Azt hiszem egyértelműen kijelenthető, hogy a csapatunk szurkolói vannak talán a legjobban kiéhezve a sikerre, hiszen a legutóbbi Super Bowl győzelem óta lejtmenetben van a franchise. Jerry Reese bukása után Dave Gettleman sem tudott megújulást hozni, a vezetőedzői székben pedig kétévente váltották egymást a szakemberek. Mindössze egyetlen playoff mérkőzés jutott nekünk 2011 óta, az elmúlt évek mérlegei alapján pedig a liga leggyengébb csapataihoz tartozunk. Kiváló első benyomást keltett Joe Schoen és Brian Daboll, de irreális elvárás lenne azonnal eredményt várni tőlük.

Egy dolgot mindenképp megállapíthatunk, mégpedig azt, hogy teljesen más légkör uralkodik a csapaton belül. Szép számmal találunk öntelt vezetőket az NFL-ben és azért valljuk be kell egyfajta egészséges önbizalom ahhoz, hogy valaki a csúcsra jusson ezen a szakmán belül, Dave Gettleman azonban átesett a ló túloldalára. A hozzánk eljutott infók alapján nem nagyon fogadott el külső véleményt és számos alkalommal viselkedett fenyegetően. Megvan az a fajta főnök, aki legalább 30 éve a szakmában van és mindenki összerezzen, amikor egy légtérbe kerülnek vele? Na ilyen lehetett a korábbi GM-ünk, aki a múltban jó szakember volt, azonban egészen egyszerűen eljárt felette az idő és nem tudott alkalmazkodni a mai profi futballhoz. Kezdetben legalább a sajtótájékoztatói viccesek voltak… Hozzá képest teljesen eltérő mentalitást képvisel Joe Schoen, aki nyitott az analitikára és az újításokra, ráadásul szívesen fogadja a kollégái véleményét. A fiatal kora ellenére nagy elismerést vívott ki azzal, hogy legalulról küzdötte fel magát, anno jegyszedőként is dolgozott. Kiemelném az assisstant GM-et is Brandon Brown személyében, akivel kapcsolatban nem lepődnék meg, ha rövid időn belül mint potenciális general manager beszélnének róla. A sikerhez vezető út azonban mindig rejteget nehézségeket és hiába érkezett győztes franchise-ból a szakmai igazgatónk, azt még nem tudjuk akkor mire képes, ha ő az első ember.

Brian Dabollnak is új élmény lesz a vezetőedzői kinevezés, de ne feledjük, hogy a 2017-es szezon kivételével 2000 óta NFL edző, így papíron kellő tapasztalattal rendelkezik a pozícióhoz. Elsősorban az ő nevéhez fűződik Josh Allen kinevelése és valljuk be nagyon nagyon ritkán látunk olyat, hogy egy irányító hozzá hasonló egyetemi statisztikával és legfeljebb átlagos két profi szezonnal a háta mögött ekkorát robbant. Már egy évvel korábban head coach lehetett volna Dabollból, de akkor Brandon Staley mellett döntött a Los Angeles Chargers. Joe Judge katonás rendjével ellentétben nála barátságosabb a légkör és nem tartom rossz döntésnek, hogy az edzőtábor alatt nem jött minden egyes összerezzenés után a hegyibeszéd és a büntetőkör, hiszen ezek a kisebb-nagyobb bunyók a training campek velejárói. Remélhetőleg a ló túloldalára sem esik át a HC-nk, hiszen a játékosokkal történő túlzott haverkodás sem egészséges. A játékokat az offensive coordinator Mike Kafka fogja hívni, aki a kora alapján még mindig aktív játékos lehetne. A profi pályafutása után egy évre visszatért a Northwesternre segédnek, majd 2017-ben a Kansas City Chiefs alkalmazottja lett, ahol irányítóedzőként fejezte be a munkásságát. Jó ajánlólevél, hiszen Andy Reidtől alaposan lehet tanulni, ráadásul a liga egyik legjobb irányítójával, Patrick Mahomes-szal dolgozhatott együtt. A védelembe Wink Martindale érkezett, ő korábban vezetőedzői interjún is a tiszteletét tette, de akkor nem járt sikerrel. Szép éveket töltött el a Ravens-ben, tavaly azonban nem jöttek be a számításai. Ez kicsit aggodalomra adhat okot, de emlékezhetünk Steve Spagnuolo-ra, akit szinte leírtak már, de több gyenge év után is hatékony védelmet tudott felépíteni. Szinte képtelenség olyan edzői stábot összeállítani, amellyel tökéletesen elégedettek lehetnénk, de jelen pillanatban mindenki élvezi a bizalmamat. A munkájuk azonban közel sem lesz egyszerű, hiszen egy gyenge keretet kell gatyába rázniuk.

Itt pedig részben vissza kell térnem az írás elejére, hiszen irreálisan rossz fizetési helyzetbe került a csapatunk kerete és esély sem volt a komoly erősítésre. Meg kellett válni Logan Ryantől és James Bradberry-től, a napokban pedig Blake Martineztől is elköszöntünk. A szabadügynökpiacon (elsősorban a beszűkült lehetőségek miatt) rendre olyan igazolásokat sikerült megvalósítani, akik vélhetően egy vagy két esztendőt töltenek majd el nálunk, a mentorokról/csapatkapitányokról való lemondás pedig egyértelműen a rebuild esetét erősíti meg. Nagy szerepet kapnak majd a fiatalok, a jelenlegi aktív keretben pedig mindössze 15 olyan játékosunk van, akik legalább 5 éves profi tapasztalattal rendelkeznek. Az idei drafton 11 alkalommal választhatott Joe Schoen, amelyből 5 az első két napon történt meg és minden jel arra mutat, hogy ezekre a játékosokra is szükség lesz idén. Ritka alkalom, hogy egy csapatnak két pickje legyen a top 10-ben, így óriási szükség van arra, hogy Kayvon Thibodeaux és Evan Neal is olyan játékossá váljon, amilyennek most várjuk őket. A második és a harmadik körrel én személy szerint csalódott voltam, de senkit sem szoktam előre leírni. Nem szabad elfelejtenünk a záró napon megszerzett játékosainkat sem, hiszen az előzetes várakozások alapján komoly lehetőség előtt áll Daniel Bellinger, Dane Belton és Micah McFadden is. Nyilván irreális olyan class-t várni Schoentől, amelyet Jerry Reese hozott össze 2007-ben, de abban szerintem mindenki egyetért, hogy a választási jogok értéke és a prémium pozíciók miatt (EDGE, OT, WR) a szokásosnál komolyabb tétje van az idei draftnak.

Az elmúlt években nagyon kevés olyan játékosunk volt, akiknek mi adtuk oda a második profi szerződését, így valószínűleg prioritás lesz egy olyan mag kialakítása, akikre hosszabb távon számíthatunk. Az egyik ilyen kulcsfigura lehet Azeez Ojulari, aki 8 sackkel mutatkozott be a profik között és ha meg tudja tartani ezt a színvonalat, akkor komoly reményünk lehet a pass rushereinkben. Jobban bízom benne, mint Kadarius Toney-ban, akin eddig kibabráltak a sérülések, néhány hétnél tovább sosem tudott még egészséges maradni, pedig óriási szükség lehet rá és Wan’Dale Robinsonra, hiszen Sterling Shepard egyrészt achilles-ín szakadás után tér vissza, másrészt közeledik a 30 felé, Kenny Golladay pedig eddig óriási csalódásnak tűnik. Látjuk, hogy milyen nagy erőforrásokat fektetnek a csapatok az elkapókba, nagyot nőtt a legjobb WR-ek fizetése és a drafton sem sajnálták rájuk a választási jogokat. A 2020-as class két klasszist is kitermelhet, hiszen a gyenge támadófal ellenére kiválóan játszott tavaly Andrew Thomas, az edzőtábora és az előszezonja remekül sikerült, így ha ezzel a lendülettel tudja folytatni, akkor a személyében hosszú évekre megtaláltuk a vakoldali tackle-t. A secondary vezére Xavier McKinney lehet, ő 93 szereléssel és 5 INT-vel zárt egy éve, így nem véletlenül jött szóba a neve a Pro Bowl kapcsán. Darnay Holmes-ra is kíváncsi leszek, aki az első két szezonjában nem engedett egyetlen touchdownt sem. Nagy évet várok Saquon Barkley-tól, hiszen szemmel láthatóan visszaszerezte az önbizalmát és ennyi balszerencse után végre ki kell, hogy jöjjön neki a lépés. Egy erős szezon után nem tartom elképzelhetetlennek a szerződéshosszabbítást sem. Erős lehet a védőfal közepe, a beszámolók alapján még saját magához képest is jól teljesít a Leonard Williams-Dexter Lawrence páros és egy erős szezon után előbbi szerződését akár meg is lehet majd hosszabbítani, csökkentve ezzel a 2023-as cap hitet.

Egy külön kasztot képvisel Daniel Jones, akiről leginkább szélsőséges véleményeket lehet olvasni. Az egyik tábor franchise irányítónak látja, a másik pedig már októberre Tyrod Taylort várja kezdőnek. Mint sok esetben, így az igazság vélhetően most is a kettő között van. Biztatóan mutatkozott be Jones 2019-ben, az azt követő két szezonban azonban ő sem tudott életet lehelni az offense-be. Nagyon kevés pontszerző drive-ot láttunk, igaz ebben alaposan benne volt Jason Garrett és Freddie Kitchens keze is, Mike Glennonhoz képest pedig future HoF játékosnak tűnt a kezdőnk. Így a szezon előtt azt tudom mondani, hogy a legjobb döntést hoztuk meg az irányítónkkal kapcsolatban. A szerződésének 5. éves opciója nem került lehívásra, érkezett mellé egy tapasztalt csere, a drafton pedig más pozíciókat erősítettünk. Ezzel egy újabb esélyt kapott a QB-nk, aki megmutathatja Daboll rendszerében, hogy mire képes, azonban nyomás alá is került, hiszen jelzést kapott arról, hogy a csapatunkban ez az utolsó esélye. Azt se feledjük, hogy nem volt a drafton olyan quarterback, akit érdemes lett volna a top 10-ben kiválasztani (legalábbis most így látjuk) és azt sem lehet teljesen kizárni, hogy Josh Allenhez hasonlóan Jones játéka is javulásnak indul.

A leküzdendő akadályok azonban túlsúlyban vannak és ezek orvosolására egészen biztosan nem lesz elég egy év. Jones esetén a papírforma, hogy ez lesz az utolsó nálunk töltött éve, hiszen eddig mindegyik szezonjában megsérült, ráadásul a turnovereket sem sikerült kellő mértékben redukálni. A siker alapja egy jó irányító, amelyért sokszor súlyos árat kell fizetni. Őt meg is kell védeni valahogy, a támadófal pedig szinte évtizedes problémát jelent már. Egy ideális világban megoldott lehet az O line két széle, de a belső pozíciók bizonytalannak tűntek az előszezon során és hiába állhat szép jövő előtt Neal, de minden újoncban ott a kockázat. Mark Glowinski és Jon Feliciano csak szükségmegoldást jelent, rajtuk kívül pedig arra várunk, hogy a Josh Ezeudu-Devery Hamilton párosból berobbanjon valaki, mert Shane Lemieux tartóssága a föld alatt van. Na majd a gyors passzok segítenek. Az is kérdés, hogy kinek az irányába fognak szállni a labdák, hiszen Kenny Golladay nagyon motiválatlan, Kadarius Toney és Sterling Shepard pedig mindig küzd valamilyen sérüléssel. Egyelőre nem akarok mondani semmit sem Wan’Dale Robinsonról, várom, hogy meggyőzzön. Nem lepődnék meg, ha ez lenne az egyik jövő évi hiányposzt. Rajtuk kívül mi lesz Saquon Barkley-val? Ha ismét probléma akad a teljesítményével és/vagy a tartósságával, akkor egyértelművé válik a sorsa, de a futókkal általában nem érdemes hosszabbítani, így az is lehet, hogy mondjuk egy 1000 yard feletti teljesítmény után sem lesz biztosított a maradása. A negatívumok ellenére azonban azt várom, hogy a támadóink jobban teljesítsenek az elmúlt évekhez képest.

Áttérve a védelemre végre reális esélyünk van arra, hogy működőképessé válik a pass rush. Egyelőre azonban itt is csak a bizakodásra van okunk, hiszen Azeez Ojulari háta mögött csak egy szezon van, Kayvon Thibodeaux pedig újonc, a mélység pedig náluk sem létezik. A védőfal belső része egyelőre rendben van, de kelleni fog az utánpótlás, ezen a poszton különösen fontos a rotáció. Kritizáljam a linebackereket? Felesleges, a mindenkori Giants védelem nem létezik rossz LB sor nélkül. Az előszezon végére kiütközött, hogy az előző rezsim embere volt Blake Martinez, így Austin Calitro vagy Micah McFadden lesz a kezdő az egyébként sem túl acélos Tae Crowder mellett. A secondary-ben még nagyobb a káosz. Szorgalmasan gyűltek az embereink a slotba, az oldalvonal mellett pedig letolt gatyával várhatjuk az elkapókat. Számítottunk James Bradberry távozására, ami be is következett. Az előszezonban Aaron Robinson ugrott be a helyére, akit többször megégettek és látszott, hogy nem elég a szélekre a sebessége. Adoree’ Jacksonban kell bíznunk, akinek a nagy problémája, hogy képtelen az interceptionre, de bízzunk benne, hogy ez egyszer sem kerül a győzelmünkbe 2022-ben. Remélhetőleg a tartósságával sem lesz gond, hiszen ő bármikor képes kihagyni 3-4 mérkőzést. Az eddigi 'bend but not brake' defense-hez képest totálisan más felfogással fogunk találkozni, már a preseasonban is meglepően sok blitz-ezt tapasztalt meg az ellenfelek támadófala, pedig olyankor visszafogják magukat a védőkoordinátorok. És mit várok? Szó szerint mindent. Az agresszív stílus össze tudja zavarni a gyengébb irányítókat, de a nagy játékra is teret ad az ellenfélnek.

Nem olvashattatok mostanában ilyen terjedelmű bejegyzést, így lassan a végére kell érnem. Mindenki türelmetlenül várja a győzelmeket, de ismét eljutottunk oda, hogy időt kell adnunk a csapatunknak. A keretben óriási lyukak tátonganak, a fizetési helyzet pedig katasztrofális, így elsősorban a draftról sikerült erősíteni. Ez kettős fegyver, hiszen nagyon izgatottak vagyunk a fiataljaink pályára lépését illetően, ugyanakkor nem lehet az újoncokra alapozni. Hiába voltak nagy ászok az egyetemen, nem mindenki lesz domináns a profik között is. Azt szeretném, hogy a labda mindkét oldalán összeálljon egy olyan mag, akik a következő 4-8 évben a csapat alapjait jelenthetik. Emiatt nem is határoztam meg magamnak egy értéket, hogy hány győzelmet várok, de szeretném látni a fejlődést a második, valamint harmadik éves játékosainkon. Több újoncunktól is komoly játékidőt várok, a Thibodeaux-Neal kettősnek pedig kezdő szinten kell teljesítenie. Az edzői stábunktól modernebb felfogást és kreatív játékhívásokat remélek, borzasztó volt a Judge-nál megtapasztalt konzervatív mentalitás, túl kevésszer próbálkoztak a támadóink a negyedik downos kísérletekkel. Nem akarom előhozni a rémálmokat, de remélem, hogy az első félidő végi leolvadások és az ostobán bedobott challenge zászlók sem köszönnek vissza. Szinte biztosan több idegtépő és szomorú pillanatunk is lesz a szezon során, azonban azt várom, hogy végre visszaköszönjön a tudatos munka jele és egy versenyképesebb csapatot láthassunk jövőre ilyenkor.