A támadók után vetnünk kell egy pillantást a védőkre is, hiszen komolyabb erősítéseket érdemelne a defense, amely a liga egyik leggyengébb egysége volt 2019-ben. Vajon találunk megfelelő embereket?

A halálon és az adózáson kívül egy újabb dolog vált biztossá, mégpedig az, hogy Leonard Williams szolgálatatja számunkra a legtöbb témát az idei offseasonban. A legújabb, hogy taget kaphat a falemberünk. Nem meglepő, hiszen egyelőre nem sikerült megegyezni a játékossal és a trade után még úgy is luxus lenne lemondani róla, hogy azért nem tartozik a legeslegjobb belső falemberek közé. Összességében azonban várható döntés lenne a franchise- vagy a transition tag. Mivel járna ez az elköteleződés?

Az interjúkkal és az orvosi vizsgálatokkal kezdetét vette az idei NFL Combine, holnaptól pedig a pályán is megcsodálhatjuk a legnagyobb tehetségek atletikusságát.

Szépen lassan érdemes egy pillantást vetni a közeledő szabadügynök piacra, hiszen egyre több pletyka lát napvilágot. Igaz sok minden változhat még addig, hiszen február. 25-től adhatóak ki a franchise tagek, ami alaposan át fogja írni a listákat, ráadásul más saját játékossal is megegyezhetnek addig a csapatok. Lássuk kik lehetnek a célpontjaink a támadók között!

Ugyan nem mutatnak meg mindent a statisztikák, de nem rossz dolog játszadozni velük, hiszen számos esetben hivatkozási alapként tekintenek rájuk. Korrekt újonc évet hozott Daniel Jones, amelyben voltak csúcs- és mélypontok is. Talán még pontosabb képet kapunk az irányítók teljesítményéről, hogyha eltöröljük a legjobb és a legrosszabb mérkőzéseiket és ezekből a számokból próbálunk meg leszűrni valamit. Lássuk másokhoz képest, hogyan teljesített az első körös választottunk.

A védelem legfontosabb elemei a passzsiettetők. Ha nem tudsz elég nyomást helyezni az irányítóra, akkor nincs az a secondary, amelyik hosszútávon nagyobb hiba nélkül játszik. Az elmúlt években elengedtük Jason Pierre-Pault és Olivier Vernont is, a helyükre pedig a Markus Golden-Lorenzo Carter-Oshane Ximines hármas érkezett, akik nem képviselnek kellően jó minőséget. Merre induljunk tovább?

Számos hiányposztról szó esik a kinti médiában, hiszen szinte a teljes védelmet újjá kell építenünk és a támadófalunk helyzete sem kielégítő. Eli Manning visszavonulásával azonban szükségünk lesz egy új irányítóra, hiszen elférne Daniel Jones mögé egy olyan ember, aki bármikor bevethető.

A cseréje óta folyamatos témát szolgáltat Leonard Williams esete. Egy 3. körös választási jogot adtunk a Jets-nek a lejáró szerződésű játékosért és opcionális esetben egy 4. vagy egy 5. körrel fog még gazdagodni a városi riválisunk. Vajon ér annyit a defensive tackle, hogy az egyik leggazdagabb játékossá tegyük a posztján?

Már csak egy mérkőzés van hátra a 2019-es szezonból, lassan elkezdhetik a csapatok a keretük kialakítását. Nemsokára kiosztják a tageket és szerződést hosszabbítanak néhány játékossal, majd megnyílik a szabadügynök piac. A free agency egyik legmeghatározóbb eleme a fizetési plafon alatt (mikor jutunk el oda, hogy nem fogják sapkának gúnyolni?) rendelkezésre álló hely, amely meghatározza a general managerek mozgásterét. Vajon mennyi zöldhasút tudunk elkölteni idén?

A liga egyik legrosszabb védelmét sikerült kiállítani 2019-ben, amely egyedül a futások megállítása ellen tudott hellyel-közzel hatásos lenni, de minden másban elbukott. Egyértelmű volt, hogy Pat Shurmur mellett James Bettchernek is új munkaadó után kell néznie, hiszen a gyenge kerettől eltekintve sem  jöttek be az elképzelései. Talán meglepő, de számos korai draft picket találunk a védelmünkben. Vajon jobb teljesítményt kellet volna várni tőlük?

Bár a hivatalos bejelentésre még pár órát várnunk kell, de minden forrás és jel arra mutat, hogy a pénteki sajtótájékoztatóján Eli Manning bejelenti visszavonulását a profi futball világából. Ez természetesen a játékos karrierjére vonatkozik; egyikünk sem lepődne meg, ha ennek ellenére továbbra is a franchise kötelékében maradna. Lássuk, hogy is alakult ez a remek pályafutás.

2007 januárja van, harmincpár éves vagyok, középhaladó szintű sportrajongó. Főleg persze európai foci, de egy ideje már felfigyeltem éjjelenként a Sport TV műsorán az NFL-re, néha elkapom éjjeli csatornaszörfözés közben, sokszor ott is ragadok, ha izgalmasnak tűnik, de mindenfajta elkötelezettség nélkül, hiszen a szabályokat is csak hézagosan ismerem. Most se kapcsolok tovább, a Green Bay (á, erről a csapatról a Jóbarátokban már hallottam!) játszik a New York Giantsszel, a kommentátorok elmondják, hogy az előbbi csapatban egy sikeres veterán az irányító, a másikban pedig egy szokatlan nevű fiatal. Kiemelésről, wild cardról és hasonló részletekről persze fogalmam sincs, nem is ez a fontos: azt tudom, hogy ez valami kieséses meccs, hosszabbításra fut ki, amit végül a Giants nyer meg. Hű, ez de jó volt, ezek után mindenképp érdemes megnézni a Super Bowlt, hiszen az ellenfél idáig mindenkit legyőzött, ami még ebben a viszonylag rövid szezonú ligában sem gyakori. És nem kell hozzá nagy matek, hogy a veretlen csapat mindenkivel szemben toronymagas esélyes. Aztán történt, ami történt: nagy meneküléssel, sisakra préselt labdával és egy hasonlóan körömrágós meccsen az Óriások óriást öltek. Klasszikus mesébe illő történet a legkisebb fiúról, aki mindenkit meglepve győzi le a legjobbakat. Az augusztusi Sport1-ismétlést már a méregdrágán megrendelt (és az amerikai méretezésből következően a szükségesnél három számmal nagyobb) Manning-mezben ültem végig a balatoni nyaralás közben. Még mindig alig értem a játékot, de a lényeg az izgalom. Ő az első és máig egyetlen sportoló, akinek valaha megvettem és viseltem a mezét.

A következő években követem a csapatot, eleinte csak fél szemmel, amikor épp a magyar tévében látható. A játék az USA-ra jellemzően a közvetítésre szabott, nemcsak a látványt és a kísérő külsőségeket, hanem a szabályrendszerét is beleértve – szinte minden héten van egy-egy fordulatos, drámai meccs, sokszor mintha forgatókönyvből játszanának. De még ezen túlmenően is elképesztő ez a srác, ahogy a csapatával sorozatban hozza vissza a reménytelen vereségnek tűnő mérkőzéseket az utolsó percekben, hihetetlenül hideg fejjel, mintha sosem jönne ki a sodrából, egy csepp lámpaláza sem lenne, akármi is az aktuális állás. Aztán jött a 2011-es SB, a játékot már valamivel jobban értve szinte egyáltalán nem bíztam a Giants győzelmében – és ott is sikerült, nem kevesebb izgalom mellett, pontosan olyan találkozón, amiért ízig-vérig rajongani lehet egy csapatért.

Hiszen mindkét meglepetéshez kellett az ügyes irányító mellett a csapat, és főleg az edző. Úgy gondolom, Eli Manninget az említett higgadtságáért, a győzelemben való hitéért, a küzdőszelleméért, a kitartásáért és a sportszerűségéért lehet leginkább szeretni. A 2007-es menekülés és a 2011-es mértani Manningham-passz például örökké emlegetett bravúr, és valahányszor szó lesz róla a jövőben a tévében (vagy szubtéri holoközvetítésben), ezeket fogják bejátszani. De a pályafutására nem a bravúrok a jellemzők, hanem az alázatos munka, vagy ahogy sportnyelven mondani szeretik, a zongoracipelés, ami pedig nem erre a sportágra, és pláne nem erre a posztra jellemző. Kiválóan egymásra találtak Tom Coughlinnal. Az akkori mezőnyből minden bizonnyal senki más nem tudott volna nyerő taktikával előállni a kiváló Pats ellen egyik döntőben sem, és mindkétszer nagyszerű csapat állt a rendelkezésére a megvalósításhoz. Coughlin nélkül nem lehet Manningről beszélni, és biztos vagyok benne, hogy nélküle nem is lett volna belőle az, aki. A karrierje Coughlin utáni szakasza nem is sikerült fényesre, megtanultunk haragudni is rá olykor, és bár csodával határos módon mindvégig megúszta a komolyabb sérüléseket, meggyőződésem szerint a legjobb döntést hozta, hogy most, a negyvenhez közel inkább örökre szögre akasztotta vállvédőt.

Akik ezeket a sorokat olvassák, jól tudják, mekkora statisztikaőrültek az amerikaiak, annyi tényezővel számolnak, hogy gyakorlatilag nincs olyan forduló és pláne Super Bowl, amelyben ne lenne rekord vagy történelmi esemény, akár csak valami egészen abszurd szempontból, például hogy három csomós keleti szélben ballábas rúgó most először szerzett 45 yard feletti mezőnygólt. A napokban minden írott búcsúztatóban megemlítik a Hall of Fame-esélyeit, és ehhez kapcsolódóan a karrierszámait, amiben kétségkívül nem áll túl jól: kerek 50%-os győzelmi mutató, rengeteg eladott labda, minimális rájátszásbeli szereplés, a bloggertársaim részletezik majd. A másik serpenyőben ott a 16 éves karrier szinte folyamatosan kezdőként, és hozzá leginkább a két döntőbeli győzelem és két SB MVP-cím. A magam részéről tök mindegy, hogy végül helyet kap-e a HoF-ben – mivel nincsenek lefektetett szabályai a bekerülésnek, tulajdonképpen ez is csak egy díj a sok közül. Ennek elnyerésétől függetlenül elvehetetlen helye van Eli Manningnek az NFL történetében. És persze a szívünkben.

Köszönjük, Eli!

Azt már korábban tudtuk, hogy Dave Gettleman marad a general managerünk és az edzői stáb is összeállóban van, úgyhogy egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk az előttünk álló szabadügynök piacra. Több játékosunk szerződése is lejár, lássuk kik ők és mihez kezdhetünk velük.

Itt az edzőváltós podcast:

Joe Judge első feladata az edzői stáb összeállítása lesz. Megtudtuk, hogy Thomas McGaughey személyében marad a special coordinatoruk és a WR edző Tyke Tolbert sem távozik. Tegnap jelentették be, hogy Patrick Graham lesz a defensive coordinator, a hírt pedig szerintem nagyon sokan kétkedve fogadták.