Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Draft prospectek: Jaylen Waddle, WR (Alabama)

2021. március 02. - Asbee

Előszeretettel emlegeti Mel Kiper, hogy legkésőbb a 11. választási jognál gazdára talál Jaylen Waddle. Sok mindent felülírhat a szabadügynökpiac, de jelen pillanatban az tűnik a legcélszerűbb útnak, hogy onnan egy edge rushert, a draftról pedig egy első körös elkapót hozunk. Lássuk kivel is állunk szembe.

1998. november. 25-én született Texas-ban. A középiskolában nyújtott teljesítményének köszönhetően végzősként részt vehetett a U.S. Army All-American Game-en. A National Signing Day-en az Alabamát választotta az egyeteméül, többek között a Texas és a Florida State ellenében. Rögtön a pályára került és 2018-ban ő lett az SEC legjobb freshmanje. Nemcsak elkapóként, hanem visszahordóként is remekelt, így lett 2019-ben a konferenciájának a legjobb special team játékosa. Ekkor All-SEC első, tavaly pedig második csapatba választották. Felemásra sikeredett az utolsó szezonja, hiszen okt. 24-én bokatörést szenvedett a Tennesse ellen és csak az egyetemi döntőre tudott visszatérni, amit meg is nyertek. Ezt követően jelentkezett a draftra.

Erősségek

  • A labdával a kezében bármikor képes egy nagy játékra
  • Top sebességgel rendelkezik, mintha lassított felvételen lennének ellene a defensive backek
  • Jól vált irányt és rendre elhibázza az első védő a szerelési kísérletet
  • Remekül szakad el az emberétől, kiváló mélységi célpont
  • Jól futja meg az útvonalait
  • Visszahordóként is életveszélyes

Gyengeségek

  • Túlságosan is a sebességére bízza magát
  • Időnként a testét is használja a labda elkapásához
  • Egyelőre mérsékelten vált be a Jeudy-Ruggs kettős a Bamáról
  • Bokaműtét az utolsó évében

DeVonta Smith mellett ő a másik idei kiváló Crimson Tide elkapó és érdekes lesz látni, hogy kit választanak ki előbb. Ha nem lett volna Waddle sérülése, akkor szinte biztosan top 10-es pick lenne, így azonban maradt egy kis kétely. Élményszámba megy a játéka, hiszen nemcsak a hosszú passzoknál alkalmazható kiválóan, hanem a labdával a kezében is óriási dolgokra képes. Mindkét tekintetben javulnunk kell, az elsőért Jason Garrett, a másodikért pedig inkább a játékosaink a felelősek. Azonnal óriási segítség lenne Waddle, aki szélsebes párost alkothat Darius Slaytonnal, a slotból pedig továbbra is Sterling Shepard hozhatná a megbízható játékát. Persze a rögtönzött sikerhez a játékhívások változtatására is szükség lenne, de jelen pillanatban van fantázia ebben a pickben.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr116447542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása