Magyar New York Giants Szurkolói Blog

A decemberi jelszó: rájátszás

2022. november 30. - Asbee

Azt mondta Brian Daboll, hogy egy új szezon kezdődik. Ezzel csak egyet lehet érteni, hiszen a következő forduló már decemberre esik, az előttünk álló 6 mérkőzésből pedig 4 csoportrangadó lesz. Nem számít milyen céllal vágtunk neki a szezonnak és az sem, hogy mennyi sérültünk van, a cél a rájátszás!

Komoly feladat előtt áll az edzői stábunk, hiszen az erős kezdés új elvárásokat hozott magával és szokatlan az érzés, hogy az év ezen szakaszában komoly téttel bíró mérkőzéseket kell végigizgulnunk. Azt már most előre kijelenthetjük, hogy átlag feletti munkára lesz szükség az oldalvonal mellett és a lelátón dolgozó szakembereinktől. A bye weekig az idei év legjobb vezetőedzői között emlegették Brian Dabollt, novemberben azonban kicsit visszaesett a megítélése. Mellette szól, hogy számos fontos játékosa kidőlt és a Cowboys ellen az első félidőben sikerült versenyben maradni a riválisunkkal. Mintha kicsit beszürkültek volna Mike Kafka hívásai, de bízhatunk benne, hogy újra lapoz egyet vagy kettőt a playbookban, hiszen múlt héten kezdéskor sikerült meglepnie az ellenfelet. Még nagyobb kihívás előtt áll Wink Martindale, akinek nem nagyon jöttek be a blitz-ei, hiszen utoljára a Texans ellen sikerült sackelni az ellenfél irányítóját. Nyomást ugyan sikerült kialakítani, de az egyébként is gyenge secondary sérülékenységére már nincs ellenszer.

Komoly teszt előtt állnak a játékosaink is, akiknek a jövőjüket is befolyásolhatja ez a másfél hónap. Nagyot javult tavalyhoz képest Daniel Jones megítélése, aki megbízhatóan játszik idén. Ebben óriási szerepe van az edzői stábnak, akik nem helyezik megoldhatatlan feladat elé, igaz a mostanában látott konzervatív felfogáson változtatni kell, hiszen elsősorban a passzjáték hozza a pontokat. Kiváló felmérő lesz tehát ez a végjáték Jones-nak, a PO-ba jutás esetén óriási lépést tehet a szerződéshosszabbítás irányába. Saquon Barkley-n is nagy a felelősség, hiszen már most 224 alkalommal cipelhette a labdát, ez pedig óriási szám. Hiába emlegetik a liga legjobb futói között, a running backek szerepe folyamatosan csökken, ráadásul a Lions és a Cowboys védelme is kivette Barkley-t a játékból. Múlt csütörtökön ráadásul Matt Breida és Gary Brightwell is agilisabban mozgott nála, így annak a veszélye is fennáll, hogy a korábbi 1/2-es választottunk elfogyott az idei évre. Ez a kimenetel a következő szerződését is erőteljesen befolyásolhatja. Az elkapók közül egyedül Darius Slaytonban lehet bízni, Kenny Golladay-t a Bills-ből kikukázott Isaiah Hodgins is kiszorította a csapatból, Richie James pedig a garbage time-ban tud csak villogni. Van esély Odell Beckham Jr. visszatérésére, aki a két ACL szakadása ellenére is azonnali upgrade lenne, persze a legutóbbi repülőteres hírek után nem tudom mennyire jó ötlet elköteleződni mellette, hiszen vélhetően több évre akarna aláírni. A beat writerek információi alapján egyre közelebb van Daniel Bellinger visszatérése, a hiánya a futásblokkolásoknál és a red zone-ban is komoly fejfájást okoz. A támadófal Evan Nealt kaphatja vissza, aki pont akkor szenvedett bokasérülést, amikor elkezdett javulni a teljesítménye. Ben Bredeson is feltámadt az IR-ről, de inkább Nick Gates miatt vagyok izgatott. A Dallas ellen kezdett először a lábtörése óta és ott folytatta, ahol korábban abbahagyta. A kezdőcsapatban kell hagyni, több esélyünk van vele a győzelemre, mint Jon Feliciano-val.

Azért is javulás kell az offense-től, mert egyre kevésbé érzem hatékonynak a védelmünket. A liga egyik legjobb DT párosa a miénk, Dexter Lawrence és Leonard Williams is remekül játszik, idén azonban sajnos nem képviselnek megfelelő minőséget a rotációs embereink, ekkora testtömeggel pedig nem lehet négy negyeden át végig hatékonyan játszani. Óriási segítséget kaphatnak a passzsiettetők, hiszen visszatérőben van Azeez Ojulari, aki a 4. hét óta nem tudott pályára lépni és számomra az ő hiánya az év egyik legnagyobb csalódása. Eddig nem jöttek a sackek Kayvon Thibodeaux-tól, de csütörtökön dominálta a Cowboys védőfalát, szóval őt se írjuk még le. A cseréikről nem tudok túl sok jót írni, Oshane Ximines kb. kéthetente találkozik az irányítóval, amiből vagy egy sack vagy egy büntetés lesz, Jihad Ward pedig nagy örömködések közepette megállít az elején egy futást, ezután pedig jövő vasárnapig legfeljebb az eltűnt személyek listáján láthatjuk a nevét. A linebackereink sem fogják megváltani a világot, de legalább sikerült Tae Crowdert a padra ültetni. Jaylon Smith és Micah McFadden is odaér a futókhoz, azonban nagyon hiányzik egy sideline-to-sideline sebességgel rendelkező LB és az sem lenne baj, ha valaki értene kicsit a coverage-hoz. Persze nem mérik olcsón ezeket a védőket, még 2022-ben is első kört érnek a drafton ezek a fiatalok. Ennél is nagyobb problémát jelent a secondary, ahonnan Xavier McKinney a saját, Adoree’ Jackson pedig az edzői stáb hülyesége miatt esett ki. Sajnos ezek tipikusan olyan sérülések, amelyek adott esetben sorsdöntőek lehetnek. Nagyon remélem, hogy mindketten vissza tudnak még térni, hiszen hétről hétre kiváló elkapókkal kell farkasszemet nézni és láttuk csütörtökön, hogy milyen kimenetelre számíthatunk. Persze akkor Fabian Moreau sem tudott pályára lépni, aki eddig abszolút pozitív meglepetésnek számít. Ugyanez mondható el Julian Love-ról is, hiszen házon belül a szerelések és az INT-k számában is az élen áll.

Beszélnünk kell a sorsolásról, amely igencsak megnehezedett a szezon hajrájához érkezve. Ezt annyira nem bánom, hiszen rendre rájátszásba igyekvő csapatokat kell legyűrnünk, ha pedig sikerrel járunk akkor elmondhatjuk, hogy egyértelműen helyünk van a PO-ban. Most vasárnap egy olyan mérkőzés következik a Commanders ellen, amelyet be kell húzni. Sajnos nagy szériában vannak, hiszen sorozatban 3 győzelmet arattak, egy újabb W-vel pedig átveszik a harmadik helyünket az NFC Eastben. Érdekesen alakul Ron Riveráék sorsolása, hiszen jövő héten bye weeken lesznek, utána pedig ismét velünk kell megküzdeniük, ez pedig komoly előnyt adhat nekik... A két washingtoni rangadó között sem lesz egyszerű dolgunk, hiszen azt a Philadelphia Eagles-t fogadjuk, akik ellen szinte már történelmi hagyománynak számít a „balszerencsénk”. A karácsonyfa felgyújtásán és a rokonokkal való politizáláson kívül is anyázásokkal fog telni az ünnepünk, hiszen pont 24-re esik a Vikings elleni mérkőzésünk. A sör mellé készítsétek be a rövidet, szükség lesz rá! A szilveszteri másnapunkat pedig a Colts elleni, vélhetően alacsony pontos és szenvedős találkozón enyhíthetjük, akiknek a legyőzésével két vállra fektethetjük a teljes AFC South-t. Ismét az Eagles következik az utolsó fordulóban, akik addigra már a rájátszásba juthatnak, így elképzelhető, hogy számos kulcsjátékosukat pihentetni fogják. Az elmúlt években már láthattuk, hogy szeretik befolyásolni az eredményeket, bár ebben az esetben nem mi lennénk a kezdeményezettek és vélhetően mindent meg fognak tenni azért, hogy ne Philadelphiában harcolják ki a játékosaink a PO-t.

Nehéz dolga van a játékosainknak, azonban eljutottunk arra a pontra amikor már kijelenthető, hogy csalódást keltene, ha lemaradnánk a rájátszásról. Egyrészt a 7-4-es mérlegnek köszönhetően jelenleg simán playoff résztvevő lenne a csapatunk, másrészt négy csoportmérkőzés következik, amelyek mindig különös presztízzsel bírnak a szurkolók körében. Sok hiányposztot találunk, azonban van néhány olyan kulcsemberünk, akik most bebizonyíthatják, hogy a legfontosabb pillanatokban is jól tudnak teljesíteni. Láttunk már néhány bravúrt idén és az elmúlt évek sikertelensége után végre ránk férne némi szerencse is. Jelenleg minden okom megvan arra, hogy úgy érezzem egy szép új fejezet kezdődött idén a franchise történelmében, ennek pedig az első sikere lenne, ha versenyben lennénk az alapszakasz után.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr1617990384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása