Magyar New York Giants Szurkolói Blog

4/132: Brandon Mosley, OT

2012. április 29. - Asbee

Ezúttal a Bowl.hu fórumáról kristof segédkezett az írásban, a következő sorok az ő nevéhez fűződnek 4/132-es választásunkról.

Brandon Mosley 1988. december 21.-én látta meg a napvilágot a georgiai Jefferson városkában. Sportolni is itt kezdett, a helyi gimnázium sztárja volt, több poszton is kipróbálta magát. Végzős évére a térség legjobb linebackere, puntere (!) lett, ill. az állam all-star csapatába választották tight endként (emelett kosarazott is, nem is rosszul). Felsőoktatási tanulmányait a Coffeyville Community Collegeban kezdte, az első évben redshirted volt, 2009ben viszont TE-ként (12 elkapás, 229 yard és 2 TD) és DT-ként (39 tackle, ebből 4 negatív yardos valamint 11.5 sack) is remekelt, ami több elsőosztályú egyetem érdeklődését is felkeltette. A Florida State és a Mississippi Egyetem is csábította, de végül az Auburnre iratkozott be, ahol a tavaszi edzések alatt OT-t faragtak belőle. Az őszt már ezen a poszton játszotta végig, 11szer kezdett a jobb oldalon, LT-ként csak a jelenlegi Panthers játékos, Lee Ziemba sérülése esetén vetették be. Az idei szezont viszont már a bal oldalon kezdte, ám a halovány teljesítménye miatt gyorsan (3 meccs alatt) visszakerült a jobb oldalra.

Méretei megfelelnek egy OT-nek, 6-6 magas, 314 font, a karja átlagos hosszúságú a kezei viszont nagyobbak a poszton megszokottól. A combinera meghívták, középszerű eredményeket ért el, szinte egy az egyben Riley Reiff számait „másolta le”, viszont gyorsabban vált irányt.

Erősségei

  • Jó mentalitás
  • Hajlékonyak a térdei és gyorsan vált irányt
  • Gyorsan reagál, jó lábmunka a snap után
  • Hosszú karok és jól használja a kezeit
  • Jól pozicinálja magát, jó szöget választ futás blokkoláshoz
  • Gyakorlatilag le tudja tüközni a védő mozgását

Gyengeségei

  • Tapasztalatlan a poszton
  • Erősebb felsőtestre van szüksége
  • A dereka nem elég hajlékony így néha lecsúszik a blokkról
  • Az agresszív pass-rusherekkel nem tud mit kezdeni
  • Nem került szembe még komoly ellenfelekkel

Az NFL-ben a támadófalemberek a legokosabbak, ez rá nem feltétlenül igaz (az egyetemen közigazgatást tanult, de előtte két évig volt JuCo-ban) ellenben egy nagyon jó személyiség, csupaszív és keményen dolgozik. Nagyon nyers, rengeteget kell még tanulnia ellenben jó labdaérzéke van (a fumble-öket jó eséllyel szerezheti vissza) de szinte biztos, hogy csak jobb oldali tackleként számíthatunk rá. Kövessétek twitteren is!

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr764479461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása