Magyar New York Giants Szurkolói Blog

2012-es értékelő: Defensive line

2013. január 22. - Asbee

Áttérve a védelemre, következzen a roppant módon alulteljesítő defensive line értékelése.

Hagyományosan erős védőfal található a Giants-nél, ahol számos klasszist is találunk. Ilyen például Jason Pierre-Paul, Justin Tuck vagy Osi Umenyiora. Vannak olyan csapatok, ahol egy ilyen jó defensive end nincs nálunk pedig három ilyen klasszis is játszott. A defensive tackle-k között is találhattunk jó játékosokat Linval Joseph vagy Chris Canty személyében. Ennek ellenére idén valami nem stimmelt...

JPP 2011-ben 16,5 sacket, idén pedig ennél kereken tízzel kevesebbet ért el. A tackle-k számában azért még így is jól teljesített, hiszen 66-ig jutott. Számos alkalommal kapott double teamet, így nem csoda ha a számok alapján visszaesett. Társai sem életük szezonját futották, közöttük pedig így nehéz volt kitűnnie. Azért a Pro Bowl szereplés így is összejött neki. Az egyik legnagyobb csalódás Justin Tuck volt, aki sorozatban második idényében vallott szégyent. Kár érte, hiszen a tavalyi rájátszásra ő is régi önmagát idézte. A gyenge játék akár fizetésének csökkentését, sőt drasztikusabb esetben távozását is jelentheti.

Osi Umenyiora egy fokkal jobban szerepelt, igaz ő is csak 6 sackig jutott. Fél lábbal már elhagyta New Yorkot, hiszen szerződése lejárt és a fizetési sapka miatt nem lesz hely fizetésére. Elmondása szerint egyébként is a kezdő szerepre vágyik. Mathias Kiwanukát is vehetjük a defensive endek közé, hiszen linebackerként nem tudott pluszt nyújtani, ezért az év második felében inkább eredeti pozíciójában szerepelt. Osi valószínűsíthető távozásának köszönhetően valószínűleg továbbra is DE lesz. Adrian Tracy-ből nem sokat láttunk, igaz 1 sacket így is szerzett. További sorsáról a training camp dönt majd. Hasonló helyzetben lesz Adewale Ojomo is.

A defensive tackle-ket alaposan megtizedelték a sérülések, hiszen az offseasonban Shaun Rogers IR-re került, Chris Canty pedig PUP listán kezdett. Később ACL szakadása miatt Markus Kuhn is sérültlistára került. Linval Joseph második évében volt kezdő és tovább javított statisztikáin. 4 sacket ért el és a futások megállításában is jeleskedett. Ugyan kissé visszaesett, de még így is ő volt a leghasznosabb DT a csapatban. Felépülése után Chris Canty is mutatott szép játékokat, de fizetéséhez képest jobb játékot várna tőle az ember. Akár a csapatból is távozhat, de szerződésének átsrukturálására mindenképp szükség lesz. Rocky Bernardnak többször is kezdenie kellett és nem vallott szégyent, igaz nem is egy elit játékos. Szerződése lejárt, kora miatt valószínűleg nem tér már vissza.

Több fiatalt is találhatunk, elsősorban Markus Kuhn lett kellemes meglepetés. Hetedik körösként a roster megszerzése lehetett a cél, ez összejött neki és jó csere volt. Marvin Austin sorozatban két év futballt hagyott ki, erre pedig ráment az idei éve is. Legtöbbször az inaktívak között találhattuk, így jövője kétséges. Kár lenne érte, hiszen második körös picket áldoztunk rá. Persze ne temessük még őt, ennél biztosan jobb játékra képes.

Összességében tehát a defensive line alaposan alulteljesített idén, hiszen ennél jóval jobb játékra is képesek. A védelem gyengélkedésének egyik fő oka a pass rush hiánya volt, csoda hogy ennyi interception összejött ennek hiányában. A run D sem volt túl bizalomgerjesztő, ebben pedig a defensive tackleknek kell javulnia. A drafton a védelembe várok picket az első körben, hiszen az offense-ben az OT pozíció jelent igazi needet, oda pedig Reese még nem húzott sosem ilyen korán. Kézenfekvő lenne tehát egy újabb D line pick. Egy fiatal játékos érkezése ráadásul alaposan felkavarhatná az állóvizet. Majd április végén kiderül...

Értékelés: D

Potenciál: A+

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr965033288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása