Az újonnan induló sorozatban is a draftra utalok, hiszen csapatunk general managere Jerry Reese legjobb választásait foglalom össze. A GM egyik legnagyobb erősségének a jó draftolási képességét mondják, hiszen többek között ennek köszönhetően is sikerült begyűjteni bő egy éve az újabb Super Bowl trófeát. Az ötödik helyen Will Beatty következik.
Az egyik legjobb választásnak tartották az offensive tackle-t 2009-es draftolásakor, hiszen top 50 prospect volt és végül összességében a 60-dik helyen sikerült draftolni. Reese-nek egyébként is szokása csúszó játékosokat draftolni. Ez néha bejön (Manningham, Hosley, Randle) néha nem (Sintim, Austin).
Újonc évében mind a 16 mérkőzésen játszott, kezdetben special teamerként, illetve extra blokkoló tight endként. Kareem Mackenzie sérülése után 4 mérkőzés erejéig kezdőként is szerepelhetett és olyan kiváló defensive endek ellen játszott, mint Brian Orakpo, Julius Peppers vagy Jared Allen. 2010-ben sokan már a kezdő LT-t látták benne, de továbbra is maradt korábbi szerepében. Az első mérkőzésen sérülés miatt 8 hétig az oldalvonal mellé kényszerült. Végül két mérkőzésen szerepelt Diehl sérülése miatt és egy sacket sem engedélyezett. 2011 aztán az áttörés évét jelentette, hiszen az offseason elején már őt nevezték ki a kezdő left tackle-nek. Egyértelműen elkezdődött egyfajta generációváltás, hiszen Rich Seubert és Shaun O'Hara is vátozott. 10 mérkőzésen kezdett is, majd az Eagles ellen a szemében retinaleválás keletkezett, így végül kimaradt a nagy menetelésből. Tavaly egy újabb sérüléssel kezdte az évet, de végül visszaszerezte kezdő helyét. Egész évben jól teljesített, ami meghozta az eredményét is.
Február 27-én aláírta új 5 évre szóló szerződését 38,75 millió dollár értékben (19 millió garantált). Ez tehát azt jelenti, hogy sikerült megállapodnunk a támadófal egyik legfontosabb emberével és évekre biztosított lett Eli vakoldala (persze ha Beatty nem sérül meg). Az utóbbi években magasan ő volt a legkorábban kiválasztott falember csapatunkban, ami alaposan be is jött, hiszen jól teljesítő kezdő játékost találtunk személyében.