Magyar New York Giants Szurkolói Blog

7/238: T.J. Brunson, LB (South Carolina)

2020. április 26. - Asbee

Az NFL draft véget ért, csapatunk talicskányi új játékossal gazdagodott. Mindazonáltal ezek a játékosok nem ugyanazt a szintet képviselik és ismertségben is hatalmas különbségek vannak közöttük. Minden draft alatt eljön az a pillanat, amikor egy húzás után azt kérdi magától az ember: „Ez meg ki a bánat?” Ennek jó okai vannak. Minden évben 250+ játékos kerül kiválasztásra, valamint legalább 100 másik játékos jut el a training campekre, mint draftolatlan szabadügynök és rajtuk kívül van még ki tudja hány játékos, akiknek itt véget ér az álom. Míg más csapatokon jót lehet nevetni, amikor ilyen játékosokat húznak (Minél korábban, annál nagyobb a móka – Emlékszik még valaki Jonas Moutonra?), addig a hazai pályára érkező ilyen pickeket jobb, ha a hátsó körökre korlátozzuk. Ebben az írásban a csapat egyik ilyen 7. körös választottjával T.J. Brunsonnal ismerkedhetünk meg.

Tremari Jerelle Brunson 1997. december 3-án született. Középiskolás éveit a Richland Northeast High Schhol-ban töltötte, ahol a focicsapat meghatározó játékosa volt. Junior évében súlyos csípő sérülést szenvedett, de felépült és végzős éve után az ország 40. középső linebackereként rangsorolták az ESPN szakértői. A South Carolina egyetemén folytatta pályafutását, ahol 3 évig kezdőként szerepelt. Az első három évben, mint középső, utolsó évében, mint „Will” linebacker játszott. A személyes sikerek igazából a második évében kezdték megtalálni. A Michigan ellen lejátszott Outback Bowlon megszerezte karrierje első két sackjét, a szezon után pedig a „Strength & Conditioning” valamint a “Tenacity” díjakkal gazdagodott. Tehát kemény volt és kitartó. Akik hallgatják a podcasteket, azok tudhatják, hogy véleményünk szerint, ha egy linebackernek ezek a legfontosabb tulajdonságai, nos, az ritkán jó jel. Harmadévesként csapatkapitánynak választották és Javon Kinlaw társaságában a védelem MVP-je lett az év végén. Mindezek mellett olyan elismerésekben volt része, mint a „Nutrition”,”Unselfish Teammate”,”Leadership” és „Most Productive Player” díj. Tehát önzetlenül mutatott példát a csapattársainak arról, hogy hogyan kell sokat és hatékonyan enni. Végzősként újra kapitánynak választották és ismét megkapta a „Leadership” díjat. 4 éves egyetemi pályafutását 283 szereléssel zárta.
 

Erősségek

Kemény, kitartó és vezetői képességei vannak. Kiváló munkamorál. Fizikális és agresszív. Megfelelő ütőerővel rendelkezik. Több LB poszton is játszott. Van tapasztalata az irányítók siettetésében is.

Gyengeségek

NFL szinten alulméretezett. Csak átlagos atletikusság. Habár nem fél a blokkoktól, általában nem tud leválni róluk. Meggyűlt a baja az elrontott szerelésekkel, NFL szinten ezt sokkal jobban ki fogják használni. Emberfogásban tanácstalan, mint egy kisközség. Technikája inkonzisztens. Fejben nem a leggyorsabb, a play fakeknek és testcseleknek rendre felül. Nem robbanékony, kell neki idő, mire eléri a csúcssebességét.

Combine eredmények

  • Méretek: 6 láb magas és 230 lb tömegű

 

Ha mindezek után valaki azt kérdi, hogy:

- “Lotus, ezzel azt akarod mondani, hogy kicsi az esélye annak, hogy Brunson sokra viszi az NFL-ben?”

Azoknak csak annyit mondanék:

- Pontosan ezt akarom mondani!

A karaktere és vezetői képességei miatt biztos szeretni fogják az edzők, viszont hiányosságai miatt kétlem, hogy sok szerepet fog kapni. A Special Teamben agyrázkódást kapni tökéletes lehet, de ne tőle várjuk a megváltást. Sokat profitálhat egy gyakorló csapatban eltöltött évből.   

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr9215642536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása