Magyar New York Giants Szurkolói Blog

2012-es értékelő: Special Team

2013. február 05. - Asbee

Végül de nem utolsó sorban következik special teamünk értékelése, amely első ránézésre mintha feljavult volna az elmúlt évekhez képest. Most kiderül így van-e.

Ami fontos: sem kezdőrúgásból sem puntból nem kaptunk touchdownt. Érzésem szerint az ellenfél visszahordásainál ez a kulcs. Nem szabad engedni, hogy rögtön pontot szerezzenek. Ha nem jutnak be az end zone-ba, akkor még történhet bármi. A red zone-ból sem szereznek mindig touchdownt, így egy mezőnygóllal meg lehet úszni, illetve turnoverek ott is vannak szép számmal...Ellenfeleink 23,7 yardos átlaggal hordták vissza a kezdőrúgásokat, ezzel a 16-dik helyet foglaltuk el a ligában. Tűrhető adat. A 94 kickoffból azonban csak 24 lett touchback, ennél jobb teljesítményre lesz majd szükség Tynes-tól.

Áttérve a visszahordásokra itt már elégedettek lehetünk, hiszen returnereink 26,2 yardos átlaggal vitték vissza a labdát, amivel a hetedik helyen végeztek összesítésben. Azt is meg kell említeni, hogy egy touchdownt is sikerült elérni. A punt returnöknél sajnos ennyire nem volt jó a helyzet, hiszen 7,2 yardos visszahordásonkénti átlagot sikerült produkálni, ami mindössze a 30-dik helyre volt elég. De legalább a labdákat nem ejtették el játékosaink...

Visszahordóink közül a kick returnnél David Wilsont lehet egyedül értékelni, ő pedig klasszis teljesítményt nyújtott! A New Orleans ellen touchdownt ért el, visszahordásonként pedig 26,9 yardos átlagot produkált. Az utóbbi évek játékához képest ez egyértelmű javulás. A puntokat kezdetben Rueben Randle hordta vissza, az elsődleges cél pedig a ball security volt. Tudtuk, hogy Randle nem fog nagy számokat produkálni, így az idény végére be is következett a csere és Domenik Hixon kapta vissza régi szerepét. Sajnos ő sem tudott kiemelkedőt nyújtani, az azonban már pozitív dolognak mondható, hogy legalább a labdát ritkábban ejtették el visszahordóink.

Rúgóink közül Lawrence Tynes a tőle már megszokott teljesítményt hozta, kb. az NFL átlagához tartozik. Képes mérkőzéseken át jól teljesíteni, majd több nagyot is hibázni. Elsősorban a nagyobb távolságokkal akad problémája, 50 yard felett nagy valószínűség szerint hibázik, ezen pedig már nem is fog tudni javítani. Steve Weatherford kiválóan szerepelt és megérdemelte a punterekhez képest magas fizetést. 47,6 yardos átlaggal rúgta puntjait, amivel összesítésben a nyolcadik lett. A többi statisztikában sem vallott szégyent, így csapatunk egyik legmegbízhatóbb játékosa volt véleményem szerint.

Összességében az előző évekhez képest alaposan feljavult a special team, de még mindig lehet fejlődni. Kell egy jó punt returner és Wilsont sem tudjuk majd ennyit foglalkoztatni, mivel jövőre már elsősorban futóként kell jeleskednie. Hosszútávon Lawrence Tynes személye is kérdéses lehet. Ha idény eleji játékát hozza, akkor nem lehet vele probléma, a buta hibákat azonban hanyagolnia kell.

Értékelés: B

Potenciál: B

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr15056029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása