényesen kiszálltunk a wildcard helyek versenyéből, de nézzünk néhány említésre méltó infót és adatot a mérkőzéssel kapcsolatban.