Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Chad Jones távozott csapatunktól

2012. május 14. - Asbee

Korábbi harmadik körös pickünket, a safety Chad Jones-t waive-eltük két évvel ezelőtti autóbalesete után.

Ugyan Jones szépen fejlődött, de a fizikai tesztet elbukta, messze áll attól, hogy az NFL-ben játszhasson. General managerünk, Jerry Reese így nyilatkozott:

"Jones továbbra is a Giants családjához tartozik és tovább folytatjuk a rehabilitációt. Ahogy a balesete óta már elhangzott, rendkívül szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy Jones továbbra is életben van és képes normál életet élni."

(Korábbi) játékosunk két évet a reserve/non-football injury listen töltött. 2010. június. 25-én szenvedett autóbalesetet, bal lábában több csont eltörött, valamint az idegek is sérültek. Az amputáció is szóba került, szerencsére azonban erre nem került sor. Csapatunk egyik orvosa, Dr. Scott Rodeo a következőket mondta:

"Chad több sérülést is szenvedett a bal lábán, több helyen eltört a sípcsontja, ami az izmok és az idegek sérülését is eredményezte. Ez a fajta sérülés rendkívüli módon veszélyezteti a végtagot és számos esetben amputációt is eredményezhet. A játékos remekül haladt a gyógyulással, aminek következtében sikerült megmenteni a lábát is. Ennek ellenére maradandó károsodást is szenvedett, izmai gyengültek. Ennek eredményeként képtelen lesz már profi szinten teljesíteni."

Természetesen Jones ügynöke, Rocky Arceneaux is megszólalt:

"Meg szeretnénk köszönni a Giants-nek mindazon támogatást, amit a szerencsétlen baleset után két évig adott. A kapott segítség túlmutat a csapat kötelezettségein, Chad és a családja is rendkívül hálás ezért. A játékos kisebb visszaesést tapasztalt, viszont egy teljes felépülésben reménykedünk a következő néhány hónapban. Mindenkinek köszönjük a támogatást. Csapattársaival hamarosan találkozni fog."

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr294508857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása