Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Médiakörkép a csoportmeccs után

2012. december 04. - Petedaddy

Újra nyitott a harc az NFC East-ben

Ed Valentine – www.bigblueview.com

Hivatalosan a Giants kezében van a csoportgyőzelem lehetősége.

A Giants elvesztette a hétfő esti rangadót a Redskins ellen. Mindez azt jelenti, hogy 4 meccsel a vége előtt, 7-5-ös mérleggel, egy győzelemre vannak a Dallastól és a Washingtontól, akik egyaránt 6-6-tal állnak.

Az első félidőben a támadósor több mint 20 percig tartotta a labdát, kiépítve ezzel a 13-10-es vezetést a szünetben, de a büntetések és az elszalasztott lehetőségek végül kudarcra ítélték a kékeket.

Lawrence Tynes három field goal-t értékesített ugyan, de kihagyott egy 43 yardos kísérletet a második negyedben, Zac DeOssie gyenge snap-jét követően.

Emellett a Giants összesen kilenc, a szezonban idáig a legtöbb, szabálytalanságot követett el, melyek nagyon sokba kerültek. Az intentional grounding Manningtől az első negyedben mezőnygólra kényszerítette a csapatot, az utolsó drive-ban pedig Will Beatty holding-ja érvénytelenített egy first down-t, aztán végül puntolni kellett.

Hiába az első félidei, több mint 20 perces dominancia, kétszer is mezőnygólra kényszerült a csapat. A második félidőben mindössze három pont került a Giants neve mellé és a védelem sem tudta veszélyes távolságon kívül tartani a Washingtont.

Tehát az NFC East-ben folytatódhat a harc. A Giants ugyan jobban áll, de nyilvánvaló, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a hátralévő szezonban.

Villongások a Giants és a Redskins között

Ohm Youngmisuk – www.ESPNNewYork.com

Felizzott a harc a New York Giants és a Washington Redskins között. Miután a Redskins 17-16-ra legyőzte a Giants-et, a Washington tulajdonosa, Daniel Snyder jól hallhatóan fejezte ki  gyűlöletét a címvédő iránt. A médiát a szokásosnál hamarabb engedték be az öltözőbe,  így a USA Today munkatársa észrevette, hogy Snyder kezet fogott az egyik alkalmazottal, miközben ezt mondta: „Utálom ezeket a gennyládákat!”           

A Washington egyébként egész héten úgy tüzelte csapatát, hogy John Mara-tól, a Giants tulajdonosától (aki az NFL management committee elnöke is egyben), származó idézeteket függesztettek ki az ajtókra. Ezek olyan mondatok voltak, melyekben Mara egyetértését fejezte ki a Redskins $36 milliós fizetési sapka csökkentésével kapcsolatosan, illetve jelezte, hogy örülhetnek, hogy ennyivel megúszták. A fővárosiak meg vannak győződve arról, hogy Mara még draft helyeket is próbált elvenni tőlük, hogy ne tudják kiválasztani Robert Griffint.

A pályán is kemény összecsapások voltak. Az egyik ilyen, amikor Linval Joseph próbálta meg, Alfred Morris fumble-ja után, a lábánál fogva kihúzni az emberkupacból Will Montgomery-t, a Redskins centerét. A 138 kilós falember ezt egy lágyék közeli rúgással hálálta meg. Joseph erre úgy gondolta, hogy rátapos Montgomery mellére, amit végül nem tett meg, nehogy a csapatát sújtsa.

Néhány mérkőzés utáni idézet - www.giants.com

Eli a mérkőzésről:

"Nyilvánvalóan fontos meccs volt. Végig elég megbízható focit játszottunk, de túl sokszor csak mezőnygólig jutottunk és volt pár sokba kerülő büntetésünk. Voltak persze jó dolgok is, hisz jól futottunk és szerintem a dobás is ment. A negyedik negyedben két drive-ra volt is lehetőségünk, de ezek nem sikerültek. Ilyen a játék."

Tuck Griffin mai teljesítményéről:

„Nem tudom, hogy mutatott-e bármi mást, mint szokott. Néhány drive-ot biztosan, melyek punt-tal végződtek. Ha jól emlékszem, voltak szép dobásai, amik touchdown közelségbe vitték őket. Elég jól játszott, képes volt kitörni a zsebből és megtalálni az elkapóit.”

Bradshaw arról, hogy milyen vereséggel távozni:

„Nagyon nehéz volt. Az O-line keményen küzdött és kitartóan futottunk. Nehéz, így vereséggel lejönni a pályáról.”

Arról, hogy mit mondott Coughlin a szünetben:

„Harcoljunk tovább. Sok büntetésünk volt. Próbáljuk meg csökkenteni a büntetések és a hibák számát.”

Umenyiora, hogy gondolja-e, hogy nagyon kemény harc lesz a playoff-ért:

„Nyilvánvalóan, tudtuk, hogy így lesz. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Két csapat van 6-6-tal mögöttünk és mi csak egy győzelemmel vezetünk. Meg kell találni a módját, hogy lezárjuk a dolgokat.”

Blackburn a Redskins offense-ről:

„Ölték az időt. Még így is, hogy tizenhét pontot szereztek, ebből hetet a második félidőben, futtatták az órát támadásban és nem volt elég labdabirtoklásunk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr394947418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása